Ígéretek, illúziók

A miniszterelnök Ursula von der Leyennel tartott sajtótájékoztatót Brüsszelben. A téma a befagyasztott pénzek hazahozatala volt. Ez volt a kampány egyik legfőbb ígérete. Sok szavazó állt emiatt a Tisza mellé. Nem hittek Orbán Viktornak, hogy a gazdaság nem ettől a pénztől, hanem a háborúk és a szankciók megszüntetésétől lenne erősebb. A pénz ellenben nekünk jár, ahogyan járnának a kedvező kölcsönök is. Brüsszel a kormányváltást tette meg feltételéül annak, hogy megengedje ezek kifizetését. Most eljött a pillanat, amikor a politikusok megegyezhetnek minderről. A kormányváltással jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy a források egy jelentős részét valóban megkapjuk.

A nagy kérdés az, hogy mikor. A Politico brüsszeli lap szerint Magyar Péter a sajtótájékoztatón ugyan azt „trombitálta ki” (trumpeted), hogy az Európai Bizottság „felszabadította” a visszatartott pénzeket, a valóság azonban korántsem ilyen egyszerű. Vezető uniós tisztviselők szerint ez nem jelent többet annál, mint egy ígéretet arra, hogy megnyílhat az út a megegyezés felé. Ha... – és ez a „ha” nagyon kacifántos. „Mi még nem engedélyeztük a kifizetéseket – nyilatkozta egy magas rangú hivatalnok –, hanem egy kötelezően teljesítendő listában egyeztünk meg, amelyet a magyar kormánynak augusztus 31-ig teljesítenie kell ahhoz, hogy elindulhassanak bizonyos kifizetések.” Az ezzel kapcsolatos politikai megállapodást ugyanakkor egyik fél sem hozta eddig nyilvánosságra.

Magyarán: már legalább politikai akarat van, csak még pénz nincs. Hogy miért nyúzzák még most is az országot, amikor már nem Orbán Viktor áll Ursula von der Leyen mellett, mindenképpen érthetetlen. A közös sajtótájékoztató így persze már más fényt kap. A kormánynak rohamtempóban neki kell látnia az Alaptörvény módosításának, hogy olyan törvényeket hozhasson, amelyeknek Brüsszel is megfelel. Pedig még szó sem esett minden más sérelmünkről. Például a napi egymillió eurós bírságról, amely lassan már eléri a félmilliárd eurót. Mivel ezt eddig nem fizettük ki, kamatostul levonják majd a nekünk járó összegből. Furcsa egy klubnak vagyunk a tagjai itt Európában, az bizonyos.

A meghozandó törvények sorsa és jogszerűsége sem egyértelmű, ráadásul a feladat sem egyszerű. Ami eddig a parlamentben történt, az lehet, hogy a nép egy részét szórakoztatja, de előrelépésnek még nyoma sincs. A létrehozott bizottságok és a belengetett intézkedések kulcsszavai egyaránt a „megszüntetjük”, „felszámoljuk”, „lemondatjuk”. Építésről egyetlen szó sem esik, vagy csak alig. Ha még emlékszik a kedves olvasó – elnézést, de a politikai emlékezet mulandó –, az Orbán-kormány tizenhat éve éppen az ellenkezőjéről szólt: „megépítjük”, „beruházunk”, történelmi emlékeinket „megőrizzük”, a családokat pedig erőn felül is „támogatjuk”. Legalább ezt illene elismerni, és nem lerombolni. Különösen akkor, amikor a kormány az előző ciklusban felújított Ópusztaszeren ülésezik, vagy a kormányfő győzelmi jelet mutatva áll a Puskás Stadionban.

Idő és erő persze még mindenre van. Különösen akkor, ha valóban megérkeznek majd az uniós pénzek.