Szétszakadt a szurkolói tábor a baloldalon?

Az igazi fanatikusok az esőben is kimentek volna. Eső azonban alig volt. Én ott voltam az Erzsébet-hídnál az Összefogás (Elnézést! Újabban Kormányváltás, de még inkább Széthúzás) sátránál, igaz nem az összbaloldali gyülekezetre várva. Csak én is kísértem azt a néhány száz lengyelt, akik fáradtságot nem kímélve utaztak sok száz kilométert, hogy velünk ünnepeljék március 15-ét, szabadságunk ünnepét. A Múzeum-kerttől a Dózsa György térre tartottak, ahol igazi minőségi Jókai bableves és almáspite várta őket. De mindezt hosszú séta előzte meg, ugyanis az Erzsébet-hídon útjukat állta a rendezvénysátor, és néhány tucat őrző-védő. A sátor mellett szinte torlódás nélkül átmehetett volna az összes lengyel. De nem!

Nekem ritkán szorul ökölbe a kezem, de azt a bunkóságot, amely közel ezer, egész éjjel vonaton utazó lengyelt, ez ma éppen ki tudja, hogyan nevezik csapat közel két kilométer gyaloglásra készteti, no itt nekem betelt a pohár. Arra válaszul, hogy meghallgatták Orbánt? Ugyan, hát nem értik, hogy ez a gesztus az egész nemzetünknek szól? Hálából, mert innen szállították 1920-as szabadságharcukhoz a muníciót, ez az ország tagadta meg a német katonai átvonulást, itt fogadtak be több mint százezer lengyelt Lengyelország lerohanása után, Hitlerrel dacolva, s gurítottak át 1944-ben több vagon fegyvert a varsói felkelőknek. Ebben az országban működött a háború alatt a világon egyedülállóan egy lengyel középiskola, sőt Vácott lengyelajkú zsidó általános iskola is.

Hogy ki is vagyok... kivagyok...

A filmben táboroztak korombeliek egy kis Duna-szigeten... Tábortüzet raktak... Szalonnát sütöttek... Á, mondom, nekem jó buli lesz... Szalonnánk van... Tüzet meg rakok. Én, botor csemete! Már megint mire vetemedtél? Megközelítettem az "éléskamrát", hol mi szem-száj ingerének lakóhelye vagyon. Szalonna... hmmm.

MEGSÜTÖM!!!

Elővettem a vágódeszkát, és összes séftudományomat is vele együtt, persze a "legkisebb" kés került kezeim közé... A szalonna meg úgy viselkedett, mint a legvirgoncabb halacska!

Csúszkált, csapott és mászkált, én meg tátogtam a dühtől, hogy egy rohadt szeletet nem tudok vágni már! Megoldottam... Hoztam be kalapácsot meg százasszeget... Na, most szökj meg te piszok... Keresztre feszítettem vágyam tárgyát és a bárd meg a húskloffoló segítségével három "szeletet" vágtam. A szelet fogalma persze kérdőjeles, ennek megfelelően kicsit kanyargós és csámpás lett, de nekem megfelelt.

A nyugalom, a reformok folytatása a legfontosabb

Ez most a tét. Erre meg is van minden esély. Nem szabad újrakezdeni a nehezen, majdnem a csődből felépített rend újbóli szétbombázását. Ennek a választásnak az érdekessége, hogy nem állnak egymással szemben azonos súlyú ellenfelek. Korábban nagyon fontos volt a kampány, pár mandátum döntötte el a választások kimenetelét. Amikor 2002-ben a Fidesz elfelejtett kampányolni, előnye ellenére vesztett. 2006-ban Gyurcsány annyit hazudott össze a választóknak, hogy kormányon tudtak maradni, és négy évet még végigcsámpáztak.

Hogy aztán egy óriásit bukjanak. 2010-ben már csak az okozott izgalmat, hogy meglesz-e a Fidesznek a kétharmada vagy sem. Nagyon győztek – az ország szerencséjére. Mert kiderült, hogy a kassza még annál is üresebb, mint gondolták volna, és ehhez feltétlenül kellett egy dönteni képes politikai erő.

