Lépcsők

Egy felsőbb szintre leginkább lépcsők segítségével juthatunk el. Persze vannak egyéb módszerek is, mint például a lift, de ha liften megyünk valahová, akkor nem érzékeljük a szintváltást, és az nem ugyanaz az érzés. Aztán van a mozgólépcső. Bár ezen érzékeljük a magasság változását, de nem dolgoztunk meg érte. Kötélen is felkapaszkodhatunk, vagy létrán, de ezek sokkal küzdelmesebbek, körülményesebbek és kevésbé élvezetesek, mint a lépcső. Maradjunk tehát a lépcsőnél.

A lépcsők lehetnek kőből, fából, betonból, fémből, lehetnek kezdetlegesek, hegyoldalba vájtak, modernek, csillogóak. Lehetnek igaziak, vagy jelképesek. A közös bennük, hogy segítenek abban, hogy feljebb jussunk, és közelebb kerüljünk a kitűzött céljainkhoz.

A lépcsőn tetszőleges gyorsasággal haladhatunk felfelé. Húszévesen kettesével vesszük a lépcsőfokokat, és száguldunk egyre magasabbra, a kor előre haladtával viszont egyre inkább meggondoljuk minden egyes lépcsőfok megmászását.

Minden megtett lépcsőfokkal feljebb jutunk egy kicsit, közelebb a következő szinthez, közelebb a célunkhoz. 

Ha szétnézünk a lépcsőfokon, ahol éppen állunk, már magasabbról látjuk a pontot, ahonnan indultunk, minél magasabbra jutunk, annál jobban kitágul előttünk a látóhatár is. Nemcsak visszafelé látunk, hanem a célt, a következő szintet is egyre jobban szemrevételezhetjük. Ez erőt ad a következő lépés megtételéhez is.

Amikor felérünk a lépcső tetejére, ott már egy új szinten találjuk magunkat. Ez kellemes érzés, hiszen leküzdöttük a fáradtságos lépcsőmászást, és olyan helyre érkeztünk, ami magasabban van, mint ahol eddig voltunk. Ilyenkor szétnézünk, feltérképezzük a helyet, és elégedettek vagyunk. Megcsináltuk. Megérkeztünk. Hozzászoktatjuk magunkat az új szinthez, aztán tesszük tovább a dolgunkat.

A lépcsők nemcsak felfelé, de ugyanúgy lefelé is vezetnek. Néha lent van dolgunk, vagy túl magasra merészkedtünk, és nem ott a helyünk, ránk tör a tériszony, esetleg fent jövünk rá, hogy rossz lépcsőn indultunk. Ilyenkor lefelé megyünk rajta. Lefelé sokkal könnyebb haladni, gyorsabb is, de az igazi célok általában nem a mélyben, hanem a magasban vannak…