Végigrabolta az M7 benzinkútjait (Budaörs, Tárnok, Velence) egy fegyveres elkövető. Három megye rendőrsége üldözte, körözte. Aztán a 8-as út egy körforgalmában karambolozott és fegyverével főbe lőtte magát. Az ügy groteszkje, hogy a bűnelkövető már előző nap, tehát cselekedetsora előtt búcsúlevelet írt szerelmének. A legtöbb tetthelyen beérkezésekor a mennyezetbe lőtt. (Tehát nem az eladók irányába vagy közelébe). És e ponton már azonnal kitűnik, hogy nem a kifelé, hanem önmaga felé irányuló agresszió volt a meghatározó. Persze, ha nyomozó lennék, azonnal megpróbálnám érteni a fiú és a szülők, és a tettes és szerelme közti viszonylatot is.
Az elmúlt pár évben, egyre többen húztok futócipőt, és kocogtok kedvetekre. Sőt! Kaposváron is egyre inkább virágkorukat érik a futóközösségek, amatőr triatlonos klubok. Szinte napi rendszerességgel mentek ki futni, és nagy örömünkre, nem egy tehetség bukkan elő közületek, és lesz amatőr futóból félmaratonokra járó versenyző, vagy akár maratonista.
Amikor valakivel arról beszélgetünk, hogy milyen játékot ismer a társasok új generációjából, az esetek nagy többségében a Bang-et jelölik meg. A Bang témája fiús, ennek ellenére nemtől és kortól függetlenül mindenki kedvelni szokta a klubban, mert remek levezető játék két komolyabb társas között.
Szép csinnadrattát csapna a nyugati és hazai balliberális sajtó, ha Budapesten vízágyúval lőnék, gumibotokkal véresre vernék, és rendőrkutyákkal harapdáltatnának meg muszlim tüntetőket. Ugyanis ez történt most Rotterdamban. Ennek ellenére egyetlen tévé főszerkesztője sem marasztalta el mélységesen feldúlva a kegyetlen, rasszista, populista, antihumánus hollandokat. Ahogy tették ezt akkor, amikor a magyar–szerb határon a határzárat megrohamozó migránsok ellen fellépett a rendőrség. Ilyen a nyugati média kettős mércéje – és ez több mint felháborító.
Sokszor élünk meg félelmeket. Legtöbbször be sem merjük vallani, hogy amitől félünk, az valójában bennünk van. Ott, legbelül, ahol nem csak a szépségek, hanem a „mocsok” is lakozik. Minden, ami felépít minket, odabent, a tudatalattiban létezik. Sokszor átéljük, hogy bár felszínre törne néhány emlék, vagy jövőtől aggódó kép, de visszatuszkoljuk, gondolván, hogy így majd könnyedebben lépkedhetünk tovább utunkon.
Karádi Katalint hallgatva talán jobb is így. Megmaradt álomnak, vágyott pillanatnak, soha meg nem ért lehetőségnek.
Kevés nemzetre kiabáltak még annyi mocskot, mint mostanában mireánk. Ha hihetnénk a felsorolt vádaknak, lassan el kellene vonulnunk, legalábbis a sarokba, kukoricán térdepelni, vagy éppen levonulni arról a pástról, ahol a nemzeti büszkeség még megmérettetik. Jobb drukkerek szerint elkotródni. Mondjuk, az olimpiarendezéstől. Mert netán a nemzet arra évtizedekig, akár azon túl is büszke lehetne. Már a 90-es években elnyert világkiállítást is sikerült megvétózni, holott személyesen hallottam Baráth Etele éppen aznap kinevezett miniszter véleményét, miszerint ő a világkiállítás mellett áll.
A héten kaptunk egy szép csomag medvehagymát. Bizony jól olvastátok, medvehagymát írtam! Tehát hivatalosan is megnyitjuk a medvehagyma szezont. Allium ursinum latinul, ramsons vagy wild garlic angolul. De hívhatnánk macik fokhagymájának is.
Nem régóta díszíti polcunkat ez a kívül-belül szemet gyönyörködtető játék, és azon kevés darabunk közé tartozik, amelyeket én szerettem volna megvenni, így bizonyos tekintetben valóban nőnapi ajándéknak is tekinthető.
