Miért egyiptomi díszítésű a mozink? Milyen nem várt fordulat nehezítette a megnyitó előadás szervezőinek dolgát 1928. szeptember 6-án? Miért zsörtölődtek a nézők a hangosfilm bevezetésekor? Hogyan fért el több mint 800 ember az előadásokon? Vetítettek-e a háború alatt a kaposváriaknak? Mikor lett a Városi Mozgóképszínházból Vörös Csillag, és később miért nem a Hullócsillag nevet kapta?
Hol lakik a versenyzongora és hogyan kerül a színpadra? Hogyan cserél Karcsi égőt a csillárokban? Hogy lehet a 200 zsöllyeszéket 2 óra alatt eltüntetni a nézőtérről? Hogy működik a vetítőgép?
Ilyen és hasonló kérdésre kaptak választ azok az érdeklődők, akik a Kulturális Örökség Napján ellátogattak a moziba. A családias hangulatú épületlátogatásokon az előcsarnoktól a színpadig, a pincé(k)től a (zsinór)padlásig, a zongoratárolótól a vetítőgépházig bejártuk a mozit azokkal, akik kíváncsiak voltak a kulisszatitkokra.
A csaknem másfél órás vezetéseket egy 12 perces kisfilmmel zártuk, amely visszatekerve az idő kerekét a két évvel ezelőtti átépítés mozzanatait elevenítette fel. A látogatók a vezetés végén egy totót töltöttek ki, jutalomként pedig a hibátlan megfejtők között mozibérleteket sorsolnak ki a Szivárvány munkatársai.
Vasárnap estére jól elfáradtunk, de reméljük a vendégeink legalább annyira jól érezték a magukat, mint mi! Köszönöm Várhalmi Karcsinak, a mozi technikus kollégájának és Ajpek Ancsinak, a mozi háziasszonyának, hogy a hétvégéjüket az ügynek szentelték.
És akik lemaradtak, pedig választ remélnek a fenti kérdésekre? Nos, hamarosan rendhagyó épületlátogatást tervezünk teli meglepetéssel, de a részleteket csak később áruljuk el!
Nemcsak ők halottak, de rendszerük is. Most ne élnénk túl a pénztőke és a globalizáció uralmát? Igaz, frontvonalban vagyunk. De a kitörési kísérlet a globalizáció béklyójából eddig eredményesnek mutatkozik. S követnek más országok.
Emlékeznek? Egy évvel ezelőtt még a svájci frank hitelesek problémájától zengett a sajtó. Aztán Orbánék alkuja 300 milliárdot emelt ki az addig extraprofitot termelő bankok zsebéből, s az állam ugyanannyit tett hozzá. Az árfolyamgát is sokat segített. S az országon persze az, hogy feltárták a korrupciós hálózatokat és leépítették a nemzeten élősködő pénzmechanizmusok jelentős részét.
A kukoricatermés nagy része persze elveszett. De két év hatalmas ívű törvényhozása, átrendezése után kétségtelenül hatékonyabb lett az állam, töredéke már az elfolyó pénz. Lassan elindul valami, s mi is teret nyerünk. Az új megyerendszer és a járások közelebb hozzák a cselekvés lehetőségét. S bizony sok minden rajtunk is múlik.
Lehet, hogy valami mégis működik? Hitler is, Sztálin is beolvasztásra ítélte nemzetünket. Nemcsak ők halottak, de rendszerük is. Most ne élnénk túl a pénztőke és a globalizáció uralmát? Igaz, frontvonalban vagyunk.
S ha teszünk, bizony nincs veszve a jövő. Sárga sivárságból jövőre termékeny zöld nyár jöhet – és nemzeti felemelkedés, mint annyiszor a reménytelen múltban.
Az idei nyárról az 1956-ban készült amerikai film jutott eszembe. Nekünk is elkelt volna egy esőcsináló.
