Bőgnek a bikák
De Uraim! Hol marad az udvarlás? A küzdelem az elsőségért, az agancsfitogtatás, a territórium kijelölése, a meggyőzés? Én értem, hogy már elég felnőttek vagyunk, és ez egy ilyen világ, de mégsem kellene állandóan aganccsal rontani a házba.
Hol vannak a hosszú andalgások, amikor véletlenül összeér két kéz? Az elkapott tekintetek, a cinkos összemosolygás, a „sziajösszvelemtáncolni”, a hazakísérhetlek, a felhívhatlak, az első csók előtti mentolos izgalom? Hol marad a megismerés öröme, a jajdejó, hogy ő is szereti Woody Allent, a kávét tejjel, a hanyag hétvégéket, meg a napfelkelt illatát?
Most már mindig hátulról kezdjük az ismerkedést? Aminek a meg nem ismerés lesz az eleje vagy a vége? Eszközök lettünk egy elfojtott vágyakkal teli világban, ahol elveszik az egymás felismerése, megismerése, az egymás lelkébe bújás. Lassítsunk már egy kicsit, hosszú még az ősz!
