Múltról és jelenről a „császárvárosban"
Bécs valahogyan mindeddig kimaradt az életemből. Igazán sokat utaztam Európában, leginkább hivatalos úton, de az osztrák fővárosban szinte sohasem akadt dolgom. Talán háromszor fordultam meg néhány órát, kirakatbámuláson kívül ez semmire sem elég. Az ott élő magyar közösség most meghívott egy előadásra a Collegium Hungaricumba. Jelenről, jövőről és nemzeti identitásról beszéltem, viszonylag részletesen kitérve, merre vezethet nemzetünk útja a felfordult európai világban. Örömömre megtelt az előadóterem, és egyértelmű volt az érdeklődés. Még egy évtizedek óta Bécsben élő jeles kaposvári hegedűművésszel is találkoztam, s örömmel hallottam, hogy e hétvégén Balatonföldváron játszik.
Az előadás után beszélgetés, bécsi kenyér és hazai kolbász mellett. Jó volt ennyi magyar értelmiségivel együtt lenni, akiktől sem vasfüggöny, sem távolság már nem választ el. A jólét kirívóan magasabb, de meglepetéssel vettem többektől, hogy irigylik azt a szellemi pezsgést, amely Magyarországon zajlik. Szerintük feléjük egyirányúsított a média, s a TV-be néha belenézve nem is volt elképzelhetetlen. (Igazi csattanóként hazaértünk után derült ki, hogy a német médiát utasították: ne bírálják a migrációt és Merkel politikáját. Dániában csak a migránsok mellett szabad tüntetni, ellenük nem. No, akkor merre a sajtószabadság?)
Az előadás mellett nemcsak jövőt elemezni, de múltat megérteni is mentünk. Somogyból származó barátaink hívtak meg hétvégére és kényeztettek minden jóval. Évtizedek óta Bécsben élnek, egykor hivatalos kiküldetésük után ott maradva.
Most „császárvárost” akartunk látni, megérteni a 100-150 évvel ezelőtti történelmet. Meglátogattuk hát a császár (s egyben magyar király) rezidenciáját, a Hofburgot, majd végigjártuk Schönbrunn hatalmas kastélyát, a nyári rezidenciát.
Nem először jártam királyi székhelyen, királyi kastélyban. Egyetemista koromban idegenvezető voltam Visegrádon, egykori lakóhelyemen, Esztergomban és Budán, három magyar királyi rezidencián. Krakkóban tanítottam, többször bejártam a Wawel termeit. Így viszonylag sokat tudok két gazdag múltú királyság történelmi emlékeiből.
De Bécs, a „császárváros” mégiscsak más, egy világhatalom évszázadokig központja, mely közvetlenül befolyásolta országunk, nemzetünk sorsát, és Somogyból származó családunk „névjegye” ma is követhető ott. Az északi sarkon lévő Franz Joseph Land egy részét ma is Zichy Land-nek hívják, ötöd-magyarországnyi szigetcsoport. Mert Somogy Zics településének késői leszármazottja szponzorálta a „Teggenhof” sarkköri expedíciót. Hírünk a világban – vajon hány somogyi tud róla?
| Tíz éve költöztünk vissza családunk kiinduló helyére |
| Közel Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér egykori mozgásteréhez. Ahhoz az egykori főnemeshez, aki az akkori Európa messze földön elismert és tisztelt vezéralakja volt. A tíz év alatt talán egyetlen embert sem hallottam a megyében, aki büszkén beszélt volna erről. Az öregebb Zrínyi Miklós, előbbi nagyapja, szigetvári csatájának jövőre lesz 450 éves évfordulója. Vajon Somogyországban lesz-e ennek hangja s jele? |
Bécs, a „császárváros” több mint fél évezredig a világ meghatározó hatalmi központja volt.
Hofburg és Schönbrunn kiállításai főleg Ferencz József császár és felesége Erzsébet – a magyarok által máig ünnepelt királyné körül forognak. (Ez az igazi biznisz.) De azért átüt a csillogás mellett az emberi tragédiák sorozatának ellentmondása is. A két kastélyban tényleg minden fény és pompa. Igaz, a gyertyafény, s a királyi fürdőszobák az akkori technika fejlettsége mellett kevesebb kényelmet adtak – bár ezüstből –, mint a mai lakótelepi lakások. És villanyfény helyet gyertyák tucatjai vagy éppen százai világították be a szobákat és termeket.
De a csillogó gazdagság mellett nézzük a csillogó szegénységet is, mely ugyanott, ugyanakkor létezett. A 15. életévében megkért Sziszi – boldog és szabadság által betöltött gyermekkora után – sohasem találta meg helyét a bécsi konzervatív udvar keretei között. Újra és újra lázadt, részben sikeresen, hiszen elérte fia, Rudolf, a trónörökös szabadabb neveltetését, meghatározó szerepe volt a Kiegyezés létrejöttében, s életét végig jó és hasznos cselekedetek övezik.
Pedig saját életét boldogtalanság kísérte. A boldog gyermekkor szabadságát elvesztette a császári udvar és anyósa állított korlátok között. Házassága félresiklott, fia Rudolf tisztázatlan körülmények közt halt meg, valószínűsíthető az öngyilkosság, nem kizárt az idegenkezűség. Innen mindig feketében járt 1898-as meggyilkolásáig.
Ferenc József élete mindvégig a kötelességteljesítés mentén zajlott. Saját magát uralkodóként a birodalom első köztisztviselőjének tartotta. Írószobája pompamentes polgári puritánság, „hivatásszerepe” másik kelléke a pompa és a reprezentálás. Amit szívesen teljesített még idős korában is. Több mint 80 éves volt, amikor végigvágtatott, majd lépésben visszatért magyar huszárezrede előtt.
Tragédia, tragédiák sora, két magányos ember, egy uralkodópár. Ezt tükrözi a két hatalmas kastély.
De legalább maradt és megbecsült emlékük.