Én is Charlie vagyok, és persze nagy tuskó

A két héttel ezelőtti terrorsorozat kapcsán rengetegen, köztük én is elítéltem az erőszakot, a terrorizmust. Azonban már akkor is megfogalmazódott bennem pár gondolat, amit a helyszűke és a gyász tisztelete okán most pótolok.

Akiket érdekel a téma, azok bizonyára megismerkedtek már a Charlie Hebdo munkásságával, aztán ízlés és meggyőződés alapján, a felháborodástól az éljenzésig terjedő reakcióval konstatálhatták a lap működését.

Magam egyszerűen ízléstelennek tartom a lapot és kicsit sajnálom is őket, hogy faragatlanságuk és vallásos áhítattal felérő ateizmussal vívott harcuk ilyen tragédiába torkollt.

Hepiendkergetők

Mindig, mindenki szereti a hepiendet. Teljesen mindegy, hogy ez a filmvászonról köszön le nekünk, avagy a való életben látunk ilyet. A mosoly sohasem lesz önfeledt, mert mindenki tudja azt is, hogy az életben túl sok dolog nem ezzel végződik. Keserű tapasztalatok vannak mindenkinek e téren a saját polcán.

Épp ezért kéne tényleg örülni annak, ha van, aminek lehet örülni. Annyi negatív hírrel bombáznak minket, és mi jó, elveszíti az értékét. Nem csak erőszakhullám van e planétán, történik annyi jó dolog is, mire érdemes lenne figyelni.

Élni, és élni hagyni.

Ha ezt mindenki betartaná...

Levendulamánia

Emlékeim között keresgélve a levendula először nagyapámmal kapcsolatosan ugrik be. Mindig levendulaszappant használt. Amikor a térdére ültetett, és énekelt, finom levendulaillata volt.
A növényre akkor figyeltem fel, amikor Horvátországban nyaraltunk egy szigeten, ahol a turizmus mellett levendulatermesztéssel is foglalkoztak. A forró sziklákkal övezett kis völgyekben csodálatos levendulaültetvényeket láttunk. A növények vidáman virágoztak és illatoztak a szárazság és a forróság ellenére.

A helyi közösség mint az önmegvalósítás útja

A somogyi Megyehét keretében az előadások tematikus forgatagában nyilvánvalóvá vált, hogy korábban a fenti címen végiggondolt előadásom csak részben illeszkedik a megelőző előadókhoz. Néhány perces hozzászólásommal ezért az előttem beszélőkhöz csatlakoztam, de ígéretem szerint blogomban foglalom össze tervezett előadásom mondanivalóját. Remélem, sikerül ezzel olvasóimat is megszólítani. Íme tehát az előadás blognyi méretben:

Egy ember társadalmi beágyazódása a fogantatás pillanatában kezdődik. E biológiai pillanatban áll össze genetikai állományunk, gyakorlatilag meghatározódik számos biológiai adottságunk, tulajdonságunk, várható alkatunk, testi és részben szellemi képességünk is. Az intelligencia hányadosunk (IQ) várható értéke például a biológiai szülők átlagának, és a népesség átlagának átlaga. (Azaz a szülők IQ- ját összeadva és osztva kettővel, az eredményt összeadva a népesség átlagával és ismét osztva kettővel megkapjuk azt az értéket, mely körül egy matematikai eloszlás szerint várható a születendő gyermek IQ-ja.) Ez gyakorlatilag a világ bármely népére és bármely populációjára így várható.

Egy választások nélküli év elé

Ritka év volt 2014. Három, az ország sorsát évekre meghatározó választást tartottunk. Mindháromszor a Fidesz-KDNP szövetség kapott bizalmat. Ismét ők alakíthattak kormányt, küldhették a legtöbb képviselőt Brüsszelbe, és vezethetik a legtöbb településen az önkormányzatokat. Ilyen erős kormányháttére csak Angela Merkelnek van Európában.

A CDU-CSU-SPD koalíció erősségében még veri is Orbán Viktor kormányát. A német parlamentben Merkel kancellár mögött a 631 helyből 504 képviselő áll! A Bundestagban olyan nyomasztó többsége van Merkeléknek, hogy kénytelenek voltak házszabály-módosításokat végrehajtani azért, hogy az ellenzék egyáltalán szóhoz juthasson. Jó tudni ezt akkor, amikor a mi ellenzékünk azt hiszi, hogy ilyen parlamenti „elnyomásban” Európában csak a magyar van.

Élet a városban

Mindig városban éltem, de azt is tudom, igazi töltést tud adni egy-egy vidéki séta, kirándulás. Ilyenkor pár napra befészkeli magát a fejembe a gondolat, hogy jó volna becsomagolni a családot, és költözni a frissbe, a jóba, a csendbe, de aztán jön a másik felem, a városi, és visszahúz. Jó itt. Szeretek itt.

Prochnow amerikai bankár szerint „A város egy nagy közösség, ahol az emberek együtt magányosak.”, de én nem gondolom, hogy ennek így kellene lennie. Az, hogy milyen élményeket gyűjtünk a városunkban, rajtunk is múlik. A városi életet nagyon változatosan tudjuk megtapasztalni. Lehet zsúfolt, zajos, rohanó, ha mi így látjuk, de lehet dinamikus, pezsgő is - ha ezt választjuk. A várost mi tesszük rideggé, idegenné azzal, ha nem kapcsolódunk be lüktetésébe, ha nem keressük az emberi kapcsolatokat, és nem vesszük észre szépségeit.

