Szépen, polgári módon élni
Miközben Európa a népvándorlás egyre problémásabb ügyével van elfoglalva, hajlamosak vagyunk megfeledkezni helyi ügyeinkről. Amikor kontinensünk nyugati fele – de újabban a déli is –, a magyar miniszterelnököt, a kormányt és a „szívtelen” magyar embereket becsmérli, alig vesszük észre mindennapi eredményeinket. Hogy országunk szép csendben kilábalt a bennünket duplán sújtó gazdasági válságból.
Mert nálunk világválság se kellett, hogy gödörbe vigye az országot a szociálliberális koalíció. Mára eljutottunk odáig, hogy a liberális közgazdászok által katasztrófának tartott Orbán–Matolcsy–Varga-féle gazdaságpolitika normálisan működik és egyre jobban teljesít. Varga Mihályt pedig a régió legjobb pénzügyminiszterének választották – londoni közgazdászok.
Különös ez a kettősség. Hallgatom, olvasom a német médiában, hogy Orbán Viktor és a Fidesz-kormány nemcsak antidemokrata, hanem egyenesen diktatúrát vezetett be az országban. Nálunk szerintük semmi sincs. Nincs szólás- és sajtószabadság, nincs becsületes alkotmány, az ügyészség, a bíróság a kormány vezénylete alatt áll. És most itt van ez a borzalmas magyar menekültpolitika, a kerítéssel.
Amikor meg a kaposvári tudósításokat nézem Orbán Viktor látogatásáról, egy teljesen más képet látok. A városháza előtt az emberek a magyar miniszterelnököt éljenzik. Körbeállják, kérdezik, sőt ötleteket adnak számára. Orbán Viktoron nyoma sincs európai megpróbáltatásainak. A tőle megszokott modorban, közvetlenül és egyszerűen beszél a spontán összegyűlt emberekkel.
Az meg külön jó érzés a helyieknek, amikor Orbán Viktor úgy beszél Kaposvárról, mint ahová régi szerelem fűzi. Nagyon jó ez így.
Nem kérdezem, hogy az európai Orbán Viktor kép-e az igazi vagy a kaposvári, mert tudom. Láthatja mindenki, akinek egy kis kitekintése is van Nyugat-Európára, hogy szemtelenül kettős mércével mérnek arrafelé. A média vezetői azok, akik ezt a hazug képet sugározzák a Magyarországon „dúló” állapotokról. Aki pedig nem azt fújja, amit ők, az ellenség. Aki egy kicsit is ellentmond nekik, azt – nincs jobb szó erre – kicsinálják. Hazájukban, otthon is, de Európa más országaiban nemkülönben. És Orbán Viktor ellentmond. Sőt még rosszabb: nem kertel, nem mismásol, hanem kimondja azt, amit minden normális ember lát és tud. A kaposváriak is vagy éppen München, Zágráb polgárai is.
A magyar emberek egészen másképpen élik meg a Fidesz kormányzását. A kaposváriak meg különösen. Itt több mint húsz éve a Fideszre szavaz a polgárok meghatározó része. Nincs választási évünk, ezért mondjuk ki nyugodtan: a következetes, koncepciózus fideszes városvezetés sokéves munkája nyomán Kaposvár talán soha nem látott módon fejlődik. És fog továbbra is. Erre kiváló garancia a mostani Orbán–Szita megállapodás. A következő években álomösszeget, 120 milliárdot költhet pluszban a város, hogy szebben, jobban, polgáribb módon élhessenek a lakói.
Az meg külön jó érzés a helyieknek, amikor Orbán Viktor úgy beszél Kaposvárról, mint ahová „régi szerelem fűzi”. Nagyon jó ez így. Maradjon is csak meg ez a vonzódása.