Karácsonykor sokkal nagyobb a súlya a boldogságnak. Sokszor szinte kötelezve érezzük magunkat, hogy a legmeghittebb, legszebb pillanatokat ilyenkor éljük át. A reklámok, feldíszített bevásárlóközpontok kirakata a "hibátlan" mosolygós családok álomképét festi elénk. De mi is a tökéletes pillanat?
Valahonnan előkerült egy tollpihe, miközben blogíráshoz készülődtem éppen.
Ahogy gyönyörködtem benne, eltűnődtem, hogy mennyi mindenre jó egy toll. Persze nem a madarakra gondoltam közben, akiknek a ruházatukat alkotja. Nem is az angyalokra, akiknek a szárnyait fedi.
Ránk férne már egy jobb világ! A „jóléti társadalom”, a „Wohlfahrtstaat” álma már a kiemelkedően gazdag Németországban is hosszú évek óta a múlté. Hol vannak már a Dunakanyarból, Budapestről és a Balaton mellől a német nyugdíjasokkal teli autóbuszok? Hol vannak a tele turistaparadicsomok Görögországban, vagy Tunéziában? Igaz, másutt nem csökkent a luxus, helyenként inkább nőtt. Dubai felhőkarcolóiba is jutnak vendégek, de nem a középosztályból.
Nem tudom, hogy mennyire mozgatta meg a mindennapjaikat, kedves olvasóim, hogy beiktatták az ENSZ új főtitkárát, a portugál Antonio Guterres személyében. Guterres a portugál szocialista párt főtitkára, majd miniszterelnök volt, és közben ellátta a Szocialista Internacionálé elnöki tisztjét. Legutóbbi funkciója már az ENSZ-hez köti: ő töltötte be 2005-2015 között az ENSZ menekültügyi főbiztosi posztját. Ezt nagyon jól csinálhatta, mert előléptették, de megkapta azt a német díjat is, amit valakinek a hosszan tartó jótékonysági tevékenységéért osztanak. Ilyen díjat kapott például Szilvia svéd királynő, a gyerekek jogaiért kifejtett harcáért, vagy Art Garfunkel a Simon & Garfunkel duóból, aki a gyermekvakság ellen végez értékes jótékonysági munkát és adakozást.
Kettő dolog nagyon kell ahhoz, hogy a házasságunkban mindketten jól érezzük magunkat. Az egyik, hogy ismerni kell egymás szeretetnyelvét, a másik, hogy nem szabad elfelejteni hálát adni a párunknak mindazért, amit kapunk tőle.
Mielőtt bárki elmenekülne, leszögezem, ez az írás a címadás ellenére nem az 1990-ben félresikerült nemzeti próbálkozásról szól, hanem egy sokkal vidámabb, személyes történetről.
Az, hogy ki, mire alkalmatlan, azt nem a képességei, hanem a tettei fogják megmutatni. Oly könnyedén jelentjük ki akár saját alkalmatlanságunk is, hát még azt, ha valaki mást tartunk alkalmatlannak.
Karácsony közeledtével az ajándékok listájának összeírása mellett nagy energiabefektetés az aktuális menü kigondolása is. Mi minden évben próbálunk valami újdonságot is belecsempészni a tradicionális receptek közé. Három éve akadtunk rá ezen a héten ünnepelt receptünkre, a püspök-gyümölcskenyérre.
Ilyenkor, amikor Karácsony közeleg, valahogy mintha közelebb éreznénk magunkat Istenhez.
Lehet, hogy a sötétség, amiből ilyenkor van a legtöbb, okozza azt, hogy vágyunk a világosságra?
Vagy ilyenkor vagyunk legközelebb önmagunkhoz, és ott érezzük az Istent?
De lehet, a szeretet ünnepére várva kerülünk egy olyan hangulatba, ami mögött mást is érzünk.
Vasárnap egész Európa két eseményre figyelt: az osztrák elnökválasztásra és az olasz népszavazásra. Az osztrákoknál először választottak olyan elnököt, aki nem szociáldemokrata vagy kereszténydemokrata. Egy valamikori, zöld párti lett a szövetségi elnök, a holland gyökerekkel rendelkező Van der Bellen. A nyugati, balliberális politika és média ünnepelt. Nagy kő esett le a szívükről, ahogy a német alkancellár, Sigmar Gabriel megfogalmazta.