Betörőimnek üzenem...
Elmesélem, hogy évekig dolgozott az egész család azért, hogy az egykor elhagyatott balatoni nyaralónkban ismét jól érezzük magunkat. Festettünk, parkettáztunk, takarítottunk és kellemes környezetet és felszereltséget alakítottunk ki. Nyaranta ide jártunk kikapcsolódni. Gondoztuk a kertet, ástunk, veteményeztünk és főztünk finomakat.
És akkor jöttetek ti, kedves betörők, először szeptemberben. Elvittetek minden mozdíthatót: gázpalackot, fűkaszát, edényeket, fúrógépet és mindent, ami fém. Széttörtétek az ajtókat és belénk égettétek a félelmet. Rendet raktunk, aztán újra jöttetek decemberben, és ami még maradt, azt is elvittétek: leszereltétek a bojlert, a csapokat, elvittétek a kerékpárokat, még a konyhaszekrényről a fogantyúkat is.
Vandál pusztítást végeztetek, ablakot, ajtót törtetek. Bekapcsoltátok az áramot, bevackoltátok magatokat, nem törődve a tűzveszéllyel és a magas áramszámlával. Kirángattátok a falból a konnektort, kirámoltatok a szekrényekből mindent. Egyébként még annak kell örülni, hogy nem volt ott senki - mert ezért élünk -, köszönet érte!
Persze a tettes ismeretlen, de megígérem, legközelebb filmsztárok lesztek, mert mindent bekamerázunk.
A szomszédaimhoz is betörtetek persze, összesen 24+12 helyre, mert mit nektek egy ajtó és mit nektek egy helybéli lakos, aki ki sem mer jönni a házából ilyenkor, hiszen ha kijön, az életével játszik.
Elgondoltam a tavaszt és azt, hogy mennyi munka és pénz lesz megint a helyreállítás, mert jelenleg a vizet sem lehet ráengedni csapok híján, főzni sem lehet gáz híján, a fű is csak nő, mert se benzin, se fűkasza. Van-e egyáltalán kedvem esténként ott rettegni, hátha jöttök újra elvenni, ami szerintetek jár nektek.
Naponta olvasom az újabb híreket, hogy már öltök is.
Ez így nem mehet tovább. Így nem csinálhatjátok tovább. Hogy szinte minden nap történik valami, ami nem történhetne meg. Amit nem tehetnétek meg. De megteszitek. Mert megtehetitek. Így nem lehet együtt élni. Így nem lehet élni. Ilyen nyomorultul, ilyen kiszolgáltatottan, ilyen védtelenül.
Nem lehet élni úgy, hogy amit ma felépítesz, holnap lerombolják.
Elárulom nektek, kedves betörőim, hogy betelt a pohár. Lassan minden becsületes polgár szeme egy kamera lesz és minden esetben szól, ha feltűnő jelenséget lát, még akkor is, ha nincs köze hozzá. Vannak is már jó példák.
Biztosan látta valaki azt is, amikor a betörések termékeit vittétek magatokkal- és reszkessetek, mert megszólal! Megszólal és nem fél majd a fenyegetésetektől. Minden esetben megszólalok majd én is félelem nélkül, amikor ilyent látok.
Féljetek tehát, tőlünk a kiraboltaktól, mert ha összefogunk, akkor végetek és nem szívesen ugyan, de hozzájárulunk börtönéveitek során az étkeztetésekhez, amit napi imátokban megköszönhettek nekünk.
A napokban megosztottam egy kerékpár képét, amit elvittetek, gondolom azóta már szét is szedtétek, pedig ezzel jártunk egész nyáron. Több ezren megosztották a képet. Bízom abban, hogy a jövőben a hasonló megosztások által szorul a hurok azonnal a tettesek nyakán és lesz miért reszketniük.
Nem szeretek negatív blogokat írni, de a felvázolt esetsorozat ezt hozta ki belőlem, bocsánat. Mielőtt bárki rasszista felhangokat érez ki ebből, leszögezem: betörőkről írtam! Aki valaha volt hasonló helyzetben áldozat, az biztosan átérzi, hogy a bűnnek nincs bőrszíne.
Végezetül van egy utolsó ajánlatom. Áprilisban jelentkezhettek nálam munkára, helyrehozni a rombolást. Bocsánattal fizetek érte és ételt is adok rácsok nélkül.
Én csak egy hang vagyok ebben az én HAZÁMBAN, de a visszhang ad nekem nyomatékot és erőt. Itt rendnek kell lennie!