Magyar Droid

Egy messzi-messzi galaxisban, nagyjából errefelé van egy kék bolygó, amit találóan Földnek hívják a rajta lakók, biztos azért, mert van rajta föld.

Az északi féltekén egy kacskaringós földön van egy kis országocska, Magyarország. Ebben az országban is sok jó ember él, de vannak, akik kevésbé mívelik e sportot. Kreatív és okos nemzet, de mégis birkatürelemmel tűrik, amit oly kevesen tesznek oly sokkal. Droidokat gyártunk, élő droidokat.

Nem kell filmes producer, sem Sztár Vársz, mi megoldottuk a turbó nanotechnikát, ötvözve a terminátorral. Csak annyit kell tenni, hogy el kell venni, elvenni az emberektől az életüket, a jövőjüket. Beléjük kell ültetni a bólogató kutyák "csiptyét". Lehet mutogatni, sőt különböző ujjakat is fel lehet használni, de nagyon jó lenne, ha valamit megértenének egyesek, sőt többesek.

Nyári eső

Nyár van. Ilyenkor többnyire nem az esőt kívánjuk, hanem a napsütést, ami vörösre éget bennünket a strand homokján. És mégis…

Amikor már napok óta tart a tikkadt meleg, a fű zöldje is sárgába hajlik, a növények levelei is csak bóbiskolnak és a hajnali harmat is csak emlékeinkben él, micsoda megváltást jelent egy gyors nyári zápor. Elé megyek, hogy fogadjam. Először csak a látóhatár szélén gyülekeznek a felhők, majd azt is észreveszem, hogy a távolban már „földig ér a felhő lába” vagyis ott már eleredt. Egyre közelebb érve felettem is lezúdul a sötéten gomolygó felhőből az éltető víz. Érzem, ahogy „koppannak” a fejemen a vízcseppek, először csak ritkán, de annál nagyobb átmérővel, majd nekiered teljes erővel. Fedezékbe vonulok, és onnan nézem, hogy az égből szinte egyszerre hullanak a megváltó cseppek, tisztára mosva a poros háztetőket, megitatva a növényeket, elmosva a nyári hőséget.

Groteszk! A hazaárulót futtató hazaárulózik!

Múlt hét végén volt az „új gárda” megalakításának évfordulója. Ezen Vona Gábor üdvözölte a gárda tagjait. Beszédében lazán lehazaárulózta Orbánt és kormányát, mondván, bár jól leplezik, de idegen érdekeket szolgálnak. Hát ez finoman is groteszk! Mondja ezt Vona Gábor, a pártelnök, akinek pártja olyan jelöltet küldött az Európai Parlamentbe, akiről már tavaszi jelölésekor is tudni lehetett, hogy kémgyanú miatt hivatalos eljárás alatt áll!

Úgy tűnik, Kovács Béláról pártjában már régen sejtették funkcióját, nem véletlenül hívták hírek szerint KáGéBélának. No persze beépített ember előfordulhat sok helyen, de ha egyszer hivatalosan is felmerül a gyanú, akkor miért indította a pártja ismét az EP választáson? Ez a történet egyre kínosabb, egyre szégyenteljesebb, sajnos nemcsak a Jobbikra, hanem egész Magyarországra.

Egy kis nyári kompromisszum-keresés

Úgy tartjuk Európában jónak, ha a kormányzó pártoknak van egy konstruktív ellenzéke. Aki kontrollál, szóvá tesz, de javasol és támogat is. Nem csak a korbácsot csattogtatja. A mai magyar parlamentben ilyen konstruktív ellenzék nincs. A magát demokratikusnak kinevező baloldal csak egy dolgot tud: támadni a kormányt. Pontosan azt a szerepet játsszák el a Parlamentben, amit a balliberális értelmiség a közéletben és média-megjelenéseiben.

Valahol itt a baj gyökere. Ami teljesen érthetetlen, az az MSZP politizálása. Ez a párt tizenkét évig rosszul, de kormányzott. És szociáldemokratának nevezi magát. Miközben az európai szociáldemokráciáról csak nagyon halvány fogalmuk lehet. Érthetetlen, hogy legalább a német szociáldemokratákra nem figyelnek. Mert az SPD igazán nagy mester abban, hogyan kell egy jobboldali kormányt úgy támadni, hogyha fordul a kocka, szemrebbenés nélkül össze is tudjon fogni vele. Még közös kormányzásra is képesek.

Utazzunk együtt!

Bár nagyon szeretek itthon lenni, és ha pihenni, kikapcsolódni vágyom, saját otthonomban is megtalálom az idejét és a módját, mégis tudom, hogy szükségünk van arra is, hogy néha útra keljünk. Nem szükséges messzire mennünk ahhoz, hogy világot lássunk, elég, ha kinyitjuk érzékeinket, és szemlélődünk, fülelünk, befogadunk.

Kalandokkal teli, érzékelésben és élményekben is gazdag utazásokat kívánok Nektek ezekkel a sorokkal.

