Kőkatona az obeliszk tetején (Kaposvár 1945-ben)
Noha az előző év végén már áthaladt Kaposváron a front (a távozó német–magyar és az érkező szovjet hadsereg képében), a háború szorítása csak lassan engedett. A véres küzdelem a fővárost védő kaposvári honvédek számára is tartott még. 1945. január 21-én egy néhány száz fős harccsoport alakult a 10. kaposvári gyaloghadosztály Budára szorult három gyalogezredének maradványaiból, február 12-én aztán megmaradt egységeik is szovjet fogságba estek.
Kis híján azonban Kaposvár is hadszíntérré vált a következő hónapban, amikor a 2. német páncéloshadsereg a Tavaszi ébredés fedőnevű hadművelet keretében Nagybajom körzetéből a megyeszékhely irányában indított támadást. A németeket hamarosan feltartóztatták a szovjet csapatok, majd nálunk is kezdtek eltűnni a tankcsapdák és a futóárkok, a házak előtti barikádok, és megindult az aknamentesítés.
A megszállás persze még meghatározta a város életét. Noha a szovjeteket nemsokára csak „felszabadítóknak” lehetett nevezni, az idegen katonaság önkényes fellépésétől – a rablásoktól, a nők elleni erőszaktól – szenvedő kaposvári lakosságnak egészen más tapasztalatai voltak. A szovjet katonai parancsnokság éjszakai kijárási tilalmat és teljes elsötétítést rendelt el (utóbbit csak a német fegyverletételkor szüntették meg), s nem egy középületet hónapokra igénybe vett a Vörös Hadsereg. Szemtanúk szerint a megyei múzeumba települt orosz katonák Rippl-Rónai-rajzokon tapostak, s a közlekedésüket zavaró műveket egyszerűen kidobták. A megyei kórház déli épületeit áprilisban kifosztva hagyta el a szovjet hadsereg. A megszállók több ezer polgári lakost vittek el sáncmunkára. Sok tanár és diák is a város területén vagy a környéken ásott lövészárkot, segédkezett kórházban, tartott karban repülőteret, mosott és takarított.
Az élet azonban utat tört magának… A szovjet megszállás után néhány nappal helyreállt az áramszolgáltatás, járni kezdett a posta, újra működött a telefon. A vasutasok nekifogtak a sérült berendezések és járművek kijavításának, megindult a vasúti közlekedés. Szeptemberben megnyílt a kórház tizenhét ágyas fül-orr-gégészete, októberben pedig az önálló ortopédosztály is, amely a maga nemében az első volt a vidéki Magyarországon.
1945 februárjában ismét termelni kezdett a cukorgyár, s a város határában április elején megkezdődött a földosztás. Újra megnyílt a zeneiskola, újjáalakult a Zenekedvelők Egyesülete, az iparosdalárda és a szimfonikus zenekar. Longauer János Imre hittanár vezetésével 1945 őszén – a Zárda utcában – létrejött a római katolikus diák- és tanoncinternátus.
Már januárban újjá-, illetve megalakultak a magukat demokratikusnak valló (vagy csak annak hirdető…) pártok kaposvári, illetve megyei szervezetei – elsőként természetesen a Kommunista Párt, majd a Polgári Demokrata Párt és a legnagyobb támogatottságot élvező politikai erő: a Független Kisgazdapárt, nem sokkal később a Szociáldemokrata Párt, végül, márciusban a Nemzeti Parasztpárt. Január 19-én működni kezdett az új hatalmi szerv, Somogy vármegye és Kaposvár város Nemzeti Bizottsága.
A politikai újjáéledés egy olyan korszak beköszöntét is előre jelezte, amelyben majd békében is háborút fog viselni a hatalom – a magyar társadalom ellen… A Vörös Hadsereg támogatását élvező kommunista párt kezdettől fogva a legfontosabb hatalmi pozíciók megszerzésére törekedett. Látszólag alkalmazkodott a parlamentáris rendszerhez, de valójában erőszakosan, gátlástalanul tört az egyeduralomra. A szovjet városparancsnok jóváhagyását bírva a kommunisták szerezték meg a legnagyobb kaposvári nyomdát, és ők adták ki a vezető helyi napilapot. A párt a rendőrségen szerzett befolyásával sem habozott élni.
Januárban Kaposváron is megalakult az igazolóbizottság: az eljárás alá vont hivatalnokok 7-8%-át bocsátották el állásából, a „reakció” és a „burzsoázia” híveire igyekezvén csapást mérni. Internálótábort is felállítottak. Az év végén népbíróság vonta felelősségre a hivatalából már júniusban elmozdított dr. Kaposváry György polgármestert, akinek tisztségét a szociáldemokrata Boór István asztalossal töltötték be.
S hogy a kaposváriak véletlenül se feledkezzenek meg a szovjet hadsereg hadi sikereiről, áldozatairól és jelenlétéről: az ekkortól Szabadság parknak nevezett (ma Berzsenyi nevét viselő) zöldterületen 1945. augusztus 20-án leleplezték a szovjet emlékművet. A zenepavilont lebontották, hogy a helyére kerülhessen a több mint huszonnégy méter magas obeliszk, amelynek tetején egy szovjet katona négy méter magas szobra állt.
Az 1945. novemberi nemzetgyűlési választásokon Kaposváron is abszolút többséget szerzett a kisgazdapárt, s a szavazóknak csak alig több mint 7%-a adta a voksát a kommunistákra. Már tudjuk: ez semmit sem számított…