Áhítat
Lenyomom a nagy rézkilincset. Az ajtó kissé nyikorogva kitárul. Bent kellemes félhomály. A színes ablaküvegeken át beszűrődő fények megvilágítják az üres padokat. Teleszívom tüdőmet a jellegzetes illattal, és leülök.
Lehunyom a szemem,várok. Lassan egybefolyik tér és idő. Megjelenik mindenki, aki valamikor is belépett az ajtón. Különböző korok öltözékeiben vonulnak mellettem, apró csoszogó léptekkel, csendben, áhítattal. Idős, fiatal, felnőtt és gyermek. Egy-két arcot fel is ismerek. Tömjén, és gyertyaillat terjeng. Imakönyvek lapjai peregnek. Harangok megkondulnak. Ez az a hely, amit kerestem.
Kinyitom a szemem, eltűnik a tömeg. Csak én, és a csend. Élvezem a magányt, de érzem, nem vagyok egyedül.
Az oltáron hímzett terítő. Kereszt. Misekönyv. Biblia. Vázákban virág, gyertya lángja járja kecses táncát. A szobrok barátságosan néznek rám, arcukon néha megcsillan a fény.
Halkan lépkedek, szinte a föld felett lebegek, nem akarom lépteimmel megtörni a sűrű, templomi csendet. Körülöttem, bennem, nyugalom és áhítat. Kitárom az ajtót, és megtisztulva kilépek a nappali fénybe.