Legyen Neked könnyű a föld, Édesapám!

Ha valakit szerettünk, úgy adhatunk neki örök életet, ha mindig szeretjük. Mert a házak leégnek, az emberek meghalnak, de a szeretet örökké él.

Sohasem szólítottam Édesapámnak és ez akkor sem jött a számra, amikor mint egy kis madár feküdt a betegágyban ez az erős ember, aki Apám volt. Keménynek nevelt és ezért én is mindig kemény voltam Vele, nevelésének megfelelően. Én ugyanott hibáztam gyermekeim nevelésében, ahol Ő, pedig nekem két lehetőségem is volt: próbálsz kősziklákat nevelni és csodálkozol, ha nem könnyeznek. Tudtuk, hogy ez az utolsó találkozás, mégsem jöttek azok a szavak, amiket, most utólag kimondanék. 84 évesen fájdalom nélkül elaludni nagy kegy, mégsem tudom elhinni, hogy nincs többé.

FonyódElső 18 évemet tudtam Vele tölteni. Nagyon okos és művelt ember volt, még öregkorában is. Képek villannak: vasárnaponként 9 órakor indultunk az erdőbe kirándulni: mindent megmutatott. Készítettünk együtt bogárgyűjteményt, fogtunk gyíkot, kígyót v alakú madzagos pálcával, faragtunk botot. Megtanított arra, hogy csak az emberektől kell félni, mert némelyek aljasak, az állatokat pedig szeretni kell, mert nincs bennük semmi ártó szándék, csak félelem.

Megtanított arra, mi a fekete és fehér és arra, hogy az igazmondásba nem lehet belekeveredni. A valóság szürkébb, mint az álomvilág, de nem szabad a színek csábításának bedőlni.
Egyszer hozott egy vadmacskát zsákban a kedvemért, két hónapos volt, és amikor le akarta szedni a tyúkól tetejéről, leharapta az ujját (össze kellett varrni, de megérte!). 6 év múlva tudtuk először megsimogatni Virgilt, amikor tyúkkopasztás közben átugrotta a sámlit.

Elkísért az elsőáldozáson, a ballagáson és a diplomaosztón. Ott állt gyermekeim bölcsőjénél, most pedig én siratom Őt és az elvesztegetett lehetőséget, hogy megköszönjem ezt Neki. Édesapám, bocsáss meg ezért!

Egyszer úgy megpofozott, hogy napokra elzsibbadt az arcom, de oka volt rá, mert úgy 17 éves koromban két napra elszöktem a barátnőimmel, mivel nem engedtek el. Később ezért bocsánatot is kért és elmondta, hogy egész éjjel nem aludt az izgalomtól, hogy bajom esik. Nem esett bajom, de eshetett volna.

Voltak persze hibái is, de ezt majd az idő elhomályosítja, erről nem írok. Sajnos unokái keveset kaptak a Nagypapából, de azért nagyon szerették.

Hallgassátok a búcsúzó éneket:

 

Nagyon érdekes, hogy a halálát megelőző két hétben Bélatelepen voltunk. Legszebb emlékei ide kötődtek Apámnak. Este megjelent a MACSKABAGOLY és két héten át nyávogva követelte a lelkét, sokszor hajnalig. Nem hiszek a babonákban, de amikor pénteken meghalt, nem jött többet.

Életemben először veszítettem el közeli hozzátartozómat és ezért nem is tudok mit kezdeni a helyzettel. Napok óta sírok magamban. Kedden eltemetjük, de nem válunk el Tőle! Szemünkben, mozdulatainkban, gondolatunkban velünk lesz akaratlanul is. Továbbörökítjük vonásait és tiszta elméjét, amit képes volt az utolsó pillanatig megőrizni.

Most már sosem fogok félni, ha jön a macskabagoly, mert tudom, hogy Ő üzen, és remélem, figyel ránk onnan fentről és vigyázza lépteinket féltőn. Ő már mostantól a MI halottunk marad örökre, még akkor is, ha a sors saját akaratából pár milliméternyi évre eltávolította tőlünk átmenetileg.
A bélatelepi kertben pedig minden ottlétünkkor felidézzük emléked, Édesapám!

Legyen neked könnyű a föld!