Egy nyugodt, gazdag esztendőre várva

2013 izgalmas év lesz a politikai életben. A kormánynak egy teljes éve van még arra, hogy az elmúlt két és fél esztendőben elvégzett ország-átalakítási, ország-megújítási programját megszilárdítsa. És mindenekelőtt: gazdasági fejlődést és politikai nyugalmat teremtsen. Ez utóbbira kitűnő példa a választási regisztrációról való lemondás, vagy a megegyezésre törekvés az egyetemistákkal. De nem vagyok pesszimista a gazdasági fejlődés területén sem, különösen azóta, amióta olvasom a baloldali lapokban, hogy liberális közgazdászaink kivétel nélkül visszaesést jósolnak. Az ő előrejelzéseik pedig – mint tapasztaltuk -, még soha nem jöttek be.

Áremelééééésss!

Itt van újra január, ez pedig egyenlő az áremelések időszakával. Nosza, kicsit boncolgassuk a kérdést. Talán még sokan emlékeznek a viccre.

Emelni kell a húsárakat! Összeül a KB és felteszik a kérdést:

- Mennyi legyen, ötven vagy hatvan?
- Mindegy, csak ötvenhat ne legyen! - hangzika  válasz

Most nem a KB határozza meg az árakat, hanem a világpiac. Vagy talán más vagy mások is közrejátszanak benne? Mostanában sorra mennek tönkre a nagy húsipari vállalatok, pedig nem is olyan régen még csillagként fénylettek a magyar élelmiszer ipar egén. Sok száz magyar családnak adnak, adtak megélhetést ezek a cégek. Mi okozhatta vagy kik okozták a csődbemenetelt? Talán a rossz stratégia, vagy az alapanyaghiány vagy az emberi mulasztások sorozata? Nem tudom.

Semmi

Az irodalomban is gyakran, és nagyon kreatívan bánnak a fogalommal, nem törődve a szöveg végig gondolása okozta ütközésekkel. Néha mindenki érteni véli, mire gondol a szerző, amikor a semmit emlegeti. Gondoljunk csak Coetzee regényére, „A semmi szívében”, itt szinte mindenki arra gondol, hogy a cselekmény valahol távol játszódik, valami elhagyatott helyen.

Mivel a dolog kézzelfoghatónak tűnik, általában nem is gondolja tovább, inkább olvasni kezdi. Pedig megérne egy misét, hogy lehet-e a semminek, ami nincs, szíve, és lehet-e ott valami. Igen, persze tudom, ez csak átvitt értelem, ahol a nagy semmi igen is sok valamit tartalmazhat, ám ez a valami együtt mégis csupán a semmivel egyenlő.

Nehezebb a dolgunk, ha József Attila : „a semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog…”. Mert bár éppen olyan elvont, a semmi szíve mégiscsak valamiért kézenfekvőbb, mint a semmi ága. Ez nem semmi, mondhatnánk pestiesen, ha lehetne úgy bármit mondani.

Nem, kérem, a semmi a mindennapi életben rengeteg valami, melynek legtöbbször értjük vagy érteni véljük a fel nem feslett rétegeit, mert bizony tudjuk, a semmi az van. Gyakran elhangzó párbeszéd:
- Mi van?, vagy mi a baj?
A válasz: semmi.

Kapunyitási pánik

A jó kezdet fél siker - ahogy a mondás is tartja. A fél siker, a fél arc, de a teljes sikerhez a másikra is szükség van: az eredmények, a sikerek mögött ott a múlt, a befektetett energia… Ezért, amikor valami új dologba kezdünk – vagy nekiindulunk egy következő ciklusnak, újévnek –, amikor a két világ, a múlt és a jövő világának kapujában vagyunk, meg kell állnunk és időt kell szentelnünk az előkészítésére.

Rómában ezért Janusé volt az egész január hónap. Innen a ma is tartó késztetés, hogy januárban le lehet tenni a régi terheket, le lehet vonni a következtetéseket, megőrizve a tanulságokat. Rendezhetjük a sorainkat és egyben felkészülhetünk a tavaszra, a rügybontásra, a megújulásra. Január tehát a kapu. Januárban mindenki egy új világ, egy új esztendő kapujában áll. Nézünk előre, az ismeretlenbe, amit még alakíthatunk, és látjuk a múltat is, amelyen már nem tudunk változtatni.

A kapu szimbolizálja az átjárást két állapot, két világ között, az ismert és az ismeretlen, a fény és a sötétség, a gazdagság és a szegénység között.

Betörőimnek üzenem...

Naponta olvasom az újabb híreket, hogy már öltök is.

Ez így nem mehet tovább. Így nem csinálhatjátok tovább. Hogy szinte minden nap történik valami, ami nem történhetne meg. Amit nem tehetnétek meg. De megteszitek. Mert megtehetitek. Így nem lehet együtt élni. Így nem lehet élni. Ilyen nyomorultul, ilyen kiszolgáltatottan, ilyen védtelenül.
Nem lehet élni úgy, hogy amit ma felépítesz, holnap lerombolják.

Elárulom nektek, kedves betörőim, hogy betelt a pohár. Lassan minden becsületes polgár szeme egy kamera lesz és minden esetben szól, ha feltűnő jelenséget lát, még akkor is, ha nincs köze hozzá. Vannak is már .