Valaki egyértelműen érzi, hogy csak a városban kapja meg azokat az ingereket, élményeket, melyekre szüksége van, míg más esetleg kényszerből (munkalehetőség) választja a várost lakhelyéül. Természetesen nem mindegy, hogy előbbi vagy utóbbi igaz ránk, de nem szükségszerű, hogy ha a második csoporthoz tartozunk, akkor feltétlenül szenvednünk kell.

Sátáni versek

A muszlim nem tudja elengedni a hitéből eredeztetett harcos, nem vitázó, nem vizsgáló, a kinyilatkoztatást mindenek elé helyező mentalitást. Az európai pedig nem tudja elengedni a hasznot minden elé helyező mentalitást. Mert ennek az egésznek valahol a múltban gyökerezően a kapzsiság volt az okozója, eredeztetője. Az európai nem elégedett meg először a területtel, aztán a nyersanyagokkal, végül az olcsó munkaerővel. emiatt igázott le kontinenseket, irtott ki népeket, és emiatt lett annyira globalizált és könnyen átjárható a világ, amilyennek most ismerjük.

Bárki gondolja, téved, ha azt hiszi, a szabadság, mint eszme volt a mozgatója a világok összekeveredésének. Nem, a mozgató a haszon volt, az olcsó és a piszkos munkát is elvégző munkaerő kellett a nyugatnak, és persze kapott mellé mecseteket és terrorista veszélyt is a csomagban.

Valamikor Európában sem nézték el a vallásgyalázást, működtek az izzó vasfogók, a máglyák, csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ma a katolikus egyház csupán pert indít, ha nem tetszik neki a Charlie Hebdo valamelyik karikatúrája, de emlékezzünk, nem mindig volt ez így.

Évszakmixer

Nos, ember legyen a talpán, aki követni tudja ezt a szeleburdi időjárást. Gyakorlatilag minden nap más az időjárás, amihez illeszkedni kell, mint valami biológiai illesztőprogram. Mondhatnám azt is, hogy izgi, de nem mondom. Mert mindenkit megvisel, így engem is. Egyik nap épp tavasz vigyorog a fák közt, másnap az ősz sündörög bújócskázva, holnap meg a tél dob képen egy hógolyóval.

Mintha egy komoly méretű évszakmixer működne, de a levehető ajtós, mert hullik belőle ki rendesen össze, na meg vissza. Nekünk kell hozzá illeszkedni, tudom én jól, de azt is, hogy a csilliárd ember is befolyásolja az évszakokat, aztán mikor megunja, szépen fityiszt int nekünk.

Három kívánság

Most, hogy túl vagyunk az ünnepeken, és a rengeteg jókívánságon, amit családunknak, szeretteinknek, rokonainknak, barátainknak, a közeli és távolabbi ismerőseinknek kívántunk, szeretnék magamnak is kívánni valamit. És ha már kívánok, akkor legyen rögtön három. Ha valaki esetleg magáénak érzi az én kívánságaimat, az nem véletlen (véletlenek nincsenek!) és nem is olyan nagy baj. Szívesen megosztozom kívánságaimon bárkivel.

Az első kívánságom egy újfajta pozitív hozzáállású sajtó. Ezt a mostanit kénytelen vagyok egyre inkább hanyagolni, annyira negatív a beállítottsága. Csoda, hogy az emberek is egyre jobban tele vannak negatív érzésekkel, és agresszióval? Reggel bekapcsolom a rádiót, és szinte csak olyanokat hallok, hogy megtámadták, agyonlőtték, leváltották, tüntetnek, fellázadtak, stb. Aztán megpróbálom elolvasni reggeli kávém mellett a napi újságokat, és mivel szembesülök?

Utcára vonul a KISZ - nem tetszik nekik a rendszer!

Az elmúlt hónapokban rendszeres tüntetések bontották meg a fővárosi közlekedés rendjét. Mielőtt fölháborodnánk, meg kell jegyezni, hogy a fejlett demokráciákban természetesek a tüntetések, egyszerűen a vélemény-kifejezés eszközeként. Legyen tehát ilyen hazánkban is! Az azért szokatlan, hogy bár a tüntetések - állítólag - egészen különböző célra jönnek létre, a tüntetők ismert arcként ugyanazok. Ugyanazok tüntetnek tehát a netadó, az útadó, és általában a szabadságjogok elérése, vagy éppen egy új ország alapítás ügyében.

Miről is van szó akkor? Mi a tüntetők célja? Az „Orbán takarodj” jelszót néha 10 000 résztvevő skandálja, mostanában inkább csak 3000. Ehhez a budapesti lakosság már hozzászokott: Gyurcsány nevét emlegetve sokkal nagyobb tömegek is skandáltak 2006 őszén a Kossuth tér körül. Az eltakarodás kevésbé sikerült, Gyurcsány ma is a pódiumon riszálja magát, és néhány tízezer kissé túlkoros menyecske sietve kocog az urnához reá szavazni. Tudják, azok közül, kiket Fletó szerint uruk „öregecskedő feleségként” elbocsátani jogosult.