Húsvét esti szép találkozás
Szokás szerint Húsvét ünnepét Visegrádon töltöm. Egykor oda sodort minket a sors, életem sok évtizede oda kötődik. Ott él nővérem is, ki ilyenkor - és máskor - otthont ad nekünk. Húsvét szombatján felkerekedtünk vele együtt hárman, hogy elmenjünk a település pár kilométerre lévő templomához esti misére, Feltámadásra.
A misét szokás szerint Pisti atya tartotta. Bár ma már kanonok és elmúlt hetven éves, közszájon csak ez a neve forog, s nem véletlenül. Még emlékszem, egykor általános iskolából jövet hányszor láttam káplánként focizni a templom melletti kis tér füvén. Mellesleg ebben is profi volt. Az esztergomi, akkor másodosztályú, de igen jó foci csapat szélsője, 11 alatt futotta a százat, ami akkor sprinternek sem volt akármi.
Aztán esti mise előtt szólt a gyerekeknek, hogy neki most misézni kell. S azok rászoktak a ministrálásra. Ez még a kemény diktatúra ideje volt. Aztán teltek az évtizedek, a diktatúra enyhült. Pisti atya maradt Pisti atya, bár később már plébánosként, több települést is ellátva. Prédikációi mindig igen rövidek és igen kerekek. Olyanok, melyre a hívők odafigyelnek. De hallottam tőle olyan filozofikus elmélkedést is – az sem volt tíz perc - melynek csak csodáltam a logikáját.
Áldoztatás után mindig megszólal: kicsik, gyertek áldásra! S a kicsik szaladnak. Ő meg valami olyan emberséggel és papi elhivatottsággal áldja meg őket, hogy a templomban mindenkit megérint az emberi szeretet.
Lassan vonul ki előttem a templomból a múlt. Köszöntöm a nagy öregeket. S rengeteg gyerek.
A templom most teljesen tele volt, még az állóhelyek is beteltek, s az előtér is. Sok percen keresztül tartott az áldoztatás, kettős hosszú sorban. Aztán húsvéti körmenet, röviden a templom körül.
Utána a pápai majd a magyar himnusz. A megérintett hívők a közös akolban. S persze a templom előtt mise után ilyenkor megállunk. Találkoznak régi ismerősök. Volt, akit évek óta nem láttam. Jó barátok és egykori szép leányok. Megcsodáltam Nórát, a régi szép leányt. Arcára a sors ugyan néhány apró barázdát rótt, de olyan szép rendben, s közelről is alig látni, így máig csillog a régi szépség, hatvanon felül.
A másik Nóri alig fiatalabb, tiszta ősz haj alatt máig is kölkösen fiatal arc. Születése óta ismerem. Vajon hány száz kisiskolás került ki keze alól, boldogan megélve azokat a tanéveket?
Lassan vonul ki előttem a templomból a múlt. Köszöntöm a nagy öregeket. S rengeteg gyerek.
Nővérem sorolja: kinek három, kiknek négy, a polgármester felesége éppen a nyolcadikat tartotta a karján a mise alatt.
Az Áprily-völgynek az első lakója maga a híres és míves költő, Áprily Lajos volt. Fia, Jékely Zoltán egykor jó barátunk, régi horgásztársam itt alkotta versei egy részét. Veje Péterfy Laci a neves szobrász, unokája, Bori kedvelt énekesnő. Laciéknak is hét unokájuk van. A völgy lassan megtelik az itt őshonos lakók unokájával. Ismét van élet, van jövő! A nagy öregek lassan elfogynak, de nő már a következő ifjú generáció. S ez így van rendjén.
Húsvét utáni számvetés: Magyarország legkisebb városi rangú településén, ahol él kevesebb mint kétezer fő, de tele a nagy templom. Gyerekekkel is. Visegrád nevét messze földön, s más kontinenseken is ismerik. És e település már nemcsak a híres múlt, de egyben az éledő jövő.
Most feltámadási körmenet volt, s talán egy kis magyar feltámadás.