Most, 2014-ben ismét nagyon nagy a tét. Tudja-e folytatni a Fidesz-kormány az elkezdett reformokat? Ezzel az ellenzékkel szemben nem lehet más a végeredmény április 6-án, mint egy Fidesz–KDNP győzelem. Jelenleg három ellenzék van a porondon. Mert a Jobbik is, az LMP is ellenzék. Nekik pedig eszük ágában sincs az őszödi csapattal összefogni.

Retek a második emeleten

Annak, aki társasházban él, a tavaszi munkáknak, virágültetésnek nem a kert ad helyet, hanem az erkély. Itt a jó idő, a hétvégén mi is kiköltöztünk balkonunkra. Előkerestük a szerszámainkat, a virágládákat, friss virágföldet vettünk, és nekiálltunk. Elsőként retket ültettünk.

Szeretek a városban élni, a belváros minden szépségével és kényelmével együtt, de tavasszal irigykedve figyelem a kertben serénykedő embereket, akik lelkesen magyaráznak gyermekeiknek, unokáiknak, hogy mi minden finomság fog teremni, ha ügyesen elvégzik a metszést, veteményezést.

π

Elhangzott persze itt-ott, hogy mit üzennek nekünk a márciusi ifjak. Nos, innen üzenem az üzenetek vevőinek: nekünk nem üzennek semmit. Amennyiben lehetséges lenne, és valaki beülne valami időgépbe, hogy aztán a Pilvax kávéházban egy akkori március 14-én elmesélje Petőfiéknek, miként zajlott itt ebben a földrajzilag megegyező, de amúgy másdimenzióban létező országban 90 óta a rendszerváltás, akkor bizony az illetőt vagy kinevetnék, vagy megvernék, mint veszélyes hazudozót, és néhány kék folttal a szeme alatt küldenék vissza a jövőbe, ide hozzánk. Ezt üzennék nekünk a márciusi ifjak, kék folt a szem alatt, és kilazult fogak.

Nem is ecsetelem tovább, mert 15-e előtt éppen 14-e volt. Ez nem nagy felfedezés, tudom, ám mégis fontos dátum, mert március 14-én van a π világnapja, azé a számé, amely oly fontos nekünk a matematikában, a mérnöki tudományokban és így technikához kötött mindennapjainkban mindannyiunknak.

Földcsuszamlás a baloldalon?

Az emberek jelentős része csak most, a Simon-ügy és a Zuschlag-könyv kapcsán döbbent rá, milyen maffiahálózaton tüntették el a pénzeket. Milyenen is? Még az Antall-kormány idején számos cikk jelent meg arról, hogy eltűnt a titkosszolgálat pénze. Állítólag a bécsi CW bankon keresztül. Viszonylag megbízható forrásból tudom, hogy 1 milliárd dollár közeli összegről volt szó. Ugyancsak 1 milliárd dollárra rúgott az orosz államadósság. A Horn-kormány idején mint rossz adósságot eladták 52%-ért. A főnyereményes Kapolyi és az MSZP vállalkozói tagozata volt. Pedig az oroszok az államadóság fejében kulcsátadással megépítették volna a 4-es metrót. Több mint 10 éve utazhatnánk rajta, s nem került volna az országnak és Budapestnek többe, csak az államadósságba számították volna be!

Az amerikai-angol „Tax Justice Network”, tehát „Adó Igazságosság Hálózat” szerint Magyarországról 242 milliárd dollárt (!!!) menekítettek ki off-shore területre (Kajmán szigetek, Ciprus és sok más „adóbarát” hely).

Információik szerint – végigolvastam az angol eredetit – ennek többsége 1980-1990 közt történt, tehát akkor, amikor minden csak az MSZMP tudtával történhetett. Mondhatnánk, előre látva a „létező szocializmus” végét és teljes csődjét, az elvtársak bizony tisztesen kitakarították az országot, kimentették a vagyont.

