Nem tudom, vannak-e dolgok, amiket nem lehet megunni, de néha mintha lennének. Most a hétvégén a miniszterelnök ott volt, ahol így nyár közepén mindig lenni szokott, és beszédet is mondott, ha már ott volt, ahogy szokta. Láthatóan nem unja meg sem az odamenést, sem a beszédmondást, mint ahogy a nyervogók sem unják meg, hogy az aktuális mondandóján vergődjenek.
Az egész életünk erről szól, leszokunk, aztán meg másra szokunk rá. Gyerekként vagyunk a legszabadabbak, aztán szép apránként erről leszoktatnak minket. Rászoktatnak minden másra. Rászoktatnak arra, hogy azt gondoljuk, amit ők gondolnak. Arra, hogy azt tegyük, ami szerintük helyes, arra, hogy hová születtünk és mikké válhatunk. Szerintük. Rászoktatnak arra, hogy leszokjunk arról, ami igazából mi önmagunk vagyunk.
Azt figyeltem meg, hogy az emberek jó része két dolog miatt csinál magának betegséget. Mert hogy mi csináljuk magunknak, ezt remélem, tudod.
Szóval, az emberek egyik része vagy bűntudatot érez magában, önmagát ostorozza, vagy úgy gondolja, megérdemli a rosszat, de mindenképp nem képes önmaga szeretetére, és ez betegség formájában ölt testet nála. A másik csoportba tartozók sajnálatot várnak a betegeskedéseikért cserébe, vagy épp több szeretetet akarnak kiváltani embertársaikból. Ők így jutnak energiához, ami élteti őket. Én épp ezért nem szeretem hallgatni senkinek a „nyavalygását”, mert tudom, hogy ezzel nem segítek rajta, csak megerősítem a negatív energiákban.
Elszabadult a nyár. Végignyargalt városon, falun, erdőn, mezőn, mindenhová beférkőzött, mindent átmelegített. Talán csak a legmélyebb barlangok nem tudnak róla, hogy köztünk van. A hőmérő higanyszálával is eljátszadozott, rendesen megnyújtotta, a 40-es körül be is akadt egy picikét. Mit lehet ilyenkor tenni?
Sokáig riadtan és elszörnyedve olvastam a híreket az Olaszország déli partjait ostromló migránsokról. Jelentős részük vízbe fúlt, az embercsempészek magára hagyták a hajót, s az iszlám hitűek vízbe dobálták keresztény menekült társaikat. De megértettem: végveszélybe került afrikaiak és ázsiaiak keresnek élhetőbb hazát.
Nagy többséggel megszavazta a görög nép, hogy nem enged Európának. Maga a miniszterelnök, Ciprasz is erre biztatta őket. Olyan ostobaság volt ez – mondta Klaus von Dohnanyi, a német szociáldemokraták nagy öregje –, mint amikor kivonulnak a futballisták a pályára, és az egyik csapat két kapust állít a kapuba. Azért – indokolják –, mert az egyesületük tagsága erre a kétkapus megoldásra szavazott. Azt, hogy ez minden elfogadott szabállyal ellenkezik, nem hajlandók tudomásul venni. A görög népszavazók is a saját szabályaikra voksoltak és így akarták a mérkőzésüket Európával lejátszani.
A másság nagyon sok fajta lehet. Igazából onnan ismered fel, hogy a normálistól eltérőnek tartasz mindenkit, aki másként gondolkodik, vagy aki nem fér bele a Te erkölcsi képletedbe, illetve aki nem úgy éli az életét, mint Te. Ezzel még nincs is semmi gond, az ember azt gondol magában, amit csak akar. A gond ott kezdődik, ha ezért ítélkezni kezdesz. Csupán azért, mert nem olyan, mint Te. Nem azonos Veled, és innentől már nem lehet jó, vagy helyes, de még elfogadható sem. A saját értékítéletünk határozza meg tehát azt, hogy mit tartunk e világra valónak.
Semmi nem az, aminek látszik, illetve semmi nem látszik annak, ami. Egy ideje, illetve utolsó filmélményem óta ezen gondolkodom.
Nem túl gyakran, de azért néha előfordul, hogy levezetésnek megnézek egy esti filmet, illetve elkezdek nézni valamit. A gyakoribb eset az, hogy az első negyedóra után más elfoglaltságot vagy filmet keresek. Most azonban a kivétel esett meg velem és végig néztem a filmet. Hogy miről szólt, ne kérdezzék, nem tudom, nem is lényeges.
A minap egyik kedves ismerősömmel azon folyt az eszmecsere, hogy egy bajba jutott emberen hogyan kellene segíteni. Szépen ott nézegelődik felfelé a gödörben, ahová lehet, hogy önerőből, vagy más "segítsége" által jutott. Reméljük, hogy felfelé nézegelődik, és nem épp ás. Lefelé.
Pár nappal ezelőtti írásomban a születésnapomról és az ilyen ünnepek szépségéről írtam. Arról, hogy igenis várnunk kell ezeket a napokat, nem kell tartanunk az öregedéstől, mert ahogy a 10 éves kornak, úgy a 90-nek is megvannak a maga csodái. Minden évben annyi váratlan szépség történik az ember életében, hogy már ezért is megéri mindig előre lépni egyet.