Biztosan látta valaki azt is, amikor a betörések termékeit vittétek magatokkal- és reszkessetek, mert megszólal! Megszólal és nem fél majd a fenyegetésetektől. Minden esetben megszólalok majd én is félelem nélkül, amikor ilyent látok.

Bort, búzát, békességet ez új esztendőre!

Az elmúlt két évben jogilag, bűnügyileg módszeresen számolták fel a pénzleszívó mechanizmusokat, vagy ahogy Bogár László közismert közgazdászunk mondja, a pénzszivattyúkat. (Érthetőbben magyarázva: ha valaki azt mondja, „ezek” ugyanúgy odatartják a zsebüket, apró kérdésem: mihez? Mert azok a pénzszivattyúk már nem működnek.)

A svájci frankos szerződések jogérvényességét már a kormány által kinevezett ombudsman is megkérdőjelezi, és precedens ítélet született. Vagyis: a svájci frank viszonyítási alapon született hitelszerződések mint „hibás termékek”, lehet, hogy visszaadhatóak.

Nem kevesebbről van szó: új gondolkodásmód született: a globalizált tőke, a nemzetközi pénzvilág és a multik kiszolgálása helyett elindult, megszerkesztődött a nemzet önvédelme. Jogilag, közgazdaságilag, pénzügyi korlátokkal és a multik és bankok nyereségelvonásával. Néhány éve még a nyugati bankok Magyarországon mintegy 3-szor akkora nyereséget tudtak elérni, mint nyugaton. Természetesen a multik is, pl. az energiaszolgáltatók és más közműcégek.

B.U.É.K!

Félre mindennel és most csak az új évről beszéljünk. Hiszek benne, hogy jó úton haladunk és a cél ez. Ebben az évben - és ezt komoly szakemberek támasztják alá - vége lesz a gazdasági válságnak. Ha ez így igaz, akkor egyenesen következik ebből, hogy újra növekvési pályára állunk.

Ilyenkor, újév napját a tv előtt töltöm és nézem a világ híreit, és az ünnepről készült felvételeket. Nagyon jó érzés volt nézni a sok önfeledten ünneplő vidám embert. És ennél a képnél hagyom abba az írást, mert szeretném, ha ezzel a képpel találkoznék minden nap. Magam részéről pedig mindenkinek B.U.É.K!

Újévi köszöntő

Szilveszter, újév, ilyenkor a fél világ megbolondul kicsit vagy nagyon. Pedig a többség nem is tudja, miként vándorolt az évkezdet végül pont a téli napforduló utáni 11. napra, és azt sem, hogy .

Persze nem is ez a lényeg, hanem az, hogy 1582-ben sikerült egy alapvetően pontos naptárat létrehozni és ez az akkori lehetőségeket figyelembe véve nem kis teljesítmény.

Eszerint ünnepel hát boldog, boldogtalan, folyik a pia, robbannak a petárdák, közben a Föld száguld a világűrben és óriási sebességgel forog, de ez igazából senkit nem érdekel. Az újév mint egy új élet kezdete látszódik a poharakon át, a remény etilalkoholban oldott eszenciája azt súgja, jövőre minden jobb lesz. Ám általában nem lesz jobb.

A Gizi néni

Minden óvodás vágya, hogy egy olyan kedves arcú, nyugodt néni pótolja anyát, amíg dolgozik. Nekünk két kislányommal nagy szerencsénk volt. Gizi néni, Bea néni, Gyöngyi néni és Zsóka néni nevelte fel a lányokat.

Sokkolt bennünket, hogy Gizi néni nincs többé, és főleg az a mód, ahogyan jósága és bizalma áldozataként kellett végeznie. Anyaként is elmondhatom, ha nem rajta esik ez, nem élte volna túl.

Kell valamit tenni, tenni közösen, hogy ez a világvége ne folytatódhasson. A legkisebb zavarra fel kell figyelnünk és segítenünk, amiben csak tudunk. Az idén ez az utolsó és legszomorúbb blogbejegyzésem, amit nagyon szívesen kihagytam volna. Bár így lehetett volna.

Ellenpólusok, avagy nemzeti gondolkodásunk jövője

Eseménydús volt téli évszakunk világosságban rövid napjainak története, s a sötét hosszú esték TV műsora. Utcákon, hidakon, tereken diákok tüntettek a kormány keretrendelete ellen, sikerrel, majd a Duna TV-ben a „Fölszállott a Páva” zajlott, igencsak nagy sikerrel, a várt egyszázezer helyett több millió nézővel.

Mi is a köze egymásnak ezekhez?

„A diákoknak igazuk van”- jöhet elemzésünk első tétele.

A diák joggal szeretne diák lenni, s ha ingyen, miért ne szeretne inkább. E sorok írója volt néhány évig diák, sőt még több évig. Miért ne szeretett volna az lenni. Minden kötelesség mellett mégiscsak a legszabadabbra szabott időbeosztás, sokszínű és szép leányokkal teli kollégium, közben néha színház, gyakran opera. Szinte szabad és szinte ingyen közművelődés. S itt nem beszéltem szabad estékről, éjszakákról, a bor tiszteletéről és az akkor még nem volt könnyű drogokról.

És itt jön az ellenpont, mely szerint a magyar diákok mintegy fele nem fejezi be a felsőfokú képzést! Persze van pech, családi történet, egy ”esemény összpontosuláskor” én is majdnem orra buktam, tanulmányi verseny ellenére.