A megnyerő sarlatán, Starbuck egyáltalán nem elvetemülten gonosz fickó. Végigjárja a perzselő hőségtől szenvedő Kansast és azzal biztatja a farmereket, hogy varázslók módjára meghozza nekik az annyira áhított esőt. A Curry család farmja közelében dobokkal és mindenféle meghatározhatatlan gépekkel különféle mutatványokat végez, és csakugyan sikerrel jár: elered az eső, ami csakugyan véletlen, de eléggé meggyőző véletlen.
Játszom a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nálunk is megjelenik egy ilyen ember. Mondjuk, megáll a főtéren, előszedi dobjait és ütni kezdi. Rögtön feljelentik csendháborításért. Kiszállna a hatóság és firtatni kezdené, van-e a dobra és egyéb eszközökre vállalkozói engedélye. Ha van, az hány decibeles dobra érvényes?
Megjelenik a másik hatóság. Ad-e számlát az esőcsinálásról, fizeti-e rendesen a nagyfát, tölgyfát, bükkfát. Ha munka közben baleset történik, véletlenül eső helyett jégeső fog esni, ki fizeti a kárt? No, de végre a munkának megvan a gyümölcse és esni kezd az eső. A napimádók rögtön gyűlést tartanak és követelik az esőcsinálás azonnali beszüntetését. A zöldek is tiltakoznak, mert hátha csak savas esőt képes előállítani. De jönnek a fitymálók is: bezzeg az én időmben még az esőcsinálás is jobb volt…
Amikor felébredt, valahogy mások voltak a fények, mintha abban a röpke órában valami észrevehetően megváltozott volna. Nem tudta, nem tudta, mi az, de a színek fakóbbak, az árnyékok elmosódottabbak lettek.
A tóhoz ment, a halak láthatóan nem tudtak a változásról. Körbe fülelt, a zajok is a szombat délután megszokottak voltak, egy lakó-pihenő övezet néha cseppet sem pihentető zajai. A madarak is szépen sorban érkeztek a tóhoz, először mindig az erőszakos gerlék jöttek, aztán a feketerigók és végül a verebek. A nagy fehér macska is a szokásos lusta mozdulatokkal, körül-körül kémlelve mászott be a bokrok közé.
Miután a kert lakóin nem látta a változást, magában kezdte keresni az okot. Keresett egy gondolatot, egy érzést, ami felett elszunnyadása előtt elsiklott, valamit, ami megmagyarázhatná, mitől érzi úgy, hogy az az ötven perc legalább egy hónap volt. Nem talált semmit.
Talán az ősz, lehet. Pont egy órányi szunnyadás kellett, hogy észrevegye a megváltozott fényeket, hogy megérezze, a nyárnak erre az évre vége. Lehet még meleg, de nyár már nem lesz. Jövőre, vigasztalta magát, igen, jövőre.
És addig? Addig ősz, fakuló színekkel, ábrándos fényekkel, hűvösödő reggelekkel. Ősz, szomorú esőkkel, ködös hajnalokkal.
Talán két kezemen megszámolom, hány tíz ember ismeri a kecelhegyi kápolnát Kaposváron. Szerényen álldogál apró telkén a családiházak mögött, megadóan tudomásul véve, hogy a felértékelődött telekárak miatt ma már csak keskeny bejárón jutnak el hozzá a beavatottak – akik egyáltalán tudnak a létezéséről.
A kereken 108 éves épület története a XIX. század utolsó harmadában kezdődött. A kecelhegyi szőlőbirtokosok az 1870-es években választották pártfogójuknak páduai Szent Antalt. Egyházhatósági engedéllyel lombsátorban mutatták be évenkénti szentmiséjüket, ebből a szokásból érlelődött meg a kápolna építésének gondolata.
Maurer Kálmán kéményseprő mester (...) felajánlotta a kápolna megépítéséhez szükséges telket (...). Ujváry Ferenc apát-prépost örömmel fogadta a felajánlást, az építéshez azonban mégsem fogtak hozzá, mivel ezt követően vagy hatan-heten szintén felajánlottak telket a kápolna építésére!
