Nyári napforduló

Ez a nap számomra az év egyik legkedvesebb napja. Nemcsak azért, mert ezen a napon a leghosszabb a nappal, és ilyenkor élvezhetjük legtovább az égi fényt, és legrövidebb a sötét éjszaka, hanem mert ezen a napon kezdődik a kedvenc évszakom, a nyár is. Ezekben a dolgokban sok minden olyasmi rejlik, amikért én rajongok, úgymint a nyár, a fény, a napsütés, a meleg… ez mind kell nekem!

Kedves olvasó, ki most olvasod soraimat… képzeld azt, hogy most ezt a napot velem töltöd. Kezdjük rögtön a napfelkeltével. Ma - attól függően, hogy  hol vagyunk - hajnali fél öt után valamivel kel a nap. Kicsit álmosan még, de már az első kávé után figyeljük, ahogy először csak lassan dereng az ég alja. Még sötét az égbolt, de már kivehetők az árnyékok. A csendben nyújtózkodó fák, az ásítozó bokrok, egy-egy korán hazatérő vad bontakozik ki a sötétből. Aztán mindig világosabb lesz az égbolt, és az alján már fényes csík jelzi az éjszaka végét. És egyszer csak megpillantjuk a napot, amint a látóhatár szélén kitekint. Megszemléli a tájat, majd szinte szemmel látható gyorsasággal szökken elő az árnyak mögül. És beragyogja a világot körülöttünk.

Van-e cigánykérdés Magyarországon?

Mindenekelőtt megkérdőjelezhető, miért nevezem a romákat cigányoknak? Mondhatnák, ez nem politikailag korrekt! De ezt ki határozza meg? Mert néhány cigány ismerősöm bizony kikérte magának, hogy ő nem roma, hanem cigány, az volt az apja, a nagyapja és összes őse. És nem kíván valami idegen szóval jelzett új, idegen identitást.

„Cigány vagyok! És magyar” - cseng vissza számomra egy ismert cigány értelmiségi szava. Sok cigány értelmiségit ismerek, költőt, zenészt, festőt, de újságírót és politikust is. Például Rostás Árpádot, a nágocsi nevelőotthonban felnevelkedett, francia kastélyokban is tevékenykedett bútorasztalost.

Nyári média-mozaikok – pro & kontra

A Bild Zeitung – a legnagyobb példányszámú német napilap – hétfői és keddi számában Orbán Viktorral közölt nagyinterjút. Érdeklődő, kritikus, de kulturált kérdésekre válaszolt a miniszterelnök, a megszokott szókimondással. A téma főként az Európai Unió volt, amiről ugye Orbán Viktornak elég egyéni meglátásai vannak. A beszélgetés nagyon jót tett a szinte minden német fórumon támadott Magyarországnak, a magyar kormánynak, és személyesen Orbán Viktornak is.

Hogy ne legyen felhőtlen a világ, az egyik német közrádió, a Deutschlandradio, ugyanaznap sugárzott egy beszélgetést a külföldön élő Fischer Ádám karmesterrel. A riporter olyan kérdéseket tett fel Fischernek, amelyekben már a kérdésfeltevésben megfogalmazta a magyar kormány elítélését. Hogy Fischer nem cáfolta ezeket a sértő szavakat, hanem még rá is erősített a riporterre, az azért sajnálatos.

Nevetni ott, ahol nem szoktunk és nem is illik

Nem szeretünk tömegközlekedni, mert a zsúfoltság, a zaj, és a mindenféle testünknek és lelkünknek kellemetlen élmények itt bezáródnak, és rázkódnak. Keressük az ajtó vagy ablak közelségét, szívesebben tekintünk ki a mellettünk elszaladó városra, mint a körülöttünk lévő utastársakra, és igyekszünk az adott helyzetet valahogy túlélni.

A rendszeresen utazóknak már vannak praktikáik, zenehallgatással, újságolvasással, bámészkodással múlatják a buszon, metrón, villamoson töltött időt, de ez sem működik minden esetben. Ha szerencsénk van, kapunk ülőhelyet, és levegőt is, de pozitív élményekre, jókedvre, kellemes utazásra nem nagyon szoktunk számítani.

Elkezdődött

Igen, elkezdődött, és igen, megint nélkülünk kezdődött el. Mondjuk, már megszokhattuk, 1986 óta így van. Persze ez nem jelenti azt, hogy meg lennénk fosztva a csúcsfoci jelentette élménytől, hiszen a TV-ben, a neten, vagy akár - ha van kedvünk és pénzünk - a helyszínen élőben is követhetjük az eseményeket.

A mexikói csúnya lebőgést követően akár azt is mondhatnánk, jobb is így, de ne mondjuk, mert a sportnak a lényege, hogy mindig újra meg kell próbálni. Próbálgatjuk egy ideje, de nem megy. Mielőtt bárki emlékeztetne, hogy csupán egy ponttal maradtunk le a pótselejtezőkről, jelzem, tudom, és abban is biztos vagyok, hogy nem véletlenül maradtunk le. Emlékszik-e valaki Détári óta egy épkézláb, nemzetközi mércével mérve is a jobbak közé tartozó futballistára? A vicc, hogy ő sem futotta be azt a karriert, amit képességei alapján befuthatott volna.

