Betörőimnek üzenem...

Naponta olvasom az újabb híreket, hogy már öltök is.

Ez így nem mehet tovább. Így nem csinálhatjátok tovább. Hogy szinte minden nap történik valami, ami nem történhetne meg. Amit nem tehetnétek meg. De megteszitek. Mert megtehetitek. Így nem lehet együtt élni. Így nem lehet élni. Ilyen nyomorultul, ilyen kiszolgáltatottan, ilyen védtelenül.
Nem lehet élni úgy, hogy amit ma felépítesz, holnap lerombolják.

Elárulom nektek, kedves betörőim, hogy betelt a pohár. Lassan minden becsületes polgár szeme egy kamera lesz és minden esetben szól, ha feltűnő jelenséget lát, még akkor is, ha nincs köze hozzá. Vannak is már .

Biztosan látta valaki azt is, amikor a betörések termékeit vittétek magatokkal- és reszkessetek, mert megszólal! Megszólal és nem fél majd a fenyegetésetektől. Minden esetben megszólalok majd én is félelem nélkül, amikor ilyent látok.

Bort, búzát, békességet ez új esztendőre!

Az elmúlt két évben jogilag, bűnügyileg módszeresen számolták fel a pénzleszívó mechanizmusokat, vagy ahogy Bogár László közismert közgazdászunk mondja, a pénzszivattyúkat. (Érthetőbben magyarázva: ha valaki azt mondja, „ezek” ugyanúgy odatartják a zsebüket, apró kérdésem: mihez? Mert azok a pénzszivattyúk már nem működnek.)

A svájci frankos szerződések jogérvényességét már a kormány által kinevezett ombudsman is megkérdőjelezi, és precedens ítélet született. Vagyis: a svájci frank viszonyítási alapon született hitelszerződések mint „hibás termékek”, lehet, hogy visszaadhatóak.

Nem kevesebbről van szó: új gondolkodásmód született: a globalizált tőke, a nemzetközi pénzvilág és a multik kiszolgálása helyett elindult, megszerkesztődött a nemzet önvédelme. Jogilag, közgazdaságilag, pénzügyi korlátokkal és a multik és bankok nyereségelvonásával. Néhány éve még a nyugati bankok Magyarországon mintegy 3-szor akkora nyereséget tudtak elérni, mint nyugaton. Természetesen a multik is, pl. az energiaszolgáltatók és más közműcégek.

B.U.É.K!

Félre mindennel és most csak az új évről beszéljünk. Hiszek benne, hogy jó úton haladunk és a cél ez. Ebben az évben - és ezt komoly szakemberek támasztják alá - vége lesz a gazdasági válságnak. Ha ez így igaz, akkor egyenesen következik ebből, hogy újra növekvési pályára állunk.

Ilyenkor, újév napját a tv előtt töltöm és nézem a világ híreit, és az ünnepről készült felvételeket. Nagyon jó érzés volt nézni a sok önfeledten ünneplő vidám embert. És ennél a képnél hagyom abba az írást, mert szeretném, ha ezzel a képpel találkoznék minden nap. Magam részéről pedig mindenkinek B.U.É.K!

Újévi köszöntő

Szilveszter, újév, ilyenkor a fél világ megbolondul kicsit vagy nagyon. Pedig a többség nem is tudja, miként vándorolt az évkezdet végül pont a téli napforduló utáni 11. napra, és azt sem, hogy .

Persze nem is ez a lényeg, hanem az, hogy 1582-ben sikerült egy alapvetően pontos naptárat létrehozni és ez az akkori lehetőségeket figyelembe véve nem kis teljesítmény.

Eszerint ünnepel hát boldog, boldogtalan, folyik a pia, robbannak a petárdák, közben a Föld száguld a világűrben és óriási sebességgel forog, de ez igazából senkit nem érdekel. Az újév mint egy új élet kezdete látszódik a poharakon át, a remény etilalkoholban oldott eszenciája azt súgja, jövőre minden jobb lesz. Ám általában nem lesz jobb.

A Gizi néni

Minden óvodás vágya, hogy egy olyan kedves arcú, nyugodt néni pótolja anyát, amíg dolgozik. Nekünk két kislányommal nagy szerencsénk volt. Gizi néni, Bea néni, Gyöngyi néni és Zsóka néni nevelte fel a lányokat.

Sokkolt bennünket, hogy Gizi néni nincs többé, és főleg az a mód, ahogyan jósága és bizalma áldozataként kellett végeznie. Anyaként is elmondhatom, ha nem rajta esik ez, nem élte volna túl.

Kell valamit tenni, tenni közösen, hogy ez a világvége ne folytatódhasson. A legkisebb zavarra fel kell figyelnünk és segítenünk, amiben csak tudunk. Az idén ez az utolsó és legszomorúbb blogbejegyzésem, amit nagyon szívesen kihagytam volna. Bár így lehetett volna.

Ellenpólusok, avagy nemzeti gondolkodásunk jövője

Eseménydús volt téli évszakunk világosságban rövid napjainak története, s a sötét hosszú esték TV műsora. Utcákon, hidakon, tereken diákok tüntettek a kormány keretrendelete ellen, sikerrel, majd a Duna TV-ben a „Fölszállott a Páva” zajlott, igencsak nagy sikerrel, a várt egyszázezer helyett több millió nézővel.