Maurer Kálmán kéményseprő mester 1899. évi november hó 19-én tartott hegyközségi gyűlésen felajánlotta a kápolna megépítéséhez szükséges telket, egyben kötelezte magát, hogy életében a kápolnát jó karban tartja. Ujváry Ferenc apát-prépost örömmel fogadta a felajánlást, az építéshez azonban mégsem fogtak hozzá, mivel ezt követően vagy hatan-heten szintén felajánlottak telket a kápolna építésére!
A kéményseprő mester 1903. március 29-én ismételten felkínált birtokából egy megfelelő nagyságú területet és 500 koronát az építési költségekhez. A hegyközség az ajánlatot elfogadta és elhatározta, hogy a kápolnát közadakozásból építi meg. Domján Lajos kaposvári kőműves mester még abban az évben hozzálátott a kápolna megépítéséhez, és 2450 koronából be is fejezte a takaros kis épületet. A kápolnát 1904. június 12-én áldotta meg Zimmer József prépost-plébános.
Az épület későbbi történetéről nem sokat tudunk. A tornyát valamikor átépítették, mert az egykori timpanonszerű záró felépítményekre ma már csak a régi képek emlékeztetnek. A kis templombelső tere azonban ma is eredeti bájával fogadja az arra tévedőket. A gondosan festett „csillagos” belső tér, az oltára az angyali szelídségű ifjúként ábrázolt Szent Antal-szoborral türelemmel várja a hívőket.
A közösség mozgolódik. Úgy, mint egykoron az építés mellett, ma a felújítás mellett kötelezték el magukat a kecelhegyiek. Hogy miből és mennyiért? Ez itt a kérdés... Közadakozásból, egyházi és önkormányzati segítséggel. Az építészhallgatók nyáron lelkiismeretesen felmérték az épületet. A tervek és a költségvetés elkészült. Az akarat és a jó szándék megvan. Lássuk, mire képes a közösség ereje, hajrá kecelhegyiek!
Kedvenc őszi foglalatosságomat űzöm, készülök a 175. Vámpírok bálja előadásra, amit ma este tizedszer látok. Ennek kapcsán elmélkednék arról, hogy miért is olyan népszerűek a vámpírhistóriák manapság.
Twilight - Alkonyat; New Moon - Új hold; Eclipse - Napfogyatkozás; Breaking Down - Hajnalhasadás; Midnight Sun - Éjféli nap
A sorozat sikere abban rejlik, hogy a romantikára éhes fiatalok és felnőttek nem a manapság divatos és mindenhonnan agyonhajszolt nyílt erotikát, kommersz kapcsolatokat találnak a történetben, hanem ártatlanságot, „a tiszta szerelem illúzióját”, egy teljesen más erkölcsi értékrendet, mint amit a nyers testiséget, érdekeken alapuló kapcsolatokat propagáló modern filmek és regények képviselnek.
Olyan középiskola is van Magyarországon, mely érettségi tételként szerepelteti a könyvsorozat és a belőle készült filmek összehasonlítását. A kiadó igazgatója szerint Magyarországon is számos olyan fiatalt késztetett olvasásra, akik azelőtt sosem fogtak könyvet a kezükben.
Stephanie Meyer (a szerző) úgy nyilatkozott, az Alkonyat ötlete egy álmon alapszik, amit 2003. június 2-án látott. Álmában egy lány beleszeretett egy vámpírba, aki annak ellenére, hogy viszontszerette a lányt, továbbra is szomjazott annak vérére. Az álom alapján Meyer megírta azt a történetrészletet, ami később a regény 13. fejezete lett. Annak ellenére, hogy alig volt írói tapasztalata, három hónap alatt az álom alapján megírt egy teljes regényt. Testvérének annyira megtetszett a történet, hogy rávette Meyert, küldje el ügynökségeknek és kiadóknak.