Megszületett

Igen, végre itt van a nagy devizahiteles mentőcsomag. Azt persze igazából nem tudom, miért kellett minderre ennyit várni. Külföldi és magyar bíróságok állásfoglalásait, döntéseit lesni. Négy évig tartott az, ami láthatóan egy-két hét alatt is megoldható, ha van rá szándék. Abba most nem is mennék bele, hogy a törvény vajon valóban a jogon túlmutató igazságot, mint egyetlen hosszú távú rendező elvet vette figyelembe, vagy inkább csupán egy kevésbé kompromisszumos megoldást adott. Mert igenis létezik olyan, hogy igazság és ez nem midig esik egybe az aktuális jogalkalmazással. Miről is van szó? Arról, hogy megengedhető-e egy fejlett társadalomban, hogy a gazdasági érdekek felülírják a mindenkit megillető méltányosságot?

Mert hiába mondja Kálmán Olga és a hozzá hasonlók, hogy senkinek nem tartottak pisztolyt a fejéhez, amikor aláírta a szerződést, valóban ilyen nem volt, ám voltak kényszerek és voltak félre tájékoztatások. A saját példám nyomán mondhatom, tudatos átverések is.

Isteni nedű, avagy a pokol itala?

Csak reménykedni tudok abban, hogy lesznek olyanok is, akik most egyet fognak érteni velem. Komolyan felrobbanok a méregtől... Ma bolti sasszém közben felfigyeltem a nyári szünetben kóválygó 6-8 éves lurkók bolti randalírozására. Az egy dolog, hogy futkoznak, hiszen aranyosak, időnként még kedvesek is, de mi a mennykőnek kell egy hatéves gyereknek energiaitalt venni és inni?

Tele a hócipőm még így nyár közepén is ezekkel a löttyökkel. Miért kell egy csini aludoboz banga reklámjainak bedőlve azt hinni, hogy majd ettől okos és szép lesz, és majd úgy pörög, mint egy búgócsiga? Megmondom őszintén, hogy én kétszer kóstoltam bele, az egyik a robbanós sárga lötty volt, a másik meg egy alvilági lőre. Egyik sem volt más, mint cukros víz, a többi, ami benne van, arról meg jobb nem beszélni.

Álljunk meg egy pillanatra!

Rohanás, közlekedési dugó, káosz az úton, és káosz a fejben. Mindenki kapkodva rohan valahová. Hajtjuk a pénzt, a munkát, még ezt tedd meg, még azt vedd meg, most ide ugorj el, most ezt csináld meg, de most, és gyorsan, és ezt is, meg azt is, siess, elkésel, lemaradsz, … ÁLLJ!

Álljunk meg egy pillanatra. Hová is sietünk? Miért is kapkodunk? Ha valamit lassan, odafigyeléssel csinálunk, lehet, előbb kész lesz… És biztosan szebb is lesz, pontosabb is lesz, és lehet, hogy így elkerülhető a fejben a zűrzavar, amit a kapkodás okoz.

Álljunk meg, és nézzünk szét a pillanatban. Ebben a pillanatban, a következő pillanatban, vagy bármelyikben. Mert mindegyikben van valami csoda. Keressük meg!Hogyha rohanunk, akkor lehet, hogy észre sem vesszük. Aztán bánhatjuk. Ha elsiklunk a pillanat mellett, egész életünkre vonatkozóan elszalaszthatunk valamit, és utána már csak sajnálkozhatunk miatta.

Történelmi jelentőségű koszorúzás

2014. július 4-én – aznap, amikor e blog megjelenik – emléktábla-koszorúzás lesz 9 órakor Budapesten a Dohány utcában. S miért ér meg ez egy blogot? Hiszen annyi emléktábla-koszorúzás van országunkban és a határon túl! És miért fontos a múlt emlékezete?

A válasz egyszerű: a nemzet addig nemzet, míg hordozza múltját, identitását, ismeri és megérti a múlt fontos elemeit, kultúrájának gyökereit, ápolja azt a jelenben és beépíti jövőjébe. Talán pontatlanul, de szemléletesen fogalmazva: a nemzet addig nemzet, amíg megőrzi saját kulturális folytonosságát.

A XX. században két diktatúrát és két pusztító világháborút éltünk meg. A két világháborúban aratott a halál, szinte kétszer kiirtva nemzedéknyi fiatalt. Nevük elolvasható a települések központjában a Hősök emlékművén. Számuk – ha összevetjük a települések nagyságával – önmagában is iszonyatos. Pedig fel sincsenek róva a mögötte lévő családi tragédiák, az eltűnt apák hiánya, a családi gazdaságok összeomlása, közösségek kivéreztetése, falvak védtelenné válása.

Tükör a gyerekszobában

Amikor tavaly tanulósarkot alakítottunk ki a gyerekszobába, egy tükrös gardróbszekrényt is kapott nagylányom. Ugyanazt a típust lehetett tükörrel és a nélkül is kapni, mi előbbit választottuk, és nem bántam meg. A gyerekszobában lévő nagytükör mindkét gyermekem kedvenc „játéka”. Persze, a móka nem csak móka, a tükör tanít, megmutat, fejleszt, segít.

A pici babák sokáig nem tudják, hogy a tükörben önmaguk képét látják, mégis szívesen állnak meg előtte. Rácsodálkoznak, figyelik, nyújtják a kezüket, talán a maguk nyelvén még oda is mondogatnak a „másik” babának. Az öntudatra ébredés folyamata fél éves kor és két éves kor közé tehető, ennek kialakulása a kicsiknél nagyon változó lehet, de a szobában elhelyezett tükör, és a tükörben látottakról való beszélgetés, illetve játék sokat segíthet. Ha tehetjük, minél többször guggoljunk oda mi is, hogy láthassák csemetéink az egész családot együtt.