Azt hiszi, még véletlenül sem szent Ferenc, alias Gyurcsány, hogy felülhet ő is a menekültvonatra. Szándéka pedig - bár tagadja - sajnos nem az, mint a menekülteké, hogy Németországba jusson, hanem csupán az, hogy tornázzon pár százalékot a népszerűségén, ami nem túl magas mostanában.
Mi is lenne a különböző és eltérő, vagy épp mi is lenne az egyforma és azonos? Talán a legfontosabb maga a nézőpont. Véleményem szerint az a képesség, hogy valaki képes-e nézőpontot váltani saját akaratából, a siker kulcsának egyik darabkája.
Sokszor hallottam már azt, hogy egy sikeres férfi mögött mindig áll egy nő. Ahogy azt is, hogy egy sikeres nő mögött pedig önmaga áll. Vajon ezek a kijelentések megállják a helyüket? Szerintem önmagukban biztosan nem. Vegyük szemügyre azt, hogy mi kell a sikerhez.
Gyurcsány szíreket, afgánokat etet és altat lakásán. Igaz, mindenkit csak egy napig. De kimossák a menekültek ruháit is, mielőtt jöhet a következő menekültcsapat. Néhány napig. Ügyes reklám: egyrészt Fletó lakásában láthatják szírek, kurdok és afgánok, milyen életszínvonal van Magyarországon, és milyen elfogadóak az emberek. Talán nem is kellene Németországig továbbvándorolni! Másrészt ismét megbizonyosodhatnak a magyarok is, milyen jószívű Fletó.
Ukrajna után Görögország volt, most pedig a menekültügy Európa központi témája. Közös bennük csak az, hogy egyik problémakört sem sikerült megoldani, de még csak normális mederbe sem terelni. Ukrajnára már alig figyelünk, miközben a kijevi újabb tüntetéseken rendőrt ölnek, és százakat sebesítenek meg a radikálisok.
Amikor meghallunk egy spiritualitásról áradozó embert, és nem hiszünk ezekben a maszlagnak gondolt hókusz-pókuszokban, akkor rögtön megkérdőjelezzük, amit mond. Egyik fülünkön be, a másikon ki és csak a kérdéseket látjuk magunk előtt. De miért lenne már így vagy úgy? Hogy lehet ilyet elhinni, amikor nem is látod? Bebizonyította már valaki amit mondasz? Te honnan vagy ennyire biztos abban, hogy ez igaz?
A szónok elmondja, hány éves. A közönség láthatóan meghatódik és egyfajta üdvtörténetet vár, melyben a beszélő elmeséli, miként élte meg eddigi éveit.
Ám csalódniuk kell, a beszéd a szaporodási ráták taglalásával folytatódik, melyek hosszadalmas, ám mégis felületes elemzéséből kiderül, hogy az afrikai asszonyok több mint kétszer annyi gyermeket szülnek, mint az európaiak.
Szóval asztalhoz ültünk, ültettek minket, mikor megszülettünk. Senkit nem érdekelt, hogy tudunk-e játszani, a lapokat már leosztották nekünk. Az Osztó az Élet, csini kis csokornyakkendővel vigyorog az asztal túloldaláról. Vigyorogva várja, mit játszunk meg, és mit hagyunk neki meg. A szabályokat Ő találta ki, nem kérdezett meg, csak odaültetett minket. Játssz, ahogy tudsz... Senkit nem érdekel.
Vajon létezik-e igazi férfi és igazi nő? Aki önmagában tökéletes, és valódi Igazi? Mindig mindenki azt várja, hogy megérkezzen a nagybetűs Ő. De fel is ismerjük, ha valóban ott áll velünk szemben? Nem csak mi tulajdonítunk túl nagy jelentőséget ennek a szerepnek? Azon gondolkodom, hogy létezhet-e egyáltalán olyan ember, aki mindenkinek az Igazija lehetne?