2008-ban az USA Today év végi bestseller-listájának első négy helyét a sorozat kötetei foglalták el, melynek köszönhetően Meyer lett az első író, aki ilyen sikert ért el. 2009-ben a sorozat a Kids' ChoiceAward „Kedvenc könyv”-díját is megkapta, maga mögé utasítva a Harry Potter-sorozatot.
Visszatérve a musicalhez: Roman Polański nagy sikerű azonos című filmje után csaknem 30 évvel készült el a színpadi adaptáció. A musical teljes zenéje Jim Steinman munkája. Nem volt nehéz dolga, hiszen régi nagy világslágereit vette elő és többek között a Bonnie Tyler által sikerre vitt Total Eclipse of the Heart című dalának zenei alapjára építette a musical zenéjét. A musical zenei stílusát tekintve eklektikus, vad rockzenei illetve operaelemekkel ötvözve.
A musical magyar producere Simon Edit, aki jelen volt az 1997-es bécsi bemutatón és annyira megragadta a történet, hogy elhatározta, ezt a magyar közönségnek is látni kell. A magyar szöveget Miklós Tibor írta, aki több világsiker (Jézus Krisztus Szupersztár, Miss Saigon, Nyomorultak, Evita, Hair, West Side Story, Fame) magyar szövegírója, de például Cserháti Zsuzsának is írt popdalokat.
A nemzetközi alkotógárda tagjai többek között Cornelius Baltus, akit Polanski jobbkezeként segítette a magyar bemutató létrejöttét. Dannis Callahan amerikai származású koreográfus, aki a bécsi, hamburgi, stuttgarti és varsói előadás koreográfiáját tervezte, a hazai előadást pedig magyar táncbetétekkel is kiegészítette. A Vámpírok bálja díszleteit és jelmezeit Kentaur tervezte, aki több magyar énekes videoklipjét és például a Friderikusz produkció díszleteit tervezte.
Vámpírok bálja - El nem múló vágy
Kedvenc dalszövegem a darabból, az El nem múló vágy egy részletét idézem ide, ami talán megérteti velünk az érdeklődés magas fokát.
„Szép a hit, hogy egyszer minden jobb lesz majd, ez ad szenvednünk erőt. Én csak jóllakni akartam, de az éhség egyre nőtt. Van ki büszke rá, hogy ember, másnak pénz és hírnév kell. Kit a művészet és a tudás vonz, mást a kaland, hogy hős legyen. Hisznek ezernyi más-más Istenben... Az ég és a pokol, a bűn és az erény mind jelkép, hogy megértsd, s vakon hidd a Szentírást... Még sincs más erő, egy űz tovább, ez a gyalázatos végtelen és felemésztő pusztító és kínzó, el nem múló vágy...
Az eljövendő kornak én azt jósolom most hát, Hogy a következő évezred hajnalán már, itt csak egy isten lesz, És úgy hívják, az el nem múló vágy... „
Egy állam egy gyilkost, minden nemzetközi elkötelezettségét átlépve és az államközi megállapodást megszegve szabadlábra helyez, egy ország nemzeti hősként ünnepli majd az államhatóság hatalmas rangemeléssel őrnaggyá teszi.
Kérem, kezdjük elölről a folyamatelemzést! Makacs vagyok és pszichológus! Tehát a NATO rendezett egy nyelvtanfolyamot! Magyarország ezt elvállalta, de persze a tanfolyami résztvevőket nem a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem, hanem a NATO apparátusa állította össze. Köztük a gyilkost és áldozatát. Két olyan országból, melyet súlyos történelem és gyűlöletkapcsolat köt össze (melyet a 26 baltaütés is jellemez).
A magyar képzők tehát előre kódolva kapták a nemzetközi és nemzetek közötti konfliktust! Senki nem tudhatta, hogy egy azeri tiszt magában hordozza családja kiirtásának emlékképét. S örök gyűlöletét az örmények ellen!
