Ellenpólusok, avagy nemzeti gondolkodásunk jövője

Eseménydús volt téli évszakunk világosságban rövid napjainak története, s a sötét hosszú esték TV műsora. Utcákon, hidakon, tereken diákok tüntettek a kormány keretrendelete ellen, sikerrel, majd a Duna TV-ben a „Fölszállott a Páva” zajlott, igencsak nagy sikerrel, a várt egyszázezer helyett több millió nézővel.

Mi is a köze egymásnak ezekhez?

tüntetés„A diákoknak igazuk van”- jöhet elemzésünk első tétele.

A diák joggal szeretne diák lenni, s ha ingyen, miért ne szeretne inkább. E sorok írója volt néhány évig diák, sőt még több évig. Miért ne szeretett volna az lenni. Minden kötelesség mellett mégiscsak a legszabadabbra szabott időbeosztás, sokszínű és szép leányokkal teli kollégium, közben néha színház, gyakran opera. Szinte szabad és szinte ingyen közművelődés. S itt nem beszéltem szabad estékről, éjszakákról, a bor tiszteletéről és az akkor még nem volt könnyű drogokról.

És itt jön az ellenpont, mely szerint a magyar diákok mintegy fele nem fejezi be a felsőfokú képzést! Persze van pech, családi történet, egy ”esemény összpontosuláskor” én is majdnem orra buktam, tanulmányi verseny ellenére.

Kedves Olvasó!

A helyére végül nem kerülő diákot Ön is, én is bizony megfizetjük! Ha egy kormány állami pénzből nem akar háromszoros túlképzést, és a „büfé szakokat”megfizetni, (melyeket a büfében ülve is el lehet végezni, mint ahogyan a háború előtt a „mezei jogászok” majd tíz évig tartó képzése volt), no Kedves Polgártársaim (!) ehhez kevesen szavazunk igennel. Ehhez kell a valódi érdekegyeztetés, konkrét vitapontokkal, egyeztetésekkel és a szakminiszterrel.

Abban a pillanatban, amikor a diákok elutasították a Balog Zoltán EMMI-miniszterrel való egyeztetést, nyilvánvalóvá vált, itt valami más érdekcsoport van a háttérben.

De aki ezt visszautasítja, valami másért küzd! Abban a pillanatban, amikor a diákok elutasították a Balog Zoltán EMMI-miniszterrel való egyeztetést, nyilvánvalóvá vált, itt valami más érdekcsoport van a háttérben. A diákérdek: jó feltételekkel diplomát szerezni. Az állami és összlakossági érdek: magas szintű tudást közvetíteni azoknak, akik állják a próbát. Mert 50% közeli kiesés és  hazai diplomával külföldi karrier iszonyú érvágás, vámszedés a magyar lakosságon.

Azt, hogy keretek kellenek, még az ellenzéki pártok sem vitatják! De azért a jó és felnagyítható diákbalhé jól jön választáshoz közeledvén! Orbánnak most kezd hazai és külföldi megítélésben jobban menni a szénája. Kell tehát egy kis keserű balhé! Csak a lakosság rá ne jöjjön, ki fizeti a révészt!

Illyés Tibor fotója

De ugorjunk egyet! Gyimesi stílusban! Sebő, a magyar kultúrát felélesztő népzenész szerint a gyimesi táncosok üreget vájnak csizmájukkal a talajba. Nyertek is különdíjat, és a szólóénekes kategóriájában győztes Csizmadia Anna is aratott. Mind határontúliak!

Igaz, nem sok pénz jutott a győzteseknek – ez nem valóságshow – de 1-2 év boldogulásukat talán segítheti. És bizony ez a műsor igazán a határon átnyúló nemzetpolitika alkalmas eszköze!
És mi köze a blog két látszólag össze nem illő részének? A válasz igen profán! Van nemzeti jó és rossz befektetés!

Kedves Olvasó!

Én ingyen és örömmel írom e kérdésfeltevéseket, remélem, Ön magában válaszol! Elgondolkodik néha, mi a nemzet jó befektetése? Mert én igen későn tanultam megérteni!

És „Bort, Búzát, Békességet az Új Esztendőre!” Mindannyiuknak, mindannyiunknak! – nemzetünk évszázados jókívánsága szerint.