Dühös vagyok?
Bekapcsoltam a rádiót… bár ne tettem volna! (Hol van már az az idő, amikor a hallgatható, könnyed és ugyanakkor elgondolkodtató Kerek Pereccel telt a szombat délelőtt!).
Folyik a fekália az éterből! VISSZADTA A KORONÁT AZ AKTUÁLIS SZÉPLÁNY! Mert ha legszebb nem lehetett, „csak” nagyon szép nem akar lenni.
Mi van? Hófehérke gonosz mostohája életre kelt? És mivel állt bosszút? Várom a mérgezett almát, a mérgezett fésűt és egyéb kellékeket a halhatatlan horrortörténetből.
De nem. Ez nem a Hófehérke, hanem az itt és a most.
A műsorvezetők teljesen komoly hangon polemizálnak, megvizsgálják pro és kontra, hogy most mégis, ki veszít ezen az ügyön, ki bukik nagyobbat, vajon a csinos kis hátsójáról még a tojáshéjat le nem ejtett kiskirálylány, vagy a versenyt szervező mittudoménmilyennevű kft.
Utóbbi ügyvezető igazgatónőjének huszonéves feje telve van bölcsességgel, és osztja is ezt rendesen a műsorvezető kérdéseire. „Nyilatkozik”, hiszen jártas ő jogban, tapasztalata az üzleti világban szintén jelentős, és természetesen szavai nyomán egy egész ország stresszben van, hogy most akkor mennyi milliótól is esnek el a hitvány, meggondolatlan és durcás, apuka-anyuka kedvence, ejnye-bejnye viselkedésű kiskirálylány miatt.
Az Arc. Azzal van a gond. Mert az nagy. Nagyon nagy. Mindkettő. Az Arc is meg a gond is. Ifjúságunk nagy része két kanállal ette-eszi a magabiztosságot. Már nem is csodálkozom azon, hogy szerintük mindent jobban tudnak, jogot formálnak arra, hogy ítélkezzenek sorsok felett dekányi tapasztalat birtoklása nélkül. Hiszen ez a „trendi”.
Ők azok, akik már az egyetemen tanulnak önmarketinget, melynek legfontosabb gondolatait aztán később lelkesen mantrázzák.
„Ragadd meg a lehetőséget, és el ne engedd! Siess, mert más találja meg! Taposd el a gyengébbet! Ne gondolkozz, cselekedj! Te nem hibázhatsz, ha mégis, el ne ismerd! Neked ez jár, mert megérdemled! Tökéletes vagy!”
Ezt látják, hallják, minden lyukból ezt sulykolják a fejükbe.
Mennyivel hasznosabb lenne, mindenkinek, – mondom én -, ha többet hallanák a mára már divatjamúlt József Attila sort:
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél
Persze, nem hagyja magát mindegyikük. Vannak számosan olyanok is, akik frissen megszerzett tudásukhoz alázattal szívják magukba a „szakik” bölcsességét. Többségük már nincs itthon. Vagy indulóban van. Vagy gondolkodik rajta.
Minarik Ede azt mondta: „Kell egy csapat!” Reménykedjünk, hogy nem csak a „futottak még” csapata marad nekünk, mint a kiskirálylány, és az agyonanorexiált médiatündér.
Egy jó dolog azért van mindebben. A kihívás. Mert a sok nagy Arcot klasszikus profillá operálni, nem kis feladat.
Dühös vagyok? Nem. Már inkább kíváncsi.
