Élhetünk tökéletes harmóniában, lehetünk példaképek, élhetjük az életünket úgy, hogy csak jót és szépet teszünk, de a sorsot akkor sem tudjuk elkerülni. És mivel többnyire emberi közösségben élünk, ki vagyunk téve nemcsak a saját sorsunknak, hanem mások által előidézett hatásoknak is.
Mit tehetünk, ha a sors és a külső történések igyekszenek bennünket kibillenteni a középpontból, és nem sikerül talpon maradni?
Az élet sokszínű. Néha a fényesebb részével találkozunk, máskor meg belekeveredhetünk a sötétjébe is. Nap mint nap szembejönnek a megoldandó feladatok.
Emlékszem, hogy a gimiben mennyire szerettem a másod- és többed fokú egyenleteket, mert nekem mindig örömöt okozott, amikor egy túlkomplikált valamit meg tudtam oldani. Azóta már nem annyira az egyenleteket oldom, hanem inkább az életem igyekszem megoldani. De most is nagyon élvezem, amikor egy komplikált helyzetből megtalálom az utat a továbblépéshez.
Németországban valami nagyon nincs rendben. Nem elég, hogy csúfosan megbukott a Scholz- kormány, még búcsúzóul – a gazdasági csőd mellett –, egy kínos politikai botrányt is hagyott az új vezetésre. A leköszönő belügyminiszter asszony az utolsó napon bejelentette, hogy a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) arról tájékoztatta, hogy a parlament legnagyobb ellenzéki pártját, a Német Alternatíva Pártot (AfD) „bizonyítottan szélsőjobboldali szervezetként” fogják számon tartani.
Egy 1100 oldalas dokumentumban azt bizonygatják, hogy az AfD a szabad és demokratikus alapelveknek nem felel meg. Hogy ez mit jelent, erre a miniszter asszony nem tudott választ adni, mert nem olvasta el a jelentést(!) és különben is, az adatgyűjtőket – például a pártba beépített titkosszolgálati embereket – titokvédelem illeti meg. Arról ellenben biztosította a polgárokat, hogy a vizsgálat és a „bűnözői” pártbesorolás mögött semmiféle politikai szándék nem húzódik meg.
Gyászol a katolikus világ. Meghalt Ferenc pápa, a magyarok barátja, aki Budapesten kétszer is járt, de elment a székelyföldi magyarok közé is. A béke pápája volt, járta a világot, sajnos az orosz-ukrán háborút, vagy a gázai harcokat nem sikerült befolyásolnia. Különös jelenség volt uralkodása alatt, hogy jó pár esztendeig két pápánk is volt, hisz amikor XVI. Benedek lemondott, megtarthatta pápai címét. Most várjuk a következő pápaválasztást, ahogy ez a szigorúan előírt választási rend szerint majd történni fog.
Általában túlagyaljuk az életet. (én is jó vagyok ebben) Ezért néha kell egy kis üresjáratot biztosítani, hogy meghalljuk mindazt, amit az élet sugall.
Nem árt ésszel élni, de nem kell mindent túlgondolni.
Ne rohanjunk át az életünkön egy előre megrajzolt sablon szerint.
Néha álljunk meg egy percre, tegyük félre az általunk kigondolt forgatókönyvet, és adjunk teret a pillanat adta lehetőségeknek, engedjük meg kicsit azt is, hogy a sors irányítson.
Divat lett az elengedés. Egy ideje már a csapból is ez folyik: Szabadulj meg mindattól, ami/aki már haszontalan a számodra. Mindentől és mindenkitől, amit/akit már nem szeretsz. Engedd el a rossz szokásaidat, lépj ki a méltatlan helyzetekből, és még sorolhatnám a végtelenségig.
Az új amerikai adminisztráció lépéseit az európai vezető elit kapkodásnak, kiszámíthatatlan káosznak tartja. Úgy tesznek, mint akik meglepődtek azon, hogy Trump sorra lép át olyan politikai határokat, amelyekhez Európa eddig nem szokott hozzá.
Semmi okuk a meglepetésre.
Már messziről láttam, hogy ott ül a kedvenc padomon. Láthatóan jól érezte magát, szinte beleolvadt a természetbe. Ahogy közelebb értem, rám nézett, és tudtam, hogy engem várt. Leültem mellé, és egy darabig csak ültünk ott csendben, hallgattuk a madárcsicsergést, a szellő játékát a levelekkel. Jó volt ez a nyugalom.
– Szerinted jó felé halad ez a világ? – törtem meg a csendet.
Néha olyan jó csendben maradni. Csendben maradni, és csak figyelni.
Figyelni a körülöttem nyüzsgő embereket, figyelni, ahogy csak vannak, figyelni, ahogy élnek, ahogy teszik azt, amit éppen jónak éreznek.
Egyesek háborognak, van, aki elfogadja mindazt, ami van, úgy, ahogy van. Mások próbálnak változni, változtatni.
Én meg csak csendben nézem őket.
Németország háborús lázban ég. Mivel az Európai Unió meghatározó vezetői – élen Ursula von der Leyennel, Manfred Weberrel – is németek, így az unió még nagyobb háborús hisztériába kezdett. Magyar ésszel nehéz felfogni, hogy minden német politikai híradás, minden talk-show, és minden pártpolitikai sajtótájékoztató fő témája, hogy Putyin már a kapuk előtt áll, csak idő kérdése, hogy mikor lép a NATO-országok területére. És ha a németek ennyire készülnek, akkor az amúgy is oroszgyűlölő nemzetek – lengyelek, észtek, lettek, litvánok – vezetőinek duplán kell készülniük a háborúra.