Favicc

Ha egy pártelnök és azt néha újságírói kérésre meglengeti, az még nem agresszió. Persze vannak, akik felháborodtak ezen nagyon. A szombati Magyar Nemzetben egyenesen a papgyilkossággal, vagy a hírhedt romániai bányászrandalírozással hozták egy szintre, pedig nem az a kategória.

Ez egyszerűen a hamisítatlan szocialista humor, favicc, mondhatnám stílszerűen. Van, aki az angol, van, aki a szuahéli humort nem érti, nem vagyunk egyformák. Én hál' istennek a humor minden ágára vevő vagyok.

Nicsak, Ki beszél? …Zsombor!

Mert, ugye, aggódni, nekem van okom.

Először is, bennem még nagyon közeli az élmény, ami kilenc hónapig a melegség, a boldog úszkálás volt, és össze tudom hasonlítani azzal, ami itt kint van. Na jó, nem annyira vacak, de azért küszködni kell a kajáért, meg itt van az a fránya kaki dolog is, ami csak akkor jön, ha előtte valami manó összehúzza a pocakomat. Már kezdek hozzászokni.

Szemüzenet

Legalább száz ember szemébe belenézünk egy nap alatt. Minimum. Ebből lehet, hogy egy sem marad meg az emlékezetünkben, ha szerencsénk van, akkor viszont akad. De van, hogy éveket várunk egy pillantásra, ami aztán derékba tör, vagy boldoggá tesz, megkeserít, megdolgoztat, átalakít, kialakít, felforgat, beteljesít, vagy ürességet hagy. Bölccsé tesz vagy vihogó tinivé, pirulóssá vagy végzet asszonyává.

Égés! Leégés! És teljes káosz!

Döbbenet, hogy egy sztárolt politikusból 6-7 év után hogyan lesz kitaszított, saját egykori hívei által ejtett legény. Hívei? Ugyan! Persze akadnak! Ma is 100-150 ezer „fan”-nal, elkötelezettel számolhat Fletó. Sokkal többel, mint a közismert „nagy dumás” Schmuck Andor, aki éppen átvette a szocdem pártot és csinált belőle mintegy „öregek fórumát”. Kellő tiszteletadással.

Fodor Gábor neoliberalizmusa leginkább a „másság” körét szólítja meg. Nemzetközi statisztikák szerint ez 2,5 százalék, de megjegyezném, hogy két egymást kedvelő férfi ismerősöm zsigerig gyűlölte az SZDSZ-t. De ne skatulyázzuk be a szavazókat!Nevezhetnénk a fenti három pártot hulladéknak, várhatóan el-hulladéknak. Ne tegyük! Az Együtt 2014 és pártfogói korábban majdnem egyensúlyban voltak az MSZP-vel, ma már kétséges parlamenti bejutásuk is. A libák, az öngyilkosok és tönkrement családok igen súlyosak és egyre súlyosabbak, s egyre több offshore cég helyeztetik a mérlegre.

A választás napja még messze van

Áder János köztársasági elnöknek igaza van, amikor arra szólította fel a pártokat, hogy amíg ki nem tűzi a választás időpontját, addig legalább álljanak le a korán elkezdett választási kampánnyal, és dolgozzanak inkább az országért. Mert már most mindenki a választásokról beszél. A minap például egy huszonéves hölgy szólalt meg az asztaltársaságunkban, „hát én nem is tudom, hogy kire szavazzak”- sóhajtással.

Segítettem neki. Megkérdeztem, hogy diplomás nő létére van-e jó állása. Ismerem kislány kora óta, tudtam persze, hogy van. Mondta is, hogy hol, melyik banknál. Emlékeztettem rá, hogy ezt a bankot éppen most kívánja egy komoly intézménnyé formálni a Fidesz-kormány, ha esetleg nem vette volna észre. Tudja, válaszolta, hisz ő ebben a munkában igencsak aktívan benne van.

Tiéd a város?