Európa Ukrajna és Oroszország zsákutcájában

Mostanában többször eszembe jut Florian Illies 1913 című könyve. Úgy tudom, magyarul is megjelent. 1913 az utolsó békeév volt az első nagy világégés előtt. A könyv hátborzongató egyszerűséggel írja le az európai művészvilág mit sem sejtését arról, hogy alig egy év, és elindul a 20. század egyik legborzalmasabb háborúja. Amelynek végén igazságtalanul átrendezik a győztesek Európát. Magyarország is elvérzik nemcsak a csatamezőkön, hanem a trianoni tárgyalóasztalok mellett is. 1913-ban erről azonban senki, a legjobb elmék sem sejtettek semmit. Előszele sem volt egy világháborúnak.

Száz évvel később, 2013-ban ugyanilyen szép békeév volt, az utolsó hetek Ukrajnáját leszámítva. Ma, 2014 elején hirtelen más lett a helyzet. Ukrajnából elszabadulhat a pokol. Európa és az USA pedig nem a nyugalmat, hanem – legalábbis ezt látjuk a felszínen – a széthúzást, a békétlenséget erősíti. Felháborodottan ostorozzák az oroszokat, a végsőkig démonizálják elnöküket, Putyint.

Mintha semmi közük nem lenne a kijevi történtekhez.

Jön szembe a mosoly

Én onnan tudom, hogy valóban megérkezett a tavasz, hogy elsősorban nem embereket, alakokat, arcokat látok, hanem mosolyt, nevetést. A gyerekek, kamaszok lökdösődnek, ugratják egymást, hangoskodnak, de ez most egyáltalán nem zavar. Sőt! Irigy vagyok, amiért ők könnyebben ráhangolódnak a napsütésre, a szabadságra.

Azt hiszem, elkezdem a nagytakarítást. Nem az ablakpucolással fogom kezdeni.  Elindítom kedvenc zenéimet, felöltözöm, majd gyermekeimmel sétálni indulok. Energiát gyűjtök. Napfényből, madárcsicsergésből, és mosolyból. Veszek egy csokor tulipánt is. Az ablak ráér.

Na, ki itt a Jani? (avagy fények a sötétkamrában)

Mit mondjak, nagy szerencsém volt. Persze megérdemeltem, mint minden eddigi szerencsés mozzanatot az életemben, de azért erre nem számítottam. Nem sokon, csupán 50 millió magyar forinton múlt, hogy most ez a blog nem a magyar fociról szól, hanem valami egészen másról. Szóval ezt megúsztam én is, önök is.

Nem is olyan régen, ha azt kérdeztük, ki is a Jani kis hazánkban, akkor bizony csakis a Ferire gondolhattunk, mert ahogyan a nem kellesz, nem szeretünkből, feltornázta magát az éppen ki tudja hányadik nevű retro balos lista harmadik helyére, nos, az bizony elismerésre méltó. A kampány kezdetével aztán belecsapott a lecsóba és a Gordon, meg az Attila csak pillázhatott, bizony mindenki láthatta, a Jani itt nem más, mint a Feri, sőt a gáton is ő a legény, még akkor is, ha a gát éppen nem létezik.

Aki a közügyekben tájékozott, az tudja, Zuschlag ezt a sok arcoskodást látva úgy érezte, jeleznie kell: bizony itt, illetve a baloldalon Ő a Jani. Amit a szatyorban átadott ötvenmillióról, és az ő börtönbe kerülését eredményező műveletekben résztvevő Feriről megszellőztetett, azt a most megjelenő könyvében - gondolom - részletesen is kifejti.

Tabudöntögetés

Minél kevesebb eredendően köztetek a tabu, s minél több tabut döntetek le közösen, annál közelebb álltok egymáshoz. Utóbbi pedig amúgy is elég izgalmas dolog.

Miért nem beszélünk a dolgainkról, érzéseinkről, kétségeinkről, vágyainkról? Miért állítunk fel magunknak tabu témákat? Neveltetésből, elvárásból, megfelelni akarásból, félelemből?

Vegyük például a szexualitást. Az emberiséggel egyidős, mégis mindenki félve beszél róla. Talán mert nem tudjuk, a másik hogyan viszonyul hozzá. Pedig minden embert mozgat, persze vérmérséklettől függően. Ki meddig mehet el az ágyban? Kinek mi fér bele? Beszélni kell róla. S lehet a tabu, nem is tabu, sőt.