Kukorica sivárság - de a mélyben mégis sarjad a jövő!
Sokat vezettem a nyáron, Dunántúlon, Alföldön, kukoricatáblák mellett kilométerek ezreit tettem meg. Mindig szerettem a kukoricaháncs sárga-matt színét, de ez évben a pusztulás színe volt! Mert a színeknek a négy évszak megfelelő időszakában kell megjelenniük. Ez a természet csodája, melyet Vivaldi zenében oly szépen megfogalmazott.
De évek óta az figyelhető meg, hogy hol a tél végi korai virágzás, hol a későn jött fagyok tizedelik meg a gyümölcsfák termését. 2009-ben két nap alatt 370 mm csapadék hullott, idén pusztító szárazság mindenütt!
Valami felborult! A meteorológusok a klímaváltozást már tényként kezelik. A világ széndioxid-kibocsátása növekszik, ahogyan szaporodik az emberiség. De a magyarságé csökken. Lakosságarányosan! Mert bizony évente egy nagyobb kisvárosnyi fogy el, s ugyanannyi külföldre megy dolgozni. Így hát ha a széndioxid kvótát nemzetarányosan osztják el, és jó áron értékesítjük, az utolsó magyar milliárdos lehet! Úgy 150 év múlva!
A nemzethalál vízióit költőink már a XIX. században megfogalmazták, s a két világháború iszonyú vérveszteségei a tollal írt sorokat vérrel támasztották alá. Én gyakran megállok községek háborús emlékoszlopánál, mindig döbbenettel és tisztelettel a hosszú névsorok előtt.
Halálra ítéltettünk? Tényleg?
Ez megítélés és döntés kérdése! Európában és a világban vannak sokkal kisebb nemzetek.
Nehéz helyzetben sem szükségszerű a pusztulás.
Lehet, hogy valami mégis működik? Hitler is, Sztálin is beolvasztásra ítélte nemzetünket.
Nemcsak ők halottak, de rendszerük is. Most ne élnénk túl a pénztőke és a globalizáció uralmát? Igaz, frontvonalban vagyunk.
A szovjet munkatáborok - összefoglaló néven GULÁG - magyar lakói voltak a legjobb túlélők. A „szovjet belterületről”, azaz Kárpátaljáról elhurcolt magyarok időnként kaphattak csomagot. És szétosztották a többi magyar között. S a magyarok adták a legtöbb kőművest, akik a táboron kívül dolgoztak, főleg orosz tisztek lakásainak építkezésén – persze többlet juttatással. Ők is hazahozták és szétosztották! És a szakácsok és konyhások!
A „nagy túlélő tábor” talán legszebb története, hogy Placid atya rendszeresen úgy misézhetett, hogy a szertartáshoz elengedhetetlen kovásztalan kenyeret a moszkvai zsinagóga rabbija küldte! Tőle hallottam, személyesen!
Nemcsak ők halottak, de rendszerük is. Most ne élnénk túl a pénztőke és a globalizáció uralmát? Igaz, frontvonalban vagyunk. De a kitörési kísérlet a globalizáció béklyójából eddig eredményesnek mutatkozik. S követnek más országok.
Emlékeznek? Egy évvel ezelőtt még a svájci frank hitelesek problémájától zengett a sajtó. Aztán Orbánék alkuja 300 milliárdot emelt ki az addig extraprofitot termelő bankok zsebéből, s az állam ugyanannyit tett hozzá. Az árfolyamgát is sokat segített. S az országon persze az, hogy feltárták a korrupciós hálózatokat és leépítették a nemzeten élősködő pénzmechanizmusok jelentős részét.
A kukoricatermés nagy része persze elveszett. De két év hatalmas ívű törvényhozása, átrendezése után kétségtelenül hatékonyabb lett az állam, töredéke már az elfolyó pénz.
Lassan elindul valami, s mi is teret nyerünk. Az új megyerendszer és a járások közelebb hozzák a cselekvés lehetőségét. S bizony sok minden rajtunk is múlik.
S ha teszünk, bizony nincs veszve a jövő. Sárga sivárságból jövőre termékeny zöld nyár jöhet – és nemzeti felemelkedés, mint annyiszor a reménytelen múltban.