Hadd fokozzam a valóságot! Tény, hogy egy katonatiszt 26 (!!!) baltacsapással végezte ki a gyűlölt nemzet szomszéd szobában alvó képviselőjét. S itt álljunk meg gondolkodni! Egy katona tiszti rangban 26 baltacsapást igényel egy élet kioltására?
Ne haragudjanak, ez a katonai szakma dilettantizmusának felső foka! Egy alvó és védtelen ember meggyilkolása egy frissen vásárolt éles baltával 26 csapást igényel? Egy katonától, akit azért megtanítottak a gyilkolásra? Aztán ennyi munka után elindul a szomszéd szobába újabb örményt keresni?
A katonát a céltudatos gyilkolásra képezik ki. 26 baltacsapás - ennyire még az alkoholista férjeket agyonverő 80 éves feleségeknek sincs szükségük -, ez csak valami végtelen fanatizmussal és elvakultsággal magyarázható.
Ha ezt a dilettáns katona című viccrovatban írják, talán jót nevetek a morbid humoron! Csakhogy ez a sokszor igazolt tényállás, úgyhogy más magyarázatot kell keresnünk! 26 baltacsapással ölni, egyetlen alvó örményt, egy mégsem képzetlen katonatiszt által: érthetetlen szakmai dilettantizmus. Schizophreniában, végletes szerelmi csalódásban esetleg elképzelhető, bár ott is ritka extrém.
A parlamenti politikai ellenzékkel már régóta nem foglalkoztunk e hasábokon. Az ellenzék-kormánypártok viszonyában a szereposztás egyértelmű: a kormánypártok felelősek a kormányzásért, az ellenzék pedig a kormányzati intézkedések árgus szemmel való figyeléséért. A kormányzati felelősség a nagyobb, de az ellenzéki szerep sem könnyű. Voltaképpen elvárja tőlük a közvélemény, hogy legyenek konstruktívak, ne csak kritizáljanak, hanem kiváló javaslatokat is tegyenek. Amiben pedig egyetértenek, ott támogassák a kormány munkáját.
Ez így nagyon szép, és működőképes, amíg be nem helyettesítjük a magyar viszonyokkal. Nálunk ugyanis a kormánypártok ereje a kétharmados parlamenti többség miatt kiugróan erős, az ellenzék pedig teljesen megosztott. A kormánypártok mindent el tudnak egyedül dönteni, még a kétharmados kérdéseket is. Az ellenzéki padsorokban ülők meg - négy párt lévén ott -, jó magyar szokás szerint négyfelé húznak.
A legnagyobb frakciót alkotó Magyar Szocialista Párt nyomasztó kormányzási múlttal terhelt. Ők azok, akik a valamikori szabaddemokratákkal karöltve teljes egészében eladósították az országot. Felelősségük akkor sem csökkent, amikor kivált a Gyurcsány-vezette csoport. A szocialista frakcióban ülők döntő többsége ugyanis tevékenyen részt vett a vezetésben, a gyurcsányi politizálásban. Ezért képtelenek hitelesen megszólalni. Folyton vissza szeretnének valamit vonatni, és valakit le akarnak mondatni. Különösen Orbán Viktort. Ennél többet nem tudnak. Programjuk nincs, vagy éppen megújul, netán közvitára van bocsátva. Vezető egyéniségeik sincsenek. A régieknek visszavonulót fújtak, az újak pedig teljesen színtelenek.
Gyurcsány karakterességéhez kétség nem fér. Hogy milyen ez a karakter, arról persze jobb hallgatni.