Mi is a köze egymásnak ezekhez?

„A diákoknak igazuk van”- jöhet elemzésünk első tétele.

A diák joggal szeretne diák lenni, s ha ingyen, miért ne szeretne inkább. E sorok írója volt néhány évig diák, sőt még több évig. Miért ne szeretett volna az lenni. Minden kötelesség mellett mégiscsak a legszabadabbra szabott időbeosztás, sokszínű és szép leányokkal teli kollégium, közben néha színház, gyakran opera. Szinte szabad és szinte ingyen közművelődés. S itt nem beszéltem szabad estékről, éjszakákról, a bor tiszteletéről és az akkor még nem volt könnyű drogokról.

És itt jön az ellenpont, mely szerint a magyar diákok mintegy fele nem fejezi be a felsőfokú képzést! Persze van pech, családi történet, egy ”esemény összpontosuláskor” én is majdnem orra buktam, tanulmányi verseny ellenére.

A csend hangja

Gondoljunk azokra, akik most kint az utcán őrzik a nyugalmunkat, biztosítják, hogy a család melegben legyen és a villanyfüzérekhez az áramot. De most is sokan vannak, akik a fűtetlen szobában vagy az utcán töltik az ünnepet. Vajon mindent megtettünk, hogy ők is egy kis meleget kapjanak? Elég volt-e, hogy élelmiszert, apró csomagokat adtunk nekik? Adtunk-e szeretetet mellé? Mert van olyan köztünk, aki a száz aranyából kettőt odaad, de van olyan is, aki az egy réz garasából mindet adja.

Leszállt az est, jó volt a csend hangját hallgatni. Ez az idei karácsony azért szebb volt, mint a többi. Mert végre sokan a réz garast választották.

Dimenzióváltás

Ahogy pár ezer éve, ma is éppen olyan nagy az igény a megváltásra, arra, hogy jöjjön valaki, aki megmondja a tuttit, aki megoldja a gondokat. Valaki, aki helyettünk végre emberként viselkedik az embertelenségben.

Elég ezen állításom kontrollálásához megnézni a legnépszerűbb közösségi oldalon feltűnő újabb és újabb lélekbúvár, misztikus, bölcselkedő s minek nevezzelek még oldalakat. A népek pedig tömegesen osztják meg a számukra új információkat, melyek többsége, régi jól bevált bölcselőktől származik.

A modern kor műveletlen embere két kanállal kajálja Buddha, Jézus, Mohamed, Lao-ce, Osho és ki tudja még, kinek a mondásait, tanításait. Megosztja, két percig elgondolkodik rajta, aztán meglátja, hogy az ismerőse is megosztott valamit, valljuk be az is nagyon bölcs, ezért gyorsan ő is megosztja, két percig a magáévá teszi, aztán lép tovább, hiszen már ott a következő életre szóló útmutatás.

Így váltunk tehát rendszeresen dimenziót és hitet is, mint rendes ember az alsóneműt.
A világvége már régen bekövetkezett, csak nem vettük észre, mert akkor éppen nem robbant fel semmi, nem záporoztak a meteoritok, csak az eszünk ment el végleg, s még csak nem is hallottuk, amikor ránk csapódott a maja temetőbarlang kőfedele.

Gyémánt hó

Ady Endre:

Kis karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
holnap harangoznak,
holnapután az angyalok
gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
nagyosan dicsérni,
de én még kisfiú vagyok,
csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
mégis csak kiállok,
de boldogok a pásztorok
s a három királyok.

Én is mennék, mennék,
énekelni mennék,
nagyok között kis Jézusért
minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
százszor bepiszkolnám,
csak az Úrnak szerelmemet
szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én gyermek hittel, bátran 1883 csúf karácsonyában.)

Krisztus Kaposvár világbajnoka

Krisztussal, akinek a polgári neve Farkas János (és nem rokonom!), akkor találkoztam először, amikor tizenévesen rengeteget jártunk a strandra. A lábtenisz pályákon hátul fáradhatatlanul győzte le az ellenfeleket. Ez egy amolyan szabadidős sport volt akkoriban. Voltak a menő focisták és voltak a Jenő, Joci, Krisztus és a többiek, akik élvezték a foci szabadidős ágát. A pálya szélén kislányok sikítoztak és drukkoltak, általában legalább húszfős közönség izgulta végig a meccseket pajzán bikiniben.

Krisztus volt az elementáris erő, aki mindig ott volt, ahol a labda. Polgári foglalkozása tehertaxis volt, de a pályán Ő volt a SZTÁR. Miért is neveztük Krisztusnak? Mert olyan volt. Csöndes, alázatos, szerény és önzetlen. Most is ilyen. Évtizedek teltek el, hogy újra találkoztam vele és egyáltalán nem lepett meg, hogy hatvanas évei dacára húszéves szemekkel nézett vissza rám. Semmit nem változott. Megmutatta relikviáit, amiket a garázs mélyén őriz. Érmek és díjak, de nem ez, ami neki számít, hanem azok a barátok, akiket nagyszerű pályája során szerzett.

Kattints a videós riportért, avagy interjú Krisztussal: