Az őszi politikai főszezon elé
A parlamenti politikai ellenzékkel már régóta nem foglalkoztunk e hasábokon. Az ellenzék-kormánypártok viszonyában a szereposztás egyértelmű: a kormánypártok felelősek a kormányzásért, az ellenzék pedig a kormányzati intézkedések árgus szemmel való figyeléséért. A kormányzati felelősség a nagyobb, de az ellenzéki szerep sem könnyű. Voltaképpen elvárja tőlük a közvélemény, hogy legyenek konstruktívak, ne csak kritizáljanak, hanem kiváló javaslatokat is tegyenek. Amiben pedig egyetértenek, ott támogassák a kormány munkáját.
Ez így nagyon szép, és működőképes, amíg be nem helyettesítjük a magyar viszonyokkal. Nálunk ugyanis a kormánypártok ereje a kétharmados parlamenti többség miatt kiugróan erős, az ellenzék pedig teljesen megosztott. A kormánypártok mindent el tudnak egyedül dönteni, még a kétharmados kérdéseket is. Az ellenzéki padsorokban ülők meg - négy párt lévén ott -, jó magyar szokás szerint négyfelé húznak.
Gyurcsány karakterességéhez kétség nem fér. Hogy milyen ez a karakter, arról persze jobb hallgatni.
A legnagyobb frakciót alkotó Magyar Szocialista Párt nyomasztó kormányzási múlttal terhelt. Ők azok, akik a valamikori szabaddemokratákkal karöltve teljes egészében eladósították az országot. Felelősségük akkor sem csökkent, amikor kivált a Gyurcsány-vezette csoport. A szocialista frakcióban ülők döntő többsége ugyanis tevékenyen részt vett a vezetésben, a gyurcsányi politizálásban. Ezért képtelenek hitelesen megszólalni. Folyton vissza szeretnének valamit vonatni, és valakit le akarnak mondatni. Különösen Orbán Viktort. Ennél többet nem tudnak. Programjuk nincs, vagy éppen megújul, netán közvitára van bocsátva. Vezető egyéniségeik sincsenek. A régieknek visszavonulót fújtak, az újak pedig teljesen színtelenek.
A kiváltakról, a magukat Demokratikus Koalíciónak nevezőkről, ez utóbbi nem mondható el. Vezetőjük, Gyurcsány karakterességéhez kétség nem fér. Hogy milyen ez a karakter, arról persze jobb hallgatni. Frakciójuk nincs, így politikai súlyuk sincs. Amit tudnak, az pontosan ugyanaz, mint a szocialista módi: Orbán Viktor tönkreteszi az országot, miniszterei alkalmatlanok, és lehetőleg azonnal mondjanak le. Azt hiszik, hogy ez az Orbán-gyűlölet alkalmas arra, hogy vele megváltsák a súlyos múltjukat, és a semmit nem mondásukat a jövőről.
Ott ül a Parlamentben a még színtelenebb Lehet Más a Politika frakciója is. A fő problémájuk újabban a frakcióvezetés. Éppen ki mondjon le, ki jöjjön vissza, és miért igen, és miért ne. Politikai mondanivalójuk semmi nincs. Amit biztosan tudnak, hogy nem tesznek meg soha, tudniillik, hogy a szocialistákkal és a Demokratikus Koalícióval, azok múltja miatt nem hajlandók együttműködni, azt szinte borítékolhatóan meg fogják tenni a választások előtt. Nagyjából ennyire futotta nekik eddig.
Karakterben a leginkább felismerhető párt a Jobbik. Van erős vezetőjük, és egy - hogy Tarlós főpolgármester szavaival éljek -, igencsak „necces” pártpolitikai programjuk. Most éppen egymás és a pártjuk lejáratásával vannak elfoglalva. Ha nagyon igyekeznek, gyorsan az MDF sorsára juthatnak.
Ez a mi szerény ellenzéki választékunk két évvel a választások után, kedves olvasóim. Ha jól belegondolnak, talán jobban megértik, hogy miért írom le mindig, hogy ennek az országnak a legnagyobb szerencséje az, hogy a Fidesz-KDNP kétharmaddal tud kormányozni.
