Blogról, blogra
„Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?”
Vörösmarty Mihály
Napjaink elterjedt, részben írásos műfaja a blog, az internetes bejegyzés, napló. Ezt írja boldog és persze boldogtalan is. Mivel magam is e műfaj művelője vagyok, felvetődött bennem a fenti kérdésnek a feltevése, ebben a témában. Ment-e, megy-e blogok által a világ elébb?
Amennyiben arra gondolunk, hogy ez a közlési mód mindenki számára elérhető, legalábbis modern világunkban, akkor akár gondolhatjuk azt is, hogy igen, ment, hiszen a mindenütt meglévő véleménydominanciáknak ez képezheti egyfajta ellenpólusát.
Ez azonban csak részben igaz, mert le lehet ugyan írni bármiről, hogy nem úgy, hanem másként van, ám általában ezek az ellenvélemények vagy nem állják ki a valóság próbáját, vagy csupán egy, az adott nézetet amúgy is támadó, tagadó szubkultúrában maradnak, kirekesztve magukat a valódi megmérettetésből.
E témában egyik ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy egy párhuzamos univerzumban létező blogban valaki sztár-bloggernek nevezett. Persze izgatottan rákerestem, hiszen az ember még a legintenzívebb önmegismerő gyakorlatok rendszeres végzése mellett sem lehet biztos abban, hogy immár lénye minden részletét megismerte. Nos, beleolvasva a rólam szóló meglehetősen elfogult írásokba meg kellett állapítanom, hogy írójuk bár kétségtelenül rajong az általam előadott heti szösszenetekért, azonban láthatóan e rajongás szemüvegén áttekintve túlértékeli tevékenységemet.
Most, hogy ily módon helyre tettem magam, megpróbálhatom a fenti kérdést saját tevékenységemre szűkítve feltenni. Írtam-e ebben az évben ide valamit, ami utólag túlmutat a vasárnap délelőtti időtöltésen?
Nos, első idei blogomat olvasva megállapíthatom, hogy akár jósdát is nyithatnék, olyan pontossággal találtam el néhány dolgot.
Beleolvasok hát sorban ennek az évnek a termésébe, és módosítom hirtelen jött véleményemet, mert a fent említett, nyíltan bevállalt rajongás és a többi be nem vallott vagy még látens kedvelés is velem, illetve a blogolásommal kapcsolatban, igazságos, illő és üdvös. Minden elhangzott vagy el nem hangzott dicséret és kritika jogos és egyben kívánatos is. Ímé, az ember, aki ilyen mondatokkal tudósított az Úr 2016. évéről:
„Az élet a jól megfőzött teákban, az el nem olvasott hírekben, a jól sikerült lazításokban, az izmokat és akaraterőt megmozgató testedzésekben, a jól és örömmel elvégzett munkában, az összetartó családban és még sok minden másban van. Az élet nem több, nem kevesebb, mint naponta szembenézni önmagunkkal, és nem állapítani meg semmit, mert minden nap ugyanolyan, és minden nap más, mint ahogy mi is együtt változunk ezekkel az egyformán változatos napokkal.”
„Mert nem lehet mindent irányítani és kontroll alatt tartani, az élet úgy általábban túl bonyolult ahhoz, hogy mindig minden akként alakuljon, ahogy elterveztük, ám valamiért elég sokszor alakul úgy, ahogyan valójában szeretnénk, csak ezt legtöbbször még magunknak sem merjük bevallani. Ez még olykor a rossz dolgok bekövetkeztére is igaz. Az ember öntudatlanul, néha a rosszat is meghívja magának, talán azért, hogy valamiféle egyensúlyt képezzen, talán azért, mert néha az áldozat szerepe fájóan kellemes tud lenni, vagy éppen azért, hogy kimozdítsa magát valami leülepedett állapotból.
Az ember és a történetei, a vele történt dolgok összetartoznak. Ez még akkor is igaz, ha néha nagyon nehéz szembesülni vele. Az életünk és mi egyek vagyunk, s ha néha rossz vonatra szállunk, s végül Perugiában vagy a Balaton-parton kötünk ki, az lehet véletlen, figyelmetlenségből eredő tévedés, de egyben lehetőség is, valami másra.”
…és végül:
„Így esett, hogy egy cuki alkalom édes odvában megfogant a felismerés: nem az élet van máshol, hanem mi. Ideje lenne már hazatérni.”
Itthon vagyok. Blogom ajtaján át, kopogtatás nélkül is, bármikor bejöhetsz hozzám, de gondold meg jól, nem volna előnyös, ha túlzottan megkedvelnél!