Születésnap

Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod, énekli Halász Judit, én pedig ettől a mondattól mindig elgondolkodom. Valóban már attól szép lehet egy nap, hogy az éppen valahányadik évfordulója annak a napnak, amikor megszülettünk, vagy más is kell hozzá?

A magam részéről azt vallom, minden nap lehet szép csak úgy, és kell is, hogy minden nap szép legyen valamiért, de persze ez nem sikerül mindig. Van, amikor valami elrontja a napod, van olyan is, amikor ugyanaz, ami máskor elrontotta, most éppen nem rontja el. Mivel pedig egy átlag élet során napból van bőven, mindegyik változat rengetegszer előfordulhat.

Egy férfi szerelme

Egy férfi szerelmét akkor fogja igazán értékelni egy Nő, ha teljessé válik iránta az érzés. Nem elég a félig szeretlek, a majdnem szeretlek és az éppen hogy szeretlek sem… Elkövettem hibákat én is e téren, de én tanultam belőlük, a múltban lévő hibákat nem tudom kijavítani, de a tapasztalat segíteni fog abban, ami ezután következik. Lehet, hogy új hibákat fogok elkövetni, lelkem rajta.

Egyet tudok biztosan csak, azt hogy lépkedni fogok ezen az úton, bízva abban, hogy valaki valahol rám vár. Az út nehéz, fájdalommal, csalódással és visszautasítással teli, de nem érdekel, mert ha nem megyek végig az utamon, akkor nem ér semmi el… A szerelem sem. Így hát nincs más hátra, csak előre és csak remélni tudom azt, hogy vannak még szép számmal olyan nők, akik keresik és várják azokat a férfiakat, akiket én is képviselek…

Paleovízió - avagy egy ősi álom

Amikor az ősasszony kinyitotta szemét, még sötét volt, de már látszott, hogy nincs messze a reggel. Nyújtózkodott még egy kicsit, majd a barlang melletti zuhatagnál kimosta szeméből az álmot. Csontfésűjével megigazította kócos haját, és könnyed léptekkel a közeli erdő felé indult.

Amikor a nap épphogy kinézett a hegyvonulat mögül, akkor már az ősember is talpon volt. Előbújt barlangja mélyéből, majd a víz felé vette az útját. Nyakán érezte, ahogy a reggeli szellő kellemesen cirógatja napbarnította bőrét.

Súlyos tévedés, mely megrengeti a világot

Kilencezer méterről hullott alá kis tulajdonosával együtt. Gyerekek és szülők potyogtak az égből egy kelet-ukrajnai település háztetőire, kertjeibe, földjeire. Szerteszét géproncsok, repülőgépszárny, motordarabok, s csomagok szétterülve. Döbbent parasztok mutatják a kertjük végén fekvő hullákat.

S döbbent a világ!

A történések lassan kezdenek összeállni. A maláj gép kissé letért a tervezett útról, s a kelet-ukrajnai szakadárok látó- és lőterébe került. Ukrán szállítógépnek nézték. A „Donyecki Népköztársaság” elnöke büszkén tette fel a honlapjára a gép lelövését, s aztán a hír gyorsan lekerült. USA-műholdas fotókról szóló hírek szerint egy rakétahordozó jármű visszatért orosz földre, s hiányzott róla egy rakéta.

Háborúk, katasztrófák és győzelmi mámor

A közelmúlt megdöbbentő világpolitikai történései mellett szinte elsikkadt a nagyszerű futball világbajnokság. Németország lett a világbajnok úgy, hogy azt a világ sportszerető közönsége nagy szimpátiával fogadta. A 2000-es évek elején elindított fociakadémiákból kikerülő fiatalok most jutottak el a csúcsra. Míg a futball arrafelé sport és nemzeti büszkeség, nálunk politikai ügy.

Amióta a Fidesz, és elnöke, Orbán Viktor a magyar sportért, azon belül a labdarúgás felemelkedéséért is sokat tesz, csak támadások érik. Egyes körök ahol csak tudják, ütik, vágják, gúnyolják ezért a magyar miniszterelnököt. Felcsútoznak, stadionoznak, Puskás-Akadémiáznak. Mindezt negatív összefüggésben tálalva. Óriásit tévednek az urak. Amit a magyar sportért, és azon belül a labdarúgásért az Orbán-kormány tesz, az nagyon fontos.

Szabad-e visszatérni?

Egyszer egy kedves ismerősöm írta szomorúan, hogy sose menjünk vissza oda, ahol gyermekkorunkat töltöttük, mert csalódás lesz viszontlátni. Mosolyogtam a dolgon, mondván, mi változhatott volna azóta, nem voltam én olyan régen gyerek…

Piros muskátli, fehér petúnia, színes erkély-függöny fent, beton virágtartóban megbúvó színes egynyáriak lent. Szemben gyönyörű fűzfák, melyek takarják a zsákutcában parkoló autósort, és a szomszédos éttermet is. A játszótérre szabad a kilátás, a kollégium pályájával remek terület ahhoz, hogy a társasházban lakó gyerekek kedvükre játszhassanak.

