Nyári eső
Nyár van. Ilyenkor többnyire nem az esőt kívánjuk, hanem a napsütést, ami vörösre éget bennünket a strand homokján. És mégis…
Amikor már napok óta tart a tikkadt meleg, a fű zöldje is sárgába hajlik, a növények levelei is csak bóbiskolnak és a hajnali harmat is csak emlékeinkben él, micsoda megváltást jelent egy gyors nyári zápor. Elé megyek, hogy fogadjam. Először csak a látóhatár szélén gyülekeznek a felhők, majd azt is észreveszem, hogy a távolban már „földig ér a felhő lába” vagyis ott már eleredt. Egyre közelebb érve felettem is lezúdul a sötéten gomolygó felhőből az éltető víz. Érzem, ahogy „koppannak” a fejemen a vízcseppek, először csak ritkán, de annál nagyobb átmérővel, majd nekiered teljes erővel. Fedezékbe vonulok, és onnan nézem, hogy az égből szinte egyszerre hullanak a megváltó cseppek, tisztára mosva a poros háztetőket, megitatva a növényeket, elmosva a nyári hőséget.
Az emberek színes esernyők alá bújnak, vagy fedezéket keresnek, mint jómagam. Aztán, amilyen gyorsan érkezett a felhő, olyan gyorsan el is áll az eső. A napsugarak megcsillannak az út menti tócsák víztükrén, verebek sokasága pancsol a visszamaradt vízben, a levegőben pedig „esőillat” terjeng. A nemrég még poros világ tisztán, és színesen tündököl, és szinte mosolyognak a fák is. Kisgyermekként szerettem ezekben a nyári eső utáni víztócsában mezítláb futkosni. Most is ezt teszem. Csodálatos élmény a talpammal érinteni a még forró talajt, közben érezni alatta a szétfröccsenő víz lágy simogatását.
Persze, van olyan eset is, mikor nem ilyen simán érkezik az eső, hanem az égen nagyon sötét felhők tornyosulnak, és őrült hanghatások közepette dühös villámok ugrálnak szerteszét belőlük. Aztán beindul a vízözön. Rosszabb esetben jég is lehet belőle. Az ilyen időt nem szeretjük, mert tönkreteszi a termést, szétveri a tájat. De a szivárványt, ami a sötét felhő előtt pompázik, azt mindannyian csodáljuk, és az ellen senkinek sincs kifogása.
A több napig tartó nyári esőt sem szívleljük, főleg ha szabadságon vagyunk, és strandolást terveztünk. De egyszer a leghosszabb eső után is kisüt a nap, és milyen varázslatos ilyenkor ez a cseppektől csillogó, tisztára mosott világ! Mielőtt a nap felszippantja a növények leveleiről, és virágairól a cseppeket, és takaros kis bárányfelhőket formáz belőlük, szeretem megnézni kicsit közelebbről is őket.
A cseppekben, igaz, fejtetővel, de visszatükröződik a környezet. És mennyi szépség belefér egy ilyen picike vízcseppbe. Eső után nőnek a gombák is, az erdőben, és a fű, a fa, a bokor is új erőre kap. Újra friss és üde lesz minden. Szinte érzem, ahogy belőlem is kimosta a feszültséget, és esőillattal megtöltve tüdőmet, én is új erőre kapok.
Ugye, te is ezt érzed? Hát nem csodálatos?
