Néhány napja az Egyesült Nemzetek Szövetségnek plenáris ülésén egymás után szólalhatott fel az amerikai és az orosz elnök. Mindkettőjük beszédjében központi kérdés volt a szíriai konfliktus, de a megoldást ellentétesen képzelik el.
Hirtelen minden más lett, ami korábban rossz volt. Egy sor „diktátor” elfogadható, az is, akivel ezelőtt senki sem akart kezet fogni. Az ok egyszerű: az újkori népvándorlás sokkal súlyosabb kérdéssé vált, mint azt Nyugaton feltételezték.
A kétségbeesés szörnyű mumus. Amikor az ember nem talál választ a kérdésére, nincs aki magyarázatot tudna adni, ami kihúzná őt ebből az őrületből.
Amikor beszűkült elmével, csak egy valamire koncentrálva tudunk létezni, kizárunk minden mást a gondolatainkból, mert csak azon az egyetlenegy kérdésen tudunk pörögni. És kétségbeesünk. Mert nem jön a válasz. Mert nem tudjuk merre lépjünk, mit tegyünk, hogyan lépjük át az akadályt, miért ilyen nehéz minden.
Most végre egy olyan témához nyúlhatok, amely egyáltalán nem áll távol tőlem, mert a mai téma én magam leszek.
Én vagyok hát a szerecsen, aki mosdatja önmagát, miközben magára az aktusra semmi szükség, a szerecsen minden hibájával és erényével együtt úgy jó, ahogy van. Az erények kellenek, hogy szeressék, a hibák pedig, hogy legyen mibe belekötniük azoknak, aki éppen az erények miatt nem szeretik. A szerecsen világa így kerek.
Azaz te is fiam butus, ez lenni picinykét frappánsabb, mert a napokban rájöttem, hogy egyre többeknek nem elgurult a gyógyszere. Nincs, ami elguruljon, menthetetlenek. Szegény megboldogult édesapám szokta mondani, hogy nem alacsony az a bizonyos kerítés, már rég nincs. Ezt már nyugodtan kijelenthetjük. Nem a saját reklámdobozom néztem (annak nem tudom, hol van a távmadzaga fél éve), és szemem elé vetült az "Észbontók" ajánlata, többször is.
Amikor a tavasz beköszöntével végre eltehetjük a téli ruhákat és elővehetjük a nyárias darabokat, nagyon tudunk örülni neki és arra gondolunk, most aztán kiszanáljuk az összes olyan ruhát, amit már egy jó ideje nem vettünk fel. Aztán eljön a pillanat, és hezitálni kezdünk. Vajon tényleg ki kell dobni? Ezt is? és ezt is?
Divatba jött a futás. Mindenki fut. De vajon miért futunk?
A sportolók a győzelemért. Az esélytelenebbek a részvételért, vagy bizonyítani akarnak. Vannak- akik pedig azért, hogy labdába rúghassanak.
A mindennapi ember is szívesen fut. Van, aki azért, hogy jobb formában legyen. Van, aki fogyni szeretne. Van, aki így tud lazítani, így menekül a mindennapi stressz okozta hatásoktól. És vannak olyanok is, akik csak egyszerűen szeretnek futni, ettől érzik jól magukat.
Elemzők tömege mutat rá, hogy a születési adatok szerint néhány évtized múlva Európa több országában a muszlim vallásúak többségben lesznek. És akkor a parlamenti demokrácia alapján vezetik be a sarija szabályait. S elfeledhetjük a TV-műsorokat, a strandon a bikinit és az európai lányok csadorban járnak az utcán, s lesznek esetleg 4. feleségek?
Miniszterelnökünk meg tudja lepni terminus technikusaival a világot. Tavaly előtt az illiberális állam volt a nyugati sajtó témája, most a morális imperializmus fogalma szerepel a címlapokon. Orbán Viktor nem véletlenül használta ezt a kifejezést.
Sokan azt gondolják a házasságról, hogy az egy olyan pont az ember életében, amikor végre megkapják életük szerelmét, az embert magát. Ettől a naptól fogva elszakíthatatlan szál köti őket össze, te az enyém, én a tiéd érzés uralkodik el rajtuk, amivel egy új korszak veszi kezdetét.