Januári sasszé
Jelentem, tél van, nem csak január. Persze van lityilatyak, meg enyébb idő, de akkor is tél. Elkezdtük azt, amit folytatni kell. Éljük a sasszéktól nem mentes életünk. Épp én vigyorgok, igaz, kicsit keservesen, mert firkálmányom szülőatyafisága épp a tél ajándéka. Pontosabban a jég, minek segítségével ülepem ma mandínernek nézte a fagyos anyaföldet.
Burleszkfilmnek is beillett volna a sasszém, vagy rajzfilmnek. Egyszerű megállapítások láttak bennem napvilágot, miközben nyolcvan centire lealacsonyodva, új perspektívából tekintettem a világra. A jég hideg, és kemény is. Meg csúszik is... A bevásárolt alapanyagok pedig szép kis területen tudnak szétszóródni, és a hóban elgurult alma úgy néz ki, mintha cukormáz borítaná.
Miközben tápászkodtam fel, gondoltam arra, hogy az életben is mennyit korcsolyázunk és hányszor huppanunk a földre. Aztán csak rajtunk áll, hogy mennyi ideig "dekkolunk" alfelünkön. Lehet persze magunkat hihetetlenül sajnálni, meg várni, hogy majd valaki felhúz minket. Aztán lehet magunkat jól kinevetni, és önerőből feltápászkodni. Sajogni biztos fog mindkét esetben, ez az élet már csak ilyen. Hasonlít a jégre. Lehet hideg is, lehet kemény is, és lehet csúszós is, de csak rajtunk áll, hogy mi mennyire leszünk hidegek, kemények és csúszósak.
Teljesen mindegy, hogy milyen évszakot írunk, lehet tavasszal és nyáron is sasszézni. Talán néha meg kéne nézni az utat is, min épp haladni akarunk.
Valahogy elfelejtettünk nevetni saját bajunkon. Bármi történik, azt azonnal támadásnak vesszük, bőszen kiabálunk, hogy ezt mi nem érdemeljük, és azonnal történjen valami. Jöjjön már valaki és csináljon valamit, ugye?
Csak egy ötlet, mi lenne, ha az a Valaki mi lennénk, és mi csinálnánk Valamit. Mondjuk magunkért, de akár másért is. Tudom, hogy mindenki, aki az élet jegén sasszézik egyet, azonnal szeretne megoldást, mint az is, ki épp eltörte a kezét. Azonnal gyógyulni akar. Ez nem is baj, de van, amihez idő kell, és van, amihez tettek kellenek, hogy jó, vagy épp jobb legyen.
Teljesen mindegy, hogy milyen évszakot írunk, lehet tavasszal és nyáron is sasszézni. Talán néha meg kéne nézni az utat is, min épp haladni akarunk. Akárcsak én, a rövidebb utat választva reppentem fel a levegőbe és terültem el, mint egy mirelitbéka. Aztán eme kis fájón pihentető szünet miatt semennyivel nem tartottam előrébb, mintha a másik úton megyek.
Az igazi nagy kérdés mindig az, hogy ezekből mennyit tanulunk. Mert lehet, ezek a tapasztalatok fognak akkor majd jól jönni, mikor valaki "jégre akar vinni" minket. Ha tanultunk, akkor egy piruettel oldjuk meg, ha nem, akkor megint jön majd a hideg, a kemény és csúszós jég.
Sasszézni csak szépen..., ahogy fakutya megy a jégen.