A reklám reklamál...

Azt hiszem, megint pár "tyúkszemre" fogok ma taposni azzal a véleményemmel, hogy én helyeslem a reklámadót. A "példátlan összefogás", amivel a nagy médiák pikpakk összetömörültek, csak egyetlen dologra irányul, a pénzre.

Nagy az összefogás akkor, amikor saját sarcukról szól a fáma, az, hogy eddig csak simán bezsebelték azt, amit velünk fizetettek meg, az nem volt baj. Nem fillérekről van szó, milliárdos biznic ez, kérem szépen. Aláírom, hogy kell a reklám, de ennyire nagyon? Lehet és kell hirdetni, de már nem a ló túlsó oldalán vannak, hanem a ménes túloldalán...

Jó lenne tisztázni, mi is a reklám! Vegyünk egy 100 forintos tollat, aminek a gyártási ára sacc 20-25 forint, erre jön saccperkábé 50 forint kis- és nagykerár, a maradék a reklám. Na most jön az, hogy ezt még agyonreklámozzák, szórólapozzák, és még megmatekolják a jól kereső menedzsercsávók, és végén a 25 forintos tollat én veszem meg 200 forintért?

Kancaharc

Éled az életed, azt gondolod, hogy nagyjából mindent tudsz magadról. Ha eléd dobnak egy helyzetet, mi a válaszod rá. Ez megnyugtat. Úgy ismered magad, mint egy türelmes, nyugodt, nagy teherbírású megszelídített, békés kis róka. Viseled az életed, s persze élvezed is, s aztán ennek a következményeit ismét viseled.  Tudni véled, mi az a hegy, amit meg tudsz mászni, s mi az, aminek neki sem vágsz.

Aztán azt veszed észre, hogy már mászod azt a hegyet, aminek nem látod a csúcsát. El sem mered képzelni, hogy egyszer csak felérsz rá. Valaki lökdös hátulról, meg húznak is felfelé, de a sziklás partszakaszokon olykor elesel, horzsolod magad, visszacsúszol, majd megint kapaszkodsz. S már régen nem az a kis róka vagy, akinek hitted magad.

Játszom az életet

Tudom, nem csupán rajtunk múlik, de kicsit talán rajtunk is. Mindenkivel történnek nap mint nap apró bosszúságok. Ezeken lehet rágódni, bosszankodni, idegeskedni, lehet tőlük dührohamot kapni, ordítani, toporzékolni, de legtöbbször a végkimenetelen nem változtat semmit. Esetleg ha dühösek vagyunk, elronthatunk mást is, ami egyébként jó lett volna. És történnek velünk apró örömök is, amiket vagy észreveszünk, és élvezünk, vagy észre sem vesszük, és csak elsiklunk felette, a nagy csodára várva. Én igyekszem játszani az életet. Vannak jobb napok, amikor könnyedén megy a játék, több az öröm, mint a bosszúság, és minden csupa móka, és kacagás. De vannak nehéz napok, amikor mintha minden összefogna ellenünk, és a legjobb esetben is, csak játsszuk a boldogságot, de nem éljük.

Durva cserbenhagyás

Lezajlottak a választások, a választópolgár őszig nyugalomra vonulhat. Mostanra megalakult a kormány, kijelölték a minisztereket, s szinte minden államtitkárt is megneveztek. Túl sok változás nem történt, mintha nem is új kormány  lenne, csupán a régit módosították volna. Ami tényleg újdonság, hogy a földművelési és a honvédelmi minisztérium is vidékre költözik! No, ilyen még nem volt, de miért ne lehetne?

A választópolgár dolga, hogy elmenjen választani, s a megválasztottaknak meg az, hogy jól működő kormányt hozzanak létre, és négy éven át lehetőleg nyugodt és eredményes időszak következzen.

Erre most - úgy tűnik - minden esély megvan. A baloldal ugyan súlyos veszteségei által fel van bolydulva, mint a méhkas, de hát ilyenkor ez így szokott lenni.

Néppárti kormányzással a kiegyezésért

Az ember azt várná, hogy a sorozatos vereségek után az ellenzék összeszedi magát, és végre európai módon áll hozzá az új kormány munkájához. Kritikával, de bizalommal. Kritikával, mert minden párt másképp alakítaná ki a kormánystruktúrát, más kérdéseket helyezne a munkája súlypontjába. Mégis bizalommal, hisz Magyarország érdeke az, hogy erős kormánya legyen, olyan, amelyik előre viszi az ország nagy és kisebb ügyes-bajos dolgait.

Amikor Orbán Viktor megalakította és bemutatta harmadik kormányát, egy-egy nagyon átgondolt mondattal kitűzte minden egyes kormánytag számára a fő útirányt. Majd a Parlamentben az egész kormány számára meghatározta az elkövetkező négy év teendőit. Ennél egyenesebben nem beszélhetett volna.