A vagy-vagy választás felelőssége
Okos tudósok szerint a testbeszéd egy politikus alkalmasságának, jellemének fontos mutatója.
Mindent meg lehet tanulni, de azt, ahogyan egy ember mozog, ahogyan tartja magát, amilyen a szájmozgása, arckifejezése, azt nem lehet megtanulni. Ez jól mutatja, hogy az illető felnőtt-e a szerepéhez vagy sem. Ha ilyen szemmel figyelték a kampányrendezvényeken fellépő Orbán Viktort, nyomát sem láthatták annak, hogy vesztett volna a határozottságából vagy akár a közvetlenségéből. Természetesen beszélget mindenkivel: külföldi és hazai politikusokkal, a választóival, a sajtóval, megjátszás és műviség nélkül. Maradt az az ember, aki évekkel ezelőtt is volt. Testbeszéde egyértelműen pozitív kisugárzású. Ahogyan kiegyensúlyozott családi háttere, kitartása, politikai bátorsága és észjárása sem változott. Nagy szerencséjére a Fidesznek, Orbán Viktor híveinek, és végső soron az országnak is.
Miután a Tisza Párt vezetője kampánytémájává tette az „Orbán Viktor vagy én” választást, illik az ő politikusi metakommunikációjáról is ejteni pár szót. Magyar Péter testbeszéde egyértelműen mutatja megkérdőjelezhető karakterét. Beszéde, szájmozgása, fejtartása, hanghordozása árulkodó. Ha fegyelmezni próbálja magát, akkor unalmas. Ha öntelten élvezi a saját hangját, akkor szinte fülsértővé válik. Testtartásán, gesztikulációján átsüt a pesti nagyképűséggel palástolt politikai tapasztalatlanság. A sajtóval szembeni agresszivitása példátlan.
Ehhez a negatív testbeszédhez járul a múltja, korábbi közösségének elárulása. Önálló elképzelések helyett ott van Orbán Viktor minden lépésének majmolása, a felesége lehallgatása, valamint a szokatlan életvitele. Vagy saját kijelentéseinek sorozatos letagadása. Kereshetnénk jót is, de nem igazán találnánk. Mindez egy vezetői poszton – a legnagyobb frakció vezetőjeként, vagy, isten ments, miniszterelnökként – fatális következményekkel járhat az országra nézve, különösen egy mai, válságos nemzetközi légkörben.
A két vetélytárs nincs egy súlycsoportban – sem itthon, sem külföldön. Míg Orbán Viktort Donald Trumppal, JD Vance alelnökkel és a világ más jelentős vezetőivel fotózzák, addig Magyar Péter Európa háborús támogatóival készít szelfiket. Olyan politikusokkal, mint Tusk, Weber vagy von der Leyen, akik az elmúlt években csak ártottak az országnak. Merz kancellár sem jó fotótárs, mert igazi nyugati nagyképűséggel kezeli a „keletieket”: mosolyog, de lenéz bennünket. Magyar Zelenszkij iránti rajongása, ukrán kapcsolatai pedig határozottan ártalmasak. Ezeknek az itthon nem éppen kedvelt politikusoknak a „barátsága” inkább taszítja tőle és pártjától a gondolkodó választókat.
Az „Orbán Viktor – Magyar Péter” párharc kimenetele normális esetben nem lehetne kétséges a Fidesz vezetője javára. Hogy ne kezdődjön el a káosz, a kísérletezés, az eddig elért eredmények szétverése. De senki sem tudja, hogy egy-egy választó tollát éppen mi vezeti. Ha a józan ész, a családja és az ország biztos jövője, akkor az eredmény nem lehet más, mint Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP győzelme.
Nyitóképünk illusztráció. A Chat GPT készítette.