Amikor valamit nem kapok meg az élettől, amit nagyon szeretnék, akkor én a következőt csinálom. Persze van, hogy elsőre dühöngök magamban, és sajnálom magamat. Ez talán természetes is. Az nem mindegy viszont, hogy ez meddig tart és mi követi.
Az élet fejezetekből áll. Mint a könyvek. Minden fejezet mást mutat, mindegyikben más a feladat. A lényeg az, hogy mindig felismerd, melyik részben vagy, mit kell abban az életszakaszban megtanulnod, megalkotnod, megtenned, és persze, hogy maximálisan megéld az adott feladatot.
Néhány napja az Egyesült Nemzetek Szövetségnek plenáris ülésén egymás után szólalhatott fel az amerikai és az orosz elnök. Mindkettőjük beszédjében központi kérdés volt a szíriai konfliktus, de a megoldást ellentétesen képzelik el.
Hirtelen minden más lett, ami korábban rossz volt. Egy sor „diktátor” elfogadható, az is, akivel ezelőtt senki sem akart kezet fogni. Az ok egyszerű: az újkori népvándorlás sokkal súlyosabb kérdéssé vált, mint azt Nyugaton feltételezték.
A kétségbeesés szörnyű mumus. Amikor az ember nem talál választ a kérdésére, nincs aki magyarázatot tudna adni, ami kihúzná őt ebből az őrületből.
Amikor beszűkült elmével, csak egy valamire koncentrálva tudunk létezni, kizárunk minden mást a gondolatainkból, mert csak azon az egyetlenegy kérdésen tudunk pörögni. És kétségbeesünk. Mert nem jön a válasz. Mert nem tudjuk merre lépjünk, mit tegyünk, hogyan lépjük át az akadályt, miért ilyen nehéz minden.
Most végre egy olyan témához nyúlhatok, amely egyáltalán nem áll távol tőlem, mert a mai téma én magam leszek.
Én vagyok hát a szerecsen, aki mosdatja önmagát, miközben magára az aktusra semmi szükség, a szerecsen minden hibájával és erényével együtt úgy jó, ahogy van. Az erények kellenek, hogy szeressék, a hibák pedig, hogy legyen mibe belekötniük azoknak, aki éppen az erények miatt nem szeretik. A szerecsen világa így kerek.
Azaz te is fiam butus, ez lenni picinykét frappánsabb, mert a napokban rájöttem, hogy egyre többeknek nem elgurult a gyógyszere. Nincs, ami elguruljon, menthetetlenek. Szegény megboldogult édesapám szokta mondani, hogy nem alacsony az a bizonyos kerítés, már rég nincs. Ezt már nyugodtan kijelenthetjük. Nem a saját reklámdobozom néztem (annak nem tudom, hol van a távmadzaga fél éve), és szemem elé vetült az "Észbontók" ajánlata, többször is.
Amikor a tavasz beköszöntével végre eltehetjük a téli ruhákat és elővehetjük a nyárias darabokat, nagyon tudunk örülni neki és arra gondolunk, most aztán kiszanáljuk az összes olyan ruhát, amit már egy jó ideje nem vettünk fel. Aztán eljön a pillanat, és hezitálni kezdünk. Vajon tényleg ki kell dobni? Ezt is? és ezt is?
Divatba jött a futás. Mindenki fut. De vajon miért futunk?
A sportolók a győzelemért. Az esélytelenebbek a részvételért, vagy bizonyítani akarnak. Vannak- akik pedig azért, hogy labdába rúghassanak.
A mindennapi ember is szívesen fut. Van, aki azért, hogy jobb formában legyen. Van, aki fogyni szeretne. Van, aki így tud lazítani, így menekül a mindennapi stressz okozta hatásoktól. És vannak olyanok is, akik csak egyszerűen szeretnek futni, ettől érzik jól magukat.
Elemzők tömege mutat rá, hogy a születési adatok szerint néhány évtized múlva Európa több országában a muszlim vallásúak többségben lesznek. És akkor a parlamenti demokrácia alapján vezetik be a sarija szabályait. S elfeledhetjük a TV-műsorokat, a strandon a bikinit és az európai lányok csadorban járnak az utcán, s lesznek esetleg 4. feleségek?