A tóparton ülök ismét és élvezem, amint a bambusz szék szalagra függesztett hengerei mint egy külső gerinc hátamat támasztják. Itt most nincs jövő, nincs múlt, csak a most van, a tóban éppen egy hal farka csobban, a vízesésből iszik egy madár. Szomjas a világ, minden esőre vár.
Egy ember megismerése olyan, mint egy új könyv a kezedben. Fel kellett tűnnie a borítójának, a címének és a formájának. Néha előfordul, hogy előbb ismersz egy könyv belsejében lévőt, mint láttad volna, de néha neki kell állni lapozni. Olvasni egy élő emberi könyvet. Csak rád van bízva, hogy milyen könyv érdekel, mit és kit akarsz olvasni.
Amikor valamit nagyon várunk, valamire nagyon vágyunk, akkor nehéz elterelni a gondolatainkat erről. Folyton, minden egyes pillanatban arra gondolunk csak, hogy de jó lenne. Bárcsak már itt lenne, amit szeretnénk. Nagy adomány az, ha az ember tud kívánni, vágyakozni, álmodozni.
Az emberiség egy része napok óta lázban ég. Sajtó, és világháló zengi szüntelen, csillaghullás lesz. Készültek kívánságlisták, és estére jöjjön, aminek jönnie kell.
Súlyos állításokat mondott Kövér László az LMP III. Ökopolisz Nyári akadémiáján.
Polgárháborús állapotok alakultak ki 2006-ra Magyarországon.
Aztán követte ezt egy ennél még sokkal súlyosabb vád:
Gyurcsány Ferenc szándéka tömeges utcai erőszakba forduló megmozdulásokra, ennek nyomán pedig demokráciakorlátozó intézkedések meghozatalára irányult.
Ezeket a mondatokat nem egy mezei politikus, hanem Magyar Országgyűlés elnöke ejtette ki, szavainak, kijelentéseinek különös súlya van. Kövér László, bár neves fideszes politikus, e funkciójában bizonyos mértékben pártok felett áll.
Németországban éppen most mondatta le a legfőbb ügyészt a kormány, mert egy internetes lapot azzal vádolt meg, hogy olyan titkos dokumentumokat közölt, amelyeknek nyilvánosságra hozása kimeríti a hazaárulás bűntettét. Miután a média teljes energiával nekirohant a főügyésznek, Merkelék engedtek a nyomásának, és menesztették a főügyészt. Az újságírók ellen a vádat elejtették, most azt keresik inkább, hogy ki adta ki nekik az adatokat.
Néha kicsit eltévedek. Ezt történt legutóbb is, nem mintha ma másként gondolnám a múlt héten leírtakat, inkább az a helyzet, hogy fölöslegesnek érzem. Magamfajta embernek a közéletre úgysincs kihatása, ahhoz, hogy legyen, olyanná kellene változni, mint azok, akiket időnként kigúnyolok. Ezt pedig nem szeretném, nincs annál jobb, mint elkülönülni, és elvonatkoztatni azoktól az eseményektől, emberektől, amikre, akikre kihatásunk úgysem lehet.
Augusztus. Rodosz. Tenger, napsütés és szerelem a köbön. A nászutunkra úgy indultunk el, hogy mindketten készültünk egy fogadalom szöveggel, amivel a tengerparton szerettünk volna kettesben is örök szeretetet fogadni egymásnak. Egy gyönyörű ruhát kaptam a Férjecskémtől erre a fontos napra. Így hát, autót béreltünk egy napra, hogy bejárhassuk a legeldugottabb helyeket is, ahol biztosan találunk egy olyan partszakaszt, ahol még senki sem járt.
Ilyenkor, mikor odakint tombol a kánikula, és literszámra isszuk a vizet, hogy pótoljuk, amit kiizzadtunk, nem is nagyon tudok másról írni, mint a nyárról…
Még szerencse, hogy annyi mindent el lehet mondani róla. A nyárnak, mint minden évszaknak, vannak jellemző színei, illatai, helyei. De én most ízeire szedem a nyarat. Mert a nyárnak ízei is vannak, amelyek leginkább csak a nyárhoz kapcsolódnak.
