Mosolyogjunk a világra

Van úgy, hogy hosszú időn át nem történik velünk semmi érdemleges. Csak múlnak a napok, taposunk a taposómalomban, vagy ülünk a babérjainkon, már kedvünk sincs semmihez, és csak úgy vagyunk.

Aztán megmozdul valami. Átbillen egy kapcsoló, fordul egy fogaskerék, és hirtelen beindul a gépezet. És egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy szembejön a minden. Először ijesztő is tud lenni a hirtelen lendület. Aztán ráébredhetünk, hogy ez itt az élet. És ha már itt van előttünk, akkor jó lenne nekifogni, élni, és élvezni minden pillanatát. Mert jön, és adja magát.

Hogy miért írtam ezt most le? Mert én azt a csodát keresem, ami beindítja a gépezetet…

Keresem, hogy mi az a fordulópont, ami valakit felrázhat a „robot” üzemmódból, és átlendíthet az „élet” üzemmódba. Keresem, és talán találom is.

Általában több minden kell a kapcsoló átfordulásához, de néha elég egy mosoly, egy szó, egy jó gondolat. Hihetetlennek tűnik, de így van.

Azt hiszem, hogy ezért is járok mosolyogva, ezért is szólok, ezért is írok, és teszek meg mindenfélét amiről feltételezem, hogy működhet.

Mert lehet, valakinek éppen most van rá szüksége, hogy kikívánkozzon egy gödörből.

Mert lehet, valakinek most éppen csak ez hiányzik, hogy élni kezdjen.

Csatlakozhatsz hozzám bármikor.

Ha van kedved, mosolyogjunk a világra.

És talán majd egyszer a világ is visszamosolyog ránk.