Válság
Bizony hozzám is begyűrűzött immár megkerülhetetlenül, a gazdasági világválság esetemben alkotói válsággá szelídülve riasztgat, közeleg a lapzárta, s még nem írtam semmit. Könnyedén túltehetném magam rajta egy újabb olvasónaplóval, ám az most erőltetett lenne, persze ez is az, de legalább nem nyögök közben hangosan.
Írhatnék persze a legaktuálisabbról, a kamatvágásról, mely közgazdász körökben természetesen vitát váltott ki, jó, nem jó, ezt okoz, azt okoz. Érdekes módon ugyanazon tanulmányokat végzett és szinte hasonló utat bejárt közgazdák képesek teljesen másként látni ezt az egészet. Ettől az embernek az az érzése támad, hogy esetleg teljesen felesleges az egészet felsőszinten oktatni, hiszen, ha ugyanabból két ugyanazt tanult ember egészen más következtetést von le, akkor ott valami nincs rendben. Vagy nagyon is rendben van, ám ez a rend nem éppen kedvünkre való.
Magam részéről csak annyit tennék hozzá tanulatlanul, ha a kamatszint mindig meghaladja a növekedés szintjét, akkor vajon csoda-e, ha az így fújt pénz(ígérvény) lufik, időnként kipukkadnak? Mindegy is, a kánon marad és láss csodát, közgazdasági tanulmányok nélkül meggazdagodott emberek egy bizonyos szint felett elkezdenek jó pénzért közgazdászokat alkalmazni. Ez olyan, mintha mondjuk Fergusson lemenne Alsóakárhova megyei 94 alakulatához, hogy tanulmányozza az edzés módszereiket csak azért, mert a helyi edző már az összes kontinensen érvényes pro-pro ++++…licenszet megszerezte.
Így ér véget ez az írás, háromszáz szó és mögötte semmi. Ha mást ígértem volna, politikusnak mehetnék, de én ezt ígértem, hát maradok, aki voltam, blogíró, ezen a héten téma nélkül.
Tehát nem írok a kamatvágásról, és nem írok másról sem, hiszen éppen írhatnék az öcsémről, Nyári Zsoltról, aki sikeres szobrászpályafutásának újabb állomásaként a minap tért haza egy bostoni művésztáborból, de hát róla már írtam a Képírásban, és nem illik ugyanazt kétszer elkövetni rövid időn belül.
Megjött az eső, az idő lehűlt, a sokáig húzódó kánikulának, s vele a nyárnak is vége. Jó téma lenne ez, hiszen az időjárás mindig az, ha nincs mit mondanunk a másiknak, a Celsius fokokról, csapadék milliméterről, szélsebességről bármikor beszélhetünk, de minek, ha tudjuk, ha nem, hogy esik-e, nem rajtunk múlik.
Így ér véget ez az írás, háromszáz szó és mögötte semmi. Ha mást ígértem volna, politikusnak mehetnék, de én ezt ígértem, hát maradok, aki voltam, blogíró, ezen a héten téma nélkül.