Mennyit bújócskáztunk! Sokszor sötétedésig tartott a móka, az erkélyről integető szülőket pedig igyekeztünk nem észrevenni. Ezerszer jobban esett a társaság, mint bármilyen vacsora! Mindig voltak kedvenc játékaink. Gumin ugráltunk, tollasoztunk, tengóztunk, bicikliztünk, bandáztunk. Nem voltunk rosszak, illetlenek, és nem vandálkodtunk.

Szódabikarbóna

Az internet remek találmány, hiszen könnyen szerezhetünk rajta információkat, tarthatjuk a kapcsolatot az ismerőseinkkel, szórakozhatunk, és ha nem figyelünk, akkor végtelen mennyiségű időt töltehetünk el úgy, hogy annak végre semmi értelmét nem látjuk. Például olvashatunk blogokat, vagy éppen írhatunk is, szóval hódolhatunk bátran a fölösleges időpocsékolásnak.

Persze vehetjük komolyra is a dolgot és felfedezhetjük például azt, hogy a csúnya gyógyszeripar mi mindent titkol el előlünk, hogy növelhesse saját kutyulmányainak hasznát. Korunk egyik legrettegettebb betegsége a daganatos megbetegedés, nos, erre az interneten milliófajta tuti gyógyszer akad. Ha valakinek ilyen problémája van, vagy csak érzékeny a témára, az rögtön osztja is az új információt a közösségi hálón. Így tesznek sokan engedményeket a reménynek, a józan ésszel szemben.

Az öreg bolond nyomában

Egy igaz történet gurult ma elő virtuális tollam hegyéből. Egy bolondnak gondolt idős emberről, aki tanúbizonyságot adott a kitartásról. Nem kell feltétlenül ítélni, mert az idejekorán hozott ítélet ítélkezik a sietős bíró feje felett is… A lentebb leírtak valós személyről szólnak, aki már nem él, és ezen írással állítanék emléket tiszteletem jeléül.

Jeléül annak, hogy egy ráncos kéz is ölelni tud, egy ráncos kéz simogatása mögött is egy fiatal szív dobban. E történet igazolja számomra azt, hogy ebben a világban is van még helye tiszta szívnek, a megbecsülésnek és a kitartásnak. Senki ne szóljon, amikor elolvasta a sorokat, csak gondoljon mélyen magába és nézzen a saját szívébe. Az élet történetei ott játszódnak le az orrunk előtt…

Feri bácsi biciklizett, ódon, régi fajta biciklije csendben és komótosan falta az enyhe domb oldalába vájt utat. Nyugodt sietséggel e régi remekmű öreg gazdáját repítette mindennapi célja felé. Sokan nem is tudták, ki ő és merre tart, a zsibongó élet forgott körülötte, de őt ez nem érdekelte. Annak idején megfigyeltem, hogy nem volt olyan nap, mikor tizenegy óra felé ne tekert volna el előttünk.

Gazos a kert…

Ennyi eső után nem csak a gombák bújnak elő az erdő mélyén, hanem a fű is gyorsabban nő a kertben. És a fű mellett mindenféle gyomnövény is burjánzásnak indul.  Kimegyek a kertbe, és nézem… Térdig ér a mindenféle. Mert persze nem volt idő füvet nyírni. Amikor meg lett volna idő, akkor esett.

Megállapítom, hogy a fű nem is olyan nagy. Alig simogatja a bokámat, ahogy végigsétálok rajta. De különféle más növények is erőre kaptak a fű között. A sárga apróvirágú növény, ami gyönyörű takaróként terül el felette, már térdig is ér. Nem is tudom, mi a bajom vele, hisz vékony száracskáin a gyönyörű sárga virágai mintha a levegőben lebegnének, és onnan integetnének figyelemkeltésként a rovaroknak. Napkeltekor szétnyitják pici kerek szirmaikat, este meg összezárják, A fűmagok is vidáman bólogatnak felém. A lemenő nap sugarai közben aranyra festik kalászaikat.

Egy szoboravatás furcsa illata

Egészalakos köztéri szobrot avattak Budapesten két hete. Horn Gyula egykori MSZMP-főtitkárt, megboldogult miniszterelnököt érte e megtiszteltetés. A fiestán megjelent a baloldal számos előkelősége, félretéve minden napi vitáit. Igazi ünnep volt, nagyobb számú régi és kisebb számú új elvtárs találkozója. Hiába, kétségtelenül múlik az idő. Fogynak a régi mozgalmárok, kik házon belül nemrég még elvtársak szólították egymást.

Egyre kevesebben maradtak, akik egykor pufajkát hordtak és védték a nép hatalmát. Hogy melyik népét, arról lehet vitatkozni, mert nemcsak Magyarország, de a szovjet világhatalom összes országa máig is érzi a kommunista birodalom terheit, de még Oroszország is, mely annak meghatározó ereje volt, de nem igazán élvezte hasznát. A haszonélvezők a bolsevik diktatúra nomenklatúrája, aparatcsnyikjai voltak.

Horn Gyula kétségtelenül szimbolikus alak. Jelkép, de kérdés, kinek mit jelent.