Egy kis nyári kompromisszum-keresés

kézfogás

Úgy tartjuk Európában jónak, ha a kormányzó pártoknak van egy konstruktív ellenzéke. Aki kontrollál, szóvá tesz, de javasol és támogat is. Nem csak a korbácsot csattogtatja. A mai magyar parlamentben ilyen konstruktív ellenzék nincs. A magát demokratikusnak kinevező baloldal csak egy dolgot tud: támadni a kormányt. Pontosan azt a szerepet játsszák el a Parlamentben, amit a balliberális értelmiség a közéletben és média-megjelenéseiben.

Valahol itt a baj gyökere. Ami teljesen érthetetlen, az az MSZP politizálása. Ez a párt tizenkét évig rosszul, de kormányzott. És szociáldemokratának nevezi magát. Miközben az európai szociáldemokráciáról csak nagyon halvány fogalmuk lehet. Érthetetlen, hogy legalább a német szociáldemokratákra nem figyelnek. Mert az SPD igazán nagy mester abban, hogyan kell egy jobboldali kormányt úgy támadni, hogyha fordul a kocka, szemrebbenés nélkül össze is tudjon fogni vele. Még közös kormányzásra is képesek.

demokratie

A jelenlegi CDU/CSU-SPD-kormány Angela Merkel vezetésével már a második nagykoalíció. Ennek a kereszténydemokrata-szociáldemokrata összeölelkezésnek akkora többsége van a német parlamentben, amiről a Fidesz is csak álmodni merne. Az SPD vezetője, Sigmar Gabriel, a CDU-elnök, Angela Merkel helyettese és gazdasági minisztere. El tudnák ezt Magyarországon képzelni? Azt, hogy Fidesz-MSZP kormány alakuljon? Hogy Orbán Viktor helyettese Mesterházy Attila lett volna az áprilisi választások után? Ha a magyar választók netán tényleg úgy akarták volna?

Az SPD igazán nagy mester abban, hogyan kell egy jobboldali kormányt úgy támadni, hogyha fordul a kocka, szemrebbenés nélkül össze is tudjon fogni vele.

Ideje lenne, ha a mi balliberális értelmiségünk ebbe is belegondolna egyszer. Hogy a politikai megosztottságban tényleg csak a másik oldalon van-e a hiba? Hogy a valamikori legnagyobb baloldali pártot, az MSZP-t és ifjú vezetőit miért kellett belehajszolni abba a téves szerepbe, hogy Magyarországon – ha a Fidesz alakít kormányt – azonnal megszűnik a demokrácia, és csak és kizárólag antidemokratikus döntések, törvények születnek. Meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az MSZP és értelmisége számára nem más, mint egy diktátor. A balliberális sajtó és média sztárjai ugyanis ezt a sületlenséget sulykolják. Nem csoda, hogy a politikailag meglehetősen képzetlen, pártvezetőkké a semmiből előlépett új MSZP-vezetők átvették „nagy gondolkodóiktól” ezt a súlyosan téves és politikai kompromisszumra teljesen alkalmatlan magatartást.

demokratie

Rosszul tették. Az MSZP most ismét új elnököt választ. Ő lesz a Parlamentben a legnagyobb baloldali frakció vezetője is. Neki kellene ezt a bizonyos konstruktív ellenzékiséget megtestesítenie. Visszamenőleg belehallgattam a leendő MSZP-elnök, Tóbiás József ATV-beli megnyilatkozásaiba. Sem a konstruktivitásnak, sem a szociáldemokráciának nyoma sincs a megszólalásaiban. Ugyanazt fújja, mint bukott elődei.

Így hát kedves olvasóim, Pannóniában marad a helyzet ezen a nyáron is változatlan.