Retek a második emeleten
Annak, aki társasházban él, a tavaszi munkáknak, virágültetésnek nem a kert ad helyet, hanem az erkély. Itt a jó idő, a hétvégén mi is kiköltöztünk balkonunkra. Előkerestük a szerszámainkat, a virágládákat, friss virágföldet vettünk, és nekiálltunk. Elsőként retket ültettünk.
Szeretek a városban élni, a belváros minden szépségével és kényelmével együtt, de tavasszal irigykedve figyelem a kertben serénykedő embereket, akik lelkesen magyaráznak gyermekeiknek, unokáiknak, hogy mi minden finomság fog teremni, ha ügyesen elvégzik a metszést, veteményezést.
Panaszra nincs okom, minden évben gyönyörűek a korlátra, párkányra elhelyezett virágaim (kitapasztaltam, melyik fajta hol szeret nálunk), de idén úgy döntöttünk, bővítjük második emeleti kertünket.
Ha náluk jártam, sosem hagytam ki, hogy megcsodáljam a kertet, és meghallgassam a beszámolójukat, melyik növényke mikor lesz érett, ehető.
Szükségünk volt a döntéshez gyermekünk bátorságára, és támogatására, ugyanis nagylányunk mondta ki, teljes természetességgel (tanulják környezetismeret órán), hogy ha mi biztosítjuk a feltételeket, akkor a retek kinő nálunk is, a második emeleten. Igaza lett.
Tegnap kibújt a levélke a földből. Ő is nekibátorodott, bár még nem akkora, hogy körülnézhessen, hol is van ő tulajdonképpen. Talán szívesebben lenne egy szép kertben palánták, bokrok, és fák között, közelebbi és távolabbi rokonaival együtt, de mi igyekezni fogunk, hogy itt a magasban se érezze magát rosszul. Vigyázunk rá, szeretgetjük, biztatjuk, talán nemsokára meg is kóstolhatjuk.
Kertészkedéssel sok-sok éve nem foglalkoztam, nagymamám és nagynéném látott el bennünket konyhakész finomságokkal. Ha náluk jártam, sosem hagytam ki, hogy megcsodáljam a kertet, és meghallgassam a beszámolójukat, melyik növényke mikor lesz érett, ehető.
Most mi is egyre lelkesebbek vagyunk, már paradicsommagokat is vásároltunk. Ismerjük erkélyünk, és a magunk határait is, de mi tagadás, azért jó érzés lesz fogyasztani a második emeleten termett zöldségünkből. Ez nem „szupermarketes”, és nem is Józsi bácsié, ez a miénk.