Weimarosodás helyett: stabil kormányt
Hallgatom az agresszív műsorvezetőt, amint arról harsog, hogy hogyan beszélhet Orbán Viktor átütő erejű választási győzelemről. És nem szakad rá az ég, hogy ilyet mond, és micsoda rendszer az, ahol ilyen aránytalanul oszlanak el a mandátumok. Nem is érdemelne szót mindez, ha nem ezt fújná minden bukott pártvezető, velük együtt a hazai és nemzetközi balliberális megmondóik is.
Mielőtt ennek az üres beszédnek bárki is felülne, érdemes vázlatosan felidézni, miért van az, hogy az LMP 5,18%-kal 5 helyet, a Jobbik 20,21%-kal 23 helyet, az Összefogó balosok 25,56%-kal 38 helyet, a Fidesz-KDNP pedig 45,05%-kal 133 helyet kap a megalakuló Parlamentben.
A világ sokféle választási rendszeréből két, karakteres szisztémát kell kiemelni. Az egyiket arányos választói jognak, a másikat többségi választási jognak nevezik. A mai, modern választójogi törvények általában ez utóbbit vagy annak vegyes formáit alkalmazzák. Ilyen a magyar is. Vagyis többségi, vegyes rendszerű, ahol a győztes kiemelt támogatást kap.
Ennek részben történelmi okai vannak. Az első világháború után Németországban az ún. weimari demokrácia arányos választási rendszeren alapult. Vagyis aki 30%-ot kapott, az (ha 100 helyet osztanánk el) 30 helyet kap, aki 2%-ot az 2 helyet, aki 14%-ot az 14 helyet, és így tovább. Ennek a látszólag igazságos elosztásnak a fő problémája az volt, hogy nagyon sok kis párt jutott be a parlamentbe. Képtelenség volt stabil kormányt alakítani. Az 1919 és 1933 közötti, tizennégy évben 14 német kormány bukott meg! Ez az „egyenlősdi” eredményezte aztán azt, hogy Hitler fasiszta pártja is könnyen bejuthatott a parlamentbe.
A Fidesz-KDNP a régi választási rendszerben is átütő erővel győzött volna ezzel az eredményével.
Ezt elkerülendő, az európai országok többsége – Franciaország, Németország vagy éppen Magyarország – a többségi, vegyes rendszert (listás és egyéni indulók) emelte törvénybe. Ennek a lényege, hogy mindenképpen legyen egy erős, győztes párt, amelyik egyedül is képes a kormányzásra. Vagy maximum egy koalíciós partnerrel. Ez a szisztéma a győztest még erősebbé teszi – a stabil kormányzóképesség érdekében. Nálunk ez van 1990 óta. Nem véletlen, hogy az elmúlt huszonöt évben minden magyar kormány ki tudta tölteni a négyéves mandátumát. Nem így van ez Olaszországban vagy Izraelben, ahol arányos a rendszer. Náluk nem egyszer négy-öt párti koalíció van. Ha egy kilép, máris bukik a kormány.
A Fidesz-KDNP most nagyon nagy különbséggel nyert. Húsz százalékot vert rá a másodikra. A többségi, vegyes választási rendszer az ilyen jelentős különbséget mandátumtöbbséggel jutalmazza. Ezért „nem szakadt rá” Orbán Viktorra az ég, amikor átütő erejű győzelemről beszélt. Ugyanis tökéletesen igaza van. De a Fidesz-KDNP a régi választási rendszerben is átütő erővel győzött volna ezzel az eredményével. Sőt egy arányos szisztémában is.
Tetszettek volna több szavazatot kapni kedves összefogók, akkor más lenne most a mandátumok elosztása. Ezen kellene elgondolkodni a bukott pártoknak, és a felkészületlen műsorvezetőnek is.