Levél magamban

Ahogy a párhuzamos egyenesek
a végtelenben összeérnek,
a végtelen meg valahol
visszahajlik az egészbe,
úgy jönnek vissza érzések,
gondolatok, és remények.

Rég elejtett kívánságok
teljesülnek, mint új álmok.
Idejük van.

Már nem tudok úgy örülni,
mint akkor örültem volna,
mikor még teljesen képben voltak.
De észreveszem, hogy telik
az Idő felettem is.
 
Újra és újra rácsodálkozok
az Univerzum tökélyére.
Búcsút intek a rám rakodott
terhek egy részének, 
és újra kiegyenesedhetek.

Kerítéseket döntögetek,
falakat bontogatok,
magam előtt utat egyengetek.
Biztos léptekkel haladok a végtelen felé,
ahol az út két vége majd összeér.
Ahol a minden a minden felé megy.

Mert mind ugyanoda megyünk.
Egyszer majd oda is érünk, 
sőt bele is férünk
a picinyke pontba.
Mindahányan.
Ez a cél
És amikor a Minden is ott van,
akkor majd újra robban,
és kezdődhet minden elölről…