Kossuth apánk levelét megírta… (Kaposvár 1869-ben)
A 44-es „rossebbakák” ekkoriban már igazán otthonuknak érezték Kaposvárt. Albrecht-bakáknak is nevezték őket, mert az alakulat felett Albrecht főherceg (1817–1895) gyakorolta az „ezredtulajdonosi” jogokat. (Az ezredtulajdonos olyan előkelő személy volt a Habsburg-monarchiában, akit az uralkodó kitüntetésképpen valamely ezred élére állított.) 1869. május 4-én maga a főherceg tartott csapatszemlét Kaposváron. A kor egyik legtekintélyesebb Habsburg politikusát és katonai vezetőjét, aki amúgy a konzervativizmus megtestesítőjének számított, természetesen nagy ünnepélyességgel fogadták a megyeszékhelyen. „…Az arannyal hímzett lobogót a földre hajták, s a sorfal előtt lassan végighaladva szemlét tartott a nevét viselő ezred itt állomásozó százada felett. Később a laktanya felé ment ki, s itt is hosszasan időzött, s magas tetszését fejezé ki a katonaság által kifejtett gyakorlatok, pontosság, rend, tisztaság felett.” (Somogy, 1869. május 11.)
A parádék helyét azonban hamarosan átvette a puskapor, hiszen az év végén a 44-es katonák is részt vettek a dalmáciai felkelés leverésében. Ismét a kaposvári hetilapot idézzük: „Magántudósítónk írja nekünk Dalmátiából, hogy midőn a főherceg Albrecht-zászlóaljak a leggyilkosabb csatát vívták a hegyszorosok közt, megjelent a tábornok köztük, s fennszóval mondá: »Ily ezredben még hadnagy is örömest lennék!« A zászlóaljak viselt dolgait távsürgönyözték a főherceg tulajdonosnak, ki szerencsét kívánt ezredének, s dicsérettel halmozá el. Sajnos, hogy a valódi hősök önfeláldozása, rettenthetlen vitézsége mellett is semmi előny sincs nyerve az eddigi hadjáratban.” (Somogy, 1869. december 14.)
Idehaza, Kaposváron szerencsére békésebb idők járták. Kutassy Ernő telekkönyvi tisztviselő elnökletével tornaegylet alakult, Roboz István lapszerkesztő vezetésével dalkör szerveződött.
A római katolikus elemi iskola városi kézbe vétele már kevésbé volt sima ügy. Ezt egyébként az 1869. június 6-án tartott „népgyűlés” mondta ki, az egyház minden tiltakozása ellenére. Egyházi oldalról egyrészt azt kifogásolták, hogy Komesz György kaposvári plébános „teljes mellőzésével” szervezték meg a gyűlést, másrészt pedig azt, hogy nem új iskolák alapításával, hanem a meglevő, a hívek áldozatával létrehozott és fejlesztett iskola elvételével akarták „az úgynevezett fölvilágosodást előrevinni”. A népgyűlés azonban nem zavartatta magát, és „egyhangú éljen felkiáltásokkal” a huszonöt tagból álló iskolaszéket is megválasztotta. Az iskolaszék tagjai a polgárság és az értelmiség soraiból kerültek ki.
A meglehetősen hányatott múltú kaposi gimnázium ugyanebben az évben lépett az állami tanintézetek sorába. E kérdésben sokkal nagyobb volt az egyetértés, mint az elemi iskola fenntartóváltásával kapcsolatosan: mindenki tudta, hogy a szükséges fejlesztések olyan terhet jelentenek, amely csak állami segítséggel lesz elviselhető. Egyébként a középiskola régi pártfogója, Somssich Pál eszközölte ki az addig vármegyei fenntartású gimnázium államosítását.
Somssich – és a kaposváriak – számára azonban másról lett igazán nevezetes az 1869-es esztendő. Ezen a tavaszon rendezték meg ugyanis a kiegyezés utáni első országgyűlési választást. A kaposvári kerület polgárai az egész ország figyelmét magukra vonták, amikor az egyébként érdemdús Somssich Pállal szemben a száműzetésben élő Kossuth Lajost választották meg képviselőjüknek a március 18–19-én tartott szavazáson: „E percekben láthattuk már, hogy e napon itt olyan csata küzdetik, milyen alig a hazában, s mind a két fél megfeszíti minden erejét, a zászlóra írt nevet diadalra juttatni… A székvárosban annyi ember, mennyit 49 óta alig láttunk… Ünnepi színben minden, s a házakról egész lobogóerdő lengett… Mindkét párt vezérei folytonos izgásban, futkozásban, nehéz cseppeket izzadva, és rendezve községeiket a szavazásra… A megyeház előtti tér úgy nézett ki, mint a megpiszkált hangyaboly; sürgött-forgott, éljenzett a tömeg, s minden egyes embere lázban azon gondolatra: kié lesz a győzelem?... A szavazás egész éjen át tartott; az erőfeszítés, a szorgalom határt nem ismert… Az utolsó szavazók (kaposváriak) másnap 10 óra felé szavaztak le, s az elnök következő eredményt hirdetett ki: Somssich Pál mellett szavaztak 949-en, Kossuth Lajos mellett 1350-en; győzött 401 szótöbbséggel.” (Somogy, 1869. március 23.)
Bár a „nagy száműzött” nem fogadhatta el a képviselői megbízatást (1869. május 2-án, Turinban kelt az a Kaposvárra címzett levele, amelyben lemondott a mandátumáról), a választás és annak eredménye alapjaiban bolygatta meg a politikai életet egész Somogyban…
