A baloldali pártokkal együtt bukott a médiájuk is
Ha ez a baloldali értelmiségi-újságírói-rádiós-tévés kör marad továbbra is a baloldali pártok súgója, akkor a Fidesz évtizedekre hatalomban maradhat. Ezek a bölcsek ugyanis bemagyarázták egymásnak is, pártfogoltjaiknak is azt, hogy a Fidesz katasztrofálisan kormányzott. A győzelemhez meg elég a szélsőséges Orbán Viktorozás, Felcsútozás, stadionozás, és nyugati média-barátaikra való hivatkozás. A választáson aztán kiderült, hogy a nép egészen másképpen gondolja. Most csodálkoznak, és nem értik ezt a buta vidéki tömeget.
Tévedésük ott kezdődött, hogy az ellenzéket elnevezték „demokratikus ellenzéknek”. Mondván, hogy a Fidesz nem demokratikus párt. A választási törvényt „csalónak”, „lejtősnek” kiáltották ki. Pechjükre az új rendszer nagyszerűen kiállta a próbát. Minden gond nélkül és röviden lebonyolódtak a választások. Az ATV-ben a szavazás után mégis szemrebbenés nélkül választási csalásról beszélt Szanyi. És a riporternő nem utasította ezt vissza. Ez az „alákérdező” újságírói magatartás az, ami miatt a politikusok egy idő után el is hitték, hogy igazuk van.
„Eltorzult médiaviszonyok” miatt nyert a Fidesz, harsogták. Miért is? A Jobbik talán többször szerepelt a közmédiában, mint az Összefogás vagy az LMP? Szó sincs erről. Hogy a Fidesz igen, az teljesen normális: aki kormányoz, azt többször kérdezik, több ügyben főszereplő, mint az ellenzék. Egy miniszter, államtitkár véleményére kíváncsi a közvélemény. Egy súlytalan ellenzéki politikuséra kevésbé. Így van ez a világ minden táján és médiájában.
Egy biztos: ez a balliberális értelmiségi-újságírói-rádiós-tévés kör is megérett egy alapos fiatalításra.
Mondják, írják, sulykolják, hogy a Fidesz-kormány megtámadott minden társadalmi csoportot. Súlyos tévedés. Azzal, hogy a kormány helyesen eltörölte, hogy például életerős, negyvenéves emberek nyugdíjba vonulhassanak, mert fegyveres testületekben szolgáltak, nem hiszem, hogy sok választót vesztett volna. Hogy a bankvezérek sem örültek a bankadónak? A nép egyetértett a bankadó kivetésével. Vagy a pedagógusokat sértette meg a kormány? Mivel? Hogy új közoktatási törvény született? Volt már ilyen. Azért szavaztak volna a Fidesz ellen, mert elkezdte rendezni a pedagógus fizetéseket? Ugyan, nem ellenségei önmaguknak. Trafikmutyi? Ez egy komoly társadalmi kérdés? Nevetséges. Tönkretette a gazdaságot az Orbán-kormány? Ellenkezőleg: megállította a bukást, és elindította felfelé a gazdaságot. Ezt mindenki tudja a világon, csak a mi liberális közgazdászaink nem. Lerombolta a Fidesz a jogállamot? Nem, csak másképpen rendezte be. Talán jobban, ki fog derülni.
A választások után még bizonyosabb, hogy ezek a „halmozott sérelmek” egyszerűen nem voltak igazak. Az érdekes az, hogy ennek a körnek eszébe sem jut egy kicsit is magába nézni.
Ellenkezőleg. Változatlanul fújják továbbra is a valótlanságokat. És ez már több mint groteszk.
Egy biztos: ez a balliberális értelmiségi-újságírói-rádiós-tévés kör is megérett egy alapos fiatalításra.