A kiváltakról, a magukat Demokratikus Koalíciónak nevezőkről, ez utóbbi nem mondható el. Vezetőjük, Gyurcsány karakterességéhez kétség nem fér. Hogy milyen ez a karakter, arról persze jobb hallgatni. Frakciójuk nincs, így politikai súlyuk sincs. Amit tudnak, az pontosan ugyanaz, mint a szocialista módi: Orbán Viktor tönkreteszi az országot, miniszterei alkalmatlanok, és lehetőleg azonnal mondjanak le. Azt hiszik, hogy ez az Orbán-gyűlölet alkalmas arra, hogy vele megváltsák a súlyos múltjukat, és a semmit nem mondásukat a jövőről.
Még mielőtt valaki azt hinné, hogy megártott a meleg vagy túl sokat ittam, közölnöm kell, nem igaz egyik sem. A mai napon kedvenc pedikűrösömről írnék, Magdi néniről. Kérdezhetnék, mit lehet írni egy pedikűrösről? Talán semmit! De Magdi néni nem egy pedikűrös, ő a pedikűrös! És ez nagy különbség.
Természetesen a lavór nem igaz, csak egy kis szójáték. Birodalmában minden a legnagyobb rendben. Kis asztalkáján sorakoznak a kellékei szépen rendezetten, ollók, szikék, fertőtlenítő. Magdi néni több mint ötven éve gyógyítja a beteg lábakat. Kezeli, szépíti a körmöket, szünteti meg a csúnya bőrkeményedéseket. Mondhatnám róla, hogy lábszobrász és még ekkor sem túloznék. És a személyisége a soha nem múló mosoly és kedves szó.
A klientúrájához igen sokan tartoznak, a legkülönbözőbb rétegek és embertípusok. Van olyan, akit már negyven éve vesz kezelésbe időről-időre. Még a termálfürdő nyitása napján került a lábak közelébe, majd önálló szalont nyitott. Nála soha nem siet a vendég, amíg áztatja a lábát, a mosoly mellé baráti szavakat kap. A kezelés alatt sem lehet unatkozni, Magdi néni otthonosan mozog a világ dolgaiban, így végig beszélgetéssel telik az egész kezelési idő.
Bizony hozzám is begyűrűzött immár megkerülhetetlenül, a gazdasági világválság esetemben alkotói válsággá szelídülve riasztgat, közeleg a lapzárta, s még nem írtam semmit. Könnyedén túltehetném magam rajta egy újabb olvasónaplóval, ám az most erőltetett lenne, persze ez is az, de legalább nem nyögök közben hangosan.
Írhatnék persze a legaktuálisabbról, a , mely közgazdász körökben természetesen vitát váltott ki, jó, nem jó, ezt okoz, azt okoz. Érdekes módon ugyanazon tanulmányokat végzett és szinte hasonló utat bejárt közgazdák képesek teljesen másként látni ezt az egészet. Ettől az embernek az az érzése támad, hogy esetleg teljesen felesleges az egészet felsőszinten oktatni, hiszen, ha ugyanabból két ugyanazt tanult ember egészen más következtetést von le, akkor ott valami nincs rendben. Vagy nagyon is rendben van, ám ez a rend nem éppen kedvünkre való.
Magam részéről csak annyit tennék hozzá tanulatlanul, ha a kamatszint mindig meghaladja a növekedés szintjét, akkor vajon csoda-e, ha az így fújt pénz(ígérvény) lufik, időnként kipukkadnak? Mindegy is, a kánon marad és láss csodát, közgazdasági tanulmányok nélkül meggazdagodott emberek egy bizonyos szint felett elkezdenek jó pénzért közgazdászokat alkalmazni. Ez olyan, mintha mondjuk Fergusson lemenne Alsóakárhova megyei 94 alakulatához, hogy tanulmányozza az edzés módszereiket csak azért, mert a helyi edző már az összes kontinensen érvényes pro-pro ++++…licenszet megszerezte.
Így ér véget ez az írás, háromszáz szó és mögötte semmi. Ha mást ígértem volna, politikusnak mehetnék, de én ezt ígértem, hát maradok, aki voltam, blogíró, ezen a héten téma nélkül.
Tehát nem írok a kamatvágásról, és nem írok másról sem...
