Áprily Lajos nem a kék cédulákról álmodott (Kaposvár 1947-ben)

Ez az év is több okból maradhatott meg – akár mindmáig – a kaposváriak jó és rossz emlékezetében. A nagy tavaszi árvíz biztosan az utóbbi kategóriába tartozott. A hóolvadás és az esőzések miatt március elején kilépett medréből a Kapos folyó; víz alá került a Cseri városrész, a Donnerváros és a Berzsenyi utca egy része, átmenetileg a vasúti közlekedés is megbénult. Sokak előtt a világháború után alig pár évvel ismét az újrakezdés feladata állt…

Kossuth apánk levelét megírta… (Kaposvár 1869-ben)

A 44-es „rossebbakák” ekkoriban már igazán otthonuknak érezték Kaposvárt. Albrecht-bakáknak is nevezték őket, mert az alakulat felett Albrecht főherceg (1817–1895) gyakorolta az „ezredtulajdonosi” jogokat. (Az ezredtulajdonos olyan előkelő személy volt a Habsburg-monarchiában, akit az uralkodó kitüntetésképpen valamely ezred élére állított.) 1869. május 4-én maga a főherceg tartott csapatszemlét Kaposváron. A kor egyik legtekintélyesebb Habsburg politikusát és katonai vezetőjét, aki amúgy a konzervativizmus megtestesítőjének számított, természetesen nagy ünnepélyességgel fogadták a megyeszékhelyen. „…Az arannyal hímzett lobogót a földre hajták, s a sorfal előtt lassan végighaladva szemlét tartott a nevét viselő ezred itt állomásozó százada felett. Később a laktanya felé ment ki, s itt is hosszasan időzött, s magas tetszését fejezé ki a katonaság által kifejtett gyakorlatok, pontosság, rend, tisztaság felett.” (Somogy, 1869. május 11.)

Sztrájkolnak a diákok (Kaposvár 1946-ban)

A rövid átmeneti korszakok mindig kétarcúak. A koalíciós időszak is ilyen volt: ahogyan távolodtunk a véres világháborútól, úgy kerültünk egyre közelebb a kommunista diktatúrához.

Voltak persze olyan események is, amelyek nem mutattak baljós előjeleket. 1946 őszén nagy reményekkel – és Takáts Gyula elnökletével – szerveződött újjá a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, s november 3-án megünnepelték, hogy immáron százéves a megyei kórház. Ezen a napon Molnár Erik népjóléti miniszter tartott szemlét az intézményben, melynek során jelképesen újra elindított egy félbemaradt építkezést, emléktáblákat leplezett le, és megnyitotta a kétéves ápolónőképző tanfolyamot.

Fegyveres nők a Cser fái alatt (Kaposvár 1868-ban)

Ebben az évben is számos olyan esemény történt, amelynek jelentőségét a mából visszatekintve tudjuk felmérni igazán. Így például az a céllövészet, amelyet a 44-es gyalogezred tisztikara 1868 nyarán – Szent István napján – rendezett a kaposvári Cser-erdőben, egyaránt helyet kér magának a város katona- és sporttörténetében. A vitéz regiment 1744-ben alakult meg Milánóban, 1860-tól azonban – a birodalmi haderőreform eredményeként – már Kaposvár „háziezredének” számított. (Egyik zászlóalja adta a város helyőrségét.) Ezután csaknem hatvan évig maradt kapcsolatban a somogyi és tolnai fiúkkal feltöltött alakulat Kaposvárral, miközben lassan felépült a sajátos szavajárásukról – rossebezésükről – is híres 44-es katonák legendája.

Kőkatona az obeliszk tetején (Kaposvár 1945-ben)

Noha az előző év végén már áthaladt Kaposváron a front (a távozó német–magyar és az érkező szovjet hadsereg képében), a háború szorítása csak lassan engedett. A véres küzdelem a fővárost védő kaposvári honvédek számára is tartott még. 1945. január 21-én egy néhány száz fős harccsoport alakult a 10. kaposvári gyaloghadosztály Budára szorult három gyalogezredének maradványaiból, február 12-én aztán megmaradt egységeik is szovjet fogságba estek.

Ismét somogyi földön az uralkodó (Kaposvár 1867-ben)

Ez a nevezetes év, mint ahogy a rendszerváltozások időszakához illik is, bővelkedett a jelképes eseményekben. Már januárban is történt egy ilyen, hiszen a település vezetői határozatot hoztak az új városháza felépítéséről – amelynek néhány hónappal később, szeptember 2-án tették le az alapkövét. (Ez még nem a jelenlegi városháza, hanem annak a közvetlen elődje.) Egyébként Kaposvár jogilag nem volt város akkoriban, de lélekszáma már jócskán megnőtt – az önkényuralom korában is gyarapodott –, úgyhogy a kiegyezés évében már meghaladta a szédítő hatezer főt. Nagyjából hatszáz ház állt ekkortájt a Kapos-parti metropoliszban.