Szpasziba

Lehet, hogy sokan megköveznek érte, de én szerettem úttörő lenni. Együtt lenni, akadályversenyeken kihívni a párhuzamos osztály őrseit, farsangkor Dorottyának öltözni, verseket megzenésíteni, a nyári táborban az első csók ízét megérezni. Úttörőként ismertem meg Lénát is. Egy - ma úgy mondjuk, hogy - külföldi cserekapcsolat útján. Akkoriban szinte mindenkinek volt szovjet levelezőtársa, akivel mélyreható írásokat cseréltünk az időjárásról és arról, hogy mindenki jól érzi magát.

Azon a nyáron azonban nem csak a levelek mentek, hanem mi is. Talán tízen-tizenöten az iskolából, a nagy Szovjetunióba. Lázas készülődés, mozgalmi dalok tanulása, tanácsi elvtársak miheztartásvégett beszédei délutánonként a tanáriban, mikultúránkat bemutató táncok begyakorlása a vakolathiányos tornateremben…

Az indulás napjának izgalmára máig emlékszem, ahogyan anyám aggódó-büszke arccal integetett az iskola elől induló busz után. Akkor ültem először repülőgépen, a TU 154-es akkora volt, hogy azt hittem, egész Kaposvár elférne benne.

A csengettyűs bugyi és a push-up zokni

Kellenek ezek? Léteznek? Izgatnak? Terelnek? Figyelmet irányítanak?

Minap izgalmas okfejtésbe keveredtem, hogy bizonyos férfiak valóban tömnek-e a nadrágjukba bizonyos zoknikat. A környezetemben élő hímek tagadnak és a meglepetéstől nagy kerek szemeikkel csodálkoznak azon, hogy minket, nőket ez tényleg foglalkoztat? És azt kell, hogy mondjam, igen. 

Valóban felmérjük a szemünkkel a terepet. Természetesen első a szem, arc, kéz, cipő, illat, váll, aztán jöhet az. Persze nem mindegy, hogy milyen a nadrág, meg az alsónadrág. Nem tagadom, én vizuális típus vagyok, és igenis fontos a milyensége.

Legyen Neked könnyű a föld, Édesapám!

Sohasem szólítottam Édesapámnak és ez akkor sem jött a számra, amikor mint egy kis madár feküdt a betegágyban ez az erős ember, aki Apám volt. Keménynek nevelt és ezért én is mindig kemény voltam Vele, nevelésének megfelelően. Én ugyanott hibáztam gyermekeim nevelésében, ahol Ő, pedig nekem két lehetőségem is volt: próbálsz kősziklákat nevelni és csodálkozol, ha nem könnyeznek. Tudtuk, hogy ez az utolsó találkozás, mégsem jöttek azok a szavak, amiket, most utólag kimondanék. 84 évesen fájdalom nélkül elaludni nagy kegy, mégsem tudom elhinni, hogy nincs többé.

Első 18 évemet tudtam Vele tölteni. Nagyon okos és művelt ember volt, még öregkorában is. Képek villannak: vasárnaponként 9 órakor indultunk az erdőbe kirándulni: mindent megmutatott. Készítettünk együtt bogárgyűjteményt, fogtunk gyíkot, kígyót v alakú madzagos pálcával, faragtunk botot. Megtanított arra, hogy csak az emberektől kell félni, mert némelyek aljasak, az állatokat pedig szeretni kell, mert nincs bennük semmi ártó szándék, csak félelem.

Megtanított arra, mi a fekete és fehér és arra, hogy az igazmondásba nem lehet belekeveredni. A valóság szürkébb, mint az álomvilág, de nem szabad a színek csábításának bedőlni.

Végre nyár! Végre aratás!

Hatalmas szervezettséggel és előrelátással folyt a védekezés, önkéntesek tízezrei segítettek. Ismétlem: mindenütt olyan szolidaritás és összetartás volt, amit gyakran magunk sem tételezünk fel saját nemzetünkről.

Elszállt a természeti erők rontása: sokan, együtt kivédtük. A politikai erők rontása még működik, belföldről és külföldről és leginkább köztük jól szervezetten.

De csökkent a hatásuk.

S az eredmények jönnek. Két nappal ezelőtt külkereskedelmi mérlegünk kiugró javulásáról tudósítottak. Előtte a GDP növekedés jelentett csodát. Korábban váratlan alacsony inflációs mutatónk. S talán legfontosabb, hogy egyre inkább látható a nemzeti összefogás ereje és eredménye.

És fontos most némi nyár, némi pihenés, némi kikapcsolódás.

És ha még mindig keveseknek, de egyre többeknek jut valami segítség, valami támogatás.
Feleségem 20 hátrányos helyzetű gyermeket nyaraltat, melyhez egy külföldi katolikus alapítványtól sikerült forrást szerezni. És bizony sok táborról tudok a több milliárdos állami támogatáson kívül is.
Sok apró forrás, sok apró szervezőerő. Valami épül!

Kellemes nyaralást!

Kis lépésekkel a város felé

Gyakran sétálok le gyermekeimmel a belvárosba, mindig megtartva az egyensúlyt: egy kis vásárlás, ügyintézés, és sok móka, szaladgálás, nézelődés. Közben pedig tágul számukra a világ.

Nem csak emberekhez kötődünk, tárgyakhoz, helyekhez is. Gyermekeink először csak saját otthonukat fogják biztonságosnak érezni. Úgy érdemes lakásunkat kialakítani, hogy kölcsönösen tudjunk egymásra figyelni: mi is rájuk, ők is ránk. Nagyon fontos az otthonon belül a fizikai környezet állandósága is: a megszokott, kedves alvókuckó, a vidám gyerekszoba.