Tizenkét évesen jártam először Kaposváron, színjátszó csoportunkkal az akkori ifiházba kaptunk meghívást. Néhány napot töltöttünk itt a városban, sétáltunk, kirándultunk. Annyira más volt, mint mezőföldi városkám, ahol felnőttem! Dimbes-dombos fekvésével, kedves, fás utcáival egyből a szívembe lopta magát.

Aztán sok-sok évvel később, amikor továbbtanulásomról gondolkodtam, eszembe jutott Kaposvár. Jöttem, láttam, kaposvári lettem. Először csak a lakcímkártyám adatai szerint, majd az élmények, a kapcsolatok ezt teljesen természetes érzéssé alakították át: kaposvári vagyok. Benne élek, érdekel, figyelem, egyre jobban ismerem, és szeretem.

Az út

Becsukódik mögöttem a kapu és elindulok, először kicsit alacsonyabb fokozatban, hogy legyen ideje a lábaimnak bemelegedni. A Vörös fogadónál aztán felkapcsolok és hajrá. A bicikliút rövid szakasza magányosan telik, sehol egy útitárs.

Bőgnek a bikák

Bőgnek. Nagyon. A tél előtti húzzunk bele, adjuk át magunkat a hormonjainknak. A szarvasok után szabadon! Valami selymes, áttetsző, de megfoghatatlan hormonnyál száll a széllel. Ajánlatok tömkelege. Asztalrecsegetés, falhoz nyomás, borozgatás.

De Uraim! Hol marad az udvarlás? A küzdelem az elsőségért, az agancsfitogtatás, a territórium kijelölése, a meggyőzés?  Én értem, hogy már elég felnőttek vagyunk, és ez egy ilyen világ, de mégsem kellene állandóan aganccsal rontani a házba.

Színesedik a baloldal

A negyven év feletti korosztályok még emlékezhetnek arra, hogy Kádár elvtárs idején bizony elképzelhetetlenek voltak valódi viták mélyebb kérdésekről. Igaz, voltak eltérő vélemények a gazdaságról, de azoknak erős korlátott szabott az egyetlen párt, melynek súlyosabb döntéseit belterjes körökben hozták, s igen gyakran Moszkvában.

Annak idején körbe járt egy vicc:

„Ki az abszolút párttag?” 
„Aki sziklaszilárdan együtt inog a párttal!” 

Igaz, ez nemcsak vicc volt, de valóság is. Karrieristák és meggyőződéses párttagok bizony igyekeztek minél hűebben szajkózni az aktuális egyetlen irányvonalat. Vannak még ma is, akik sziklaszilárdan inognának, csak hát több baloldali párttal való sziklaszilárd együtt ingásba bele lehet szakadni. Látják, milyen súlyos személyes problémát okozhat, ha megszűnik az egypártrendszer?

No, hallom az érveket, de lehet többféléből választani!

Az elfogadhatatlan kampánystílusról

Egyre kínosabb hallgatni, olvasni, nézni a médiában megszólaló ellenzéket és értelmiségi holdudvarukat. Ahogy közeledik a választási időszak, úgy esnek ki szerepükből, és derül ki, hogy valójában a tagadásnál és a balkáni stílusú támadásnál nincs több mondanivalójuk. Így kell viselkedni egy ellenzéknek? Biztos, hogy nem. Vegyük példának a választásra készülő német pártokat.

A jelenlegi kormányzó keresztényszocialisták, élén Angela Merkel kancellárral, és a szövetséges FDP-vel arra készülnek, hogy kormányon maradhassanak. Az ellenzéki pártok, a szociáldemokrata és a zöld párt, pedig azt szeretnék elérni, hogy bukjon Angela Merkel. Ha a magyar mintát követnék, akkor mást sem tennének, mint Angela Merkelt és kormányát otromba módon és stílusban „rezsimeznék“, „maffiáznák“, „aljasoznák“, „rablóbandáznák“. 

Higgyék el, hogy a német ellenzék nem ilyen övön aluli módszerekkel kampányol. Ilyen meg sem fordul a fejükben. A német média emberei is buknának, ha az ellenzéki magyar sajtó-televízió stílusát vennék fel.