Választásunk európai tétje

Ki fog önnek a jövőben egyetlen szavát is elhinni? – tette fel a kérdést a szerző Friedrich Merz kancellárnak az egyik tekintélyes német lapban. Merz minden – választás előtti és utáni – ígéretét megszegte. Megígérte, hogy nem adósítja el az országot, majd megamilliárdos hitelt vett fel. Ígérte, hogy ezt a hitelt csak a német infrastruktúra fejlesztésére fogják fordítani. Aztán kiderült, hogy ebből a pénzből tömködik be a költségvetési lyukakat, például fizetik a migránsok segélyeit, ebből nyomják Ukrajnát pénzzel, fegyverekkel.

Mitől függ a boldogságod?

Ahogy elnézem az embereket, még mindig sok olyant látok, aki máshonnan várja a boldogságot.
Pedig szerintem a boldogságot önmagunkban kell megtalálni. (Vagy inkább megteremteni?)

Az, hogy milyen ebédet főzöl, nem azon múlik, hogy amikor a hozzávalókat vásároltad a boltban, a kedvesen mosolygós kereskedővel futottál össze, vagy a morcossal, akivel nem vagytok túl jó viszonyban. A boltos kiléte is hozzátehet a hangulatodhoz, vagy akár el is vehet belőle, de az ebéd kimenetele csakis tőled függ. Hogy odaégeted, vagy finomra főzöd, az csakis rajtad múlik.

„Orbán úr, nem tudna német kancellár is lenni?”

A német Die Welt cikket közölt, amelyet Orbán Viktor jegyzett. Ez a nyugati médiavilágban egyáltalán nem megszokott. Amikor ugyanez a lap Elon Musk tollából közölt egy, az európai demokráciát bíráló írást, a szerkesztőségben komoly vita bontakozott ki arról, hogy helyes volt-e a publikálás.

Orbán Viktor írása is nagy visszhangot váltott ki, már a címével is: Miért gondolja Brüsszel, hogy az európai polgárok türelme határtalan? (Az írás magyarul is elérhető.) A cikk alatt számos hozzászólás született. A lap olvasóközönsége jellemzően a közélet iránt érdeklődő, tájékozott réteg, így a kommentek többsége érdemi véleményt tükröz.

Zajbajban

Vannak zajosabb időszakok. És vannak olyan időszakok is, amikor nem tudunk kitérni a zaj elől. Ha a fülünkre tapasztjuk a kezünket, még akkor is átszűrődhet. Ilyenkor könnyebben kibillenünk az egyensúlyunkból. Könnyebben felidegesedünk, és könnyebben eltévedhetünk a végeláthatatlan útvesztőkben.

Ha nem figyelünk oda, bekebelezhet minket is a hangulat és akár el is ragadhat bennünket a hév, és csak azt vesszük észre magunkon, hogy ott ordítunk a zajban, kifordulva önmagunkból, elveszítve emberi méltóságunkat.

Kivagyok. Ki vagyok?

Amikor néha kivagyok, akkor elgondolkodom azon, hogy ki vagyok. 
Szerintem mindannyiunknak van elképzelése önmagáról. Arról is, hogy milyen szeretne lenni, és arról is, hogy mire képes, és mire nem.

Egy része ezeknek a sablonoknak, amelyekbe beleillesztjük magunkat, már csak megszokásból van velünk. Berögzültek, belénk nevelődtek és ragaszkodunk hozzájuk. Időnként azért nem árt felülvizsgálni, hogy tényleg ezek vagyunk, vagy már egy másik, újszerű énünk szeretne megnyilvánulni.

Választási szokások, nálunk és máshol

Különösek a magyar pártok. Amíg egy német vagy osztrák párt elképzelhetetlennek tartaná, hogy önállóan ne induljon egy választáson, addig nálunk a pártok nem be akarnak kerülni a parlamentbe, hanem „rendszert” akarnak váltani. Egy nyugati pártnak megvan a választói közege. Ahhoz, hogy az ő érdekeiket országos szinten is képviselni tudja, be kell jutnia a parlamentbe. A pártok legnagyobb része tudja, hogy nem ő fogja adni a miniszterelnököt, sőt még kormányközelbe sem kerül, mégsem jutna eszébe, hogy visszalépjen egy másik párt javára.

Az én igazam és a te igazad

Nem vagyunk egyformák. Mindenki más, mint a többiek, és mindenki egyedi és megismételhetetlen.

Ennél fogva különbözik a látásmódunk, nem ugyanazokat az ételeket kedveljük, mások a szokásaink, és sokfélék az érzéseink. Közben nem ugyanazokat az utakat járjuk, és sokan sokféle irányból látjuk a világot. 

A világ pedig sokrétű. Minden rétege más titkokat, más mélységeket, és más szépségeket rejt. 

Segítség!

Szép dolog a segítőkészség, és jó érzés segítőkész emberek között létezni. De vegyük észre, hogy a segítség néha a visszájára is fordulhat.

Hiába segítünk valakit felmenni egy lépcsőn, ha ő éppen lefelé igyekezne. Ilyen esetben a segítségből akadályozás lesz. 

A késztetést azonban semmiképpen ne tartsuk vissza. Ha azt látjuk, hogy valaki nehezen boldogul egy feladattal, és úgy érezzük, hogy tudunk neki segíteni, akkor kérdezzük meg. Amennyiben megköszöni, és nem kér a segítségünkből, akkor mindenképpen fogadjuk ezt el. Száz oka lehet rá, hogy miért szeretné egyedül végigcsinálni azt, amiben éppen benne van.

Évértékelők, konferenciák

Különös véletlen, hogy Orbán Viktor pár perccel később kezdte el országértékelését, mint ahogy a Müncheni Biztonsági Konferencián adta elő programját Ursula von der Leyen. A kormányfő a békéről beszélt. Az Európai Bizottság elnöke teljes beszédét a háborúnak szentelte. Büszkén kijelentette, hogy most kezdik meg annak a 95 milliárd eurós ukrán kölcsönnek a folyósítását, amelyet majd csak akkor kell visszafizetni, amikor Oroszország kifizette Ukrajnának a háborús jóvátételt. A teremben mindenki tudta, hogy ennél nagyobb „böszmeség” – hogy nagy embereket idézzünk – kevés van. Oroszország egyrészt győzelemre áll, és nem a győztes szokott jóvátételt fizetni. Másrészt a legnagyobb arzenállal rendelkező atomnagyhatalom, amely világégés nélkül nem legyőzhető. Mégis mondják, bár már alig tapsolnak hozzá.

Még mindig sugallatok

A múlt héten mindenkit arra biztattam, hogy vegye észre, és hallja meg azokat a sugallatokat, amelyek belülről jönnek.

Amikor már résen vagyunk és meghalljuk a belső hangot, ne ugorjunk rögtön az első gondolatszikra megjelenésére. Sok minden előjön, szikrák pattoghatnak szerteszét, de ha kizárólag az ösztöneinkre hallgatunk, akkor is lehetünk tévúton.