Ahogyan fejlődnek, nőnek, úgy nő számukra a világ: elindulnak, felfedezik a lakást, az udvart, az utcát és a várost is. Barátaiknak büszkén mutatják: „Ez az én utcám. Itt lakom, ez a házam.” (Nagyon jó nekik, mert egész társasházuk is lehet!)

Szól a rádió!

Hogy miért adtam a mai írásomnak a fenti címet? Mert elindult a 91.2. Csak így, egyszerűen a város rádiója. Már nagyon hiányzott! Tudni kell rólam, hogy a rádió nekem lételem, mivel egész nap szól a rádió. Igazi háttér rádiós vagyok.

Mit várok el az új rádiótól? Igényes műsorokat, Kaposvár minden rezdülését hitelesen mutassa be, legyen pártatlan! Világítson rá minden jóra, de ugyanakkor a negatív dolgokat se söpörje a szőnyeg alá. Legyen szócsöve a városnak! Szóljon minden korosztályhoz, közvetítsen igényes zenét. Legyen az a fiataloknak vagy az idősebb korosztályhoz szóló. Rendszeresen legyenek hírek és Kaposvár prominens személyeivel interjúk.

Mit kívánok? Hajrá Kaposvár, hajrá 91.2!

Számtalan szabály

Most kicsit unalmas témát választottam, a szabályok hasznáról fogok írni, lehetőleg szabályosan. Ezzel próbálom megfricskázni a szabályt, miszerint és mindig érdekesen írok.

Íme, máris a téma mélyén vagyunk: szabály és szabályszegés, lehet-e szabályok nélkül élni, és hasznos lehet-e néha megkerülni a szabályokat? Napi dilemma ez, amivel mindenki naponta többször szembesül, még ha nem is tudatosodik benne. Mindannyian tudatos szabálykövetők, és tudatos vagy tudattalan szabályszegők vagyunk.

Dühös vagyok?

Az Arc. Azzal van a gond. Mert az nagy. Nagyon nagy. Mindkettő. Az Arc is meg a gond is. Ifjúságunk nagy része két kanállal ette-eszi a magabiztosságot. Már nem is csodálkozom azon, hogy szerintük mindent jobban tudnak, jogot formálnak arra, hogy ítélkezzenek sorsok felett dekányi tapasztalat birtoklása nélkül. Hiszen ez a „trendi”.

Ők azok, akik már az egyetemen tanulnak önmarketinget, melynek legfontosabb gondolatait aztán később lelkesen mantrázzák.

„Ragadd meg a lehetőséget, és el ne engedd! Siess, mert más találja meg! Taposd el a gyengébbet! Ne gondolkozz, cselekedj! Te nem hibázhatsz, ha mégis, el ne ismerd! Neked ez jár, mert megérdemled! Tökéletes vagy!”

Ezt látják, hallják, minden lyukból ezt sulykolják a fejükbe.

Mennyivel hasznosabb lenne, mindenkinek, – mondom én -, ha többet hallanák a mára már divatjamúlt József Attila sort:

Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél

Persze, nem hagyja magát mindegyikük. Vannak számosan olyanok is, akik frissen megszerzett tudásukhoz alázattal szívják magukba a „szakik” bölcsességét. Többségük már nincs itthon. Vagy indulóban van. Vagy gondolkodik rajta.

Házasság az akciós, utolsó darabokkal szemben

Ha házas vagy, az egy idő után unalmas, megszokott, rutin élet. Semmi meglepő pezsgés, udvarlás. Legyen már valami, sehol egy lepke, csak a jól bevált pozíciók, időpontok. Meg hát már ott vannak a gyerek, és nem lehet akkor, amikor akarod. Állítólag. Meg már nincs is akkora hév, kedv, fantázia. "Majd megtudod, ha már 10-20 éve leszel házas!" Remélem, megtudom.

S remélem majd örülök neki, hogy ismerős az illat, amire hazaérek, mert lesz kihez hazamenni. Elmondhatom, ami történt velem aznap. Nem kell a telefonomban görgetni a neveket, ha nyünyörgetésre vágyom. Van kire számítanom, jóban, rosszban, egészségben, betegségben, szegénységben, gazdagságban, a végtelenül unalmas, és a stresszterhelt napjaimon. Tervezhetek nyaralást kettesben, lesz ki elé letenni a levest. Duzzoghatok, sértődhetek és kibékülhetek. Bújhatok, aztán elhidegülhetek, hogy aztán újra összemelegedjek.

„Slow home”

Gyorsabb járművek, az üzletek hosszabb nyitva tartása, és minden igényt kielégítő háztartási gépek tehetnék kényelmesebbé életünket, mi mégis rohanunk. (Vagy pont előzőek hatására?) Valószínűleg nem maradunk le semmiről, ha picit visszaveszünk a tempóból. Sőt, talán meglátunk, megérzünk, megtapasztalunk olyan dolgokat, amik mellett eddig elszaladtunk. Kezdjük a lassabb, tartalmasabb életet otthonunkban!

Sokan szeretjük időhiánnyal indokolni, ha nem teszünk meg olyat, amire egyébként vágyunk, amiről tudjuk, hogy jólesne, és feltöltene bennünket egy kis energiával. De érdemes pont ezeket elhanyagolni? A pihenés nem egyenlő azzal, ha hulla fáradtan lerogyunk este, és belealszunk a tévézésbe. A pihenést is át kell élni!

Saját otthonunk megfelelő kialakítása segítheti a megvalósítást: ha van olvasókuckó, gyakrabban ülünk le olvasni, ha van egy virágos, szépen kialakított erkélyünk vagy kertünk, több időt töltünk majd a friss levegőn, és sorolhatnánk tovább a lehetőségeket. Hiszen otthonunk értünk van.