A damaszkuszi út

Ezt a napot, január 25-ét, pálfordulónak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, mely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és innentől Pál apostol néven emlegetik. Benjamin törzséből származott, gyűlölte Jézust és tanítványait. Ám a damaszkuszi úton olyan esemény történt vele, ami megváltoztatta egész életét. Megjelent neki Jézus, és az egyik legbuzgóbb apostol lett.

Legalább egyszer mindenkinek végig kell mennie ezen az úton! De sok „Pállá” váló (azaz megváltozó) a legfontosabb mozzanatot hagyja ki, azt, hogy mindent be kell vallani: szembenézni, vállalni, újrakezdeni.

Sokat mond a nevek jelentése is:
Saulus: jelentése nagy, a Paulus-é: kicsi.

Nemzetünk történetében a január a legsötétebb hónap. Gondoljunk csak a Don-kanyarra, ahol a nemzet egyik tragédiája történt, vagy a másik napra, mikor a holokauszt áldozataira emlékezünk.

Vajon e bűnök elkövetői közül hányan mentek végig a damaszkuszi úton?

Rögtön jövök…

Kedves Olvasó! Ebben a bejegyzésben engedje meg, hogy kicsit személyesebb legyek, hiszen egy időre elbúcsúzom. Egy éve a Kaposvár Most felkérésére kezdtem a blogolást – nem tudtam, mekkora fába vágom a fejszémet. Nem bántam meg, hiszen egyrészt mindig izgalmas dolog valami újba belekezdeni, valami újban kipróbálni magamat, másrészt sok pozitív visszajelzést kaptam az olvasóktól és a blogtársaktól.

Talán azt is leszögezhetjük, hogy ezalatt az egy év alatt a Kaposvár Most beváltotta a hozzá fűzött reményeket és egy pozitív felhangú hírportál lett – ami ma hiánypótló felület dacára a média túlkínálatának. Ha ebben csak kicsi részem is volt, az már ok az örömre.

De… be kell valljam, hogy a hétről-hétre írás nagyon nyomaszt. Az életem amúgy is egy ugróiskola a határidőnapló rubrikáin. Ezen kívül az írás – akár csak a tervezés - alkotás, amiben el kell(ene) mélyedni. Kiégve, rohanvást pedig nem lehet alkotni.

Sláger

Egyszóval beszélgessünk az időjárásról! Hogy lesz-e hó, nem tudom, csupán azt, hogy sokkal nagyobb az esélye, mint a gatyarohasztó hőségnek. Akinek ez kevés, annak küldöm Halász Judit megunhatatlan slágerét, melynek főhőse a havazás ellenére is eljutott Malackához, és aztán haza is érkezett annak rendje módja szerint:

Míg Micimackót hallgattam, eszembe jutott néhány dolog. Hogyan is kezdődik a dal? Egy napon, mikor Micimackónak semmi dolga nem akadt… Igen, egy napon, mikor hómbudsmannak semmi dolga nem akadt, eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat. Vagy talán vicceset? Ezt csak ő tudhatja.

Én azonban - immár ötödször hallgatva Halász Juditot - arra gondolok, esetleg a biztos úrnak akadhatna fontosabb dolga is. Tudja-e a hómbudsman úr, hogy hazánkban a munkahelyeken naponta módszeresen tiporják lábbal az emberi jogokat? Rengeteg hely van, ahol ez a napi rutin része, a dolgozók többségének már fel sem tűnik, illetve csak a nagyon kirívó eseteknél háborodik fel, persze azt is csak módjával teszi.

Ágytól-asztaltól elválni...

Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon zajlik a szülők válása. Ha a felek képtelenek arra, hogy kulturáltan lépjenek külön utakra, akkor komoly lelki sérülést okozhatnak a gyereknek. Bármennyire fájdalmas is az elválás, kevésbé töri össze a kicsiket, ha a szülők kapcsolatban maradnak egymással, ha többször és mindketten elmondják neki, hogy továbbra is ugyanolyan fontosak a számukra, mint azelőtt, és ha nem használják őket eszközként arra, hogy borsot törjenek a másik orra alá.

Sajnos sokan mégis beleesnek ebbe a hibába, a látszólag a gyerekért folyó küzdelemről azonban hamar kiderül, hogy fő célja sokkal inkább a másik bosszantása. Ezt a kicsik is nagyon könnyen megérzik, ami rendkívül elkeseredett gondolatokat ébreszt bennük. Úgy érzik, valójában rájuk nincs is szükség, ami megint csak fokozza az öngyilkosság és pszichés problémák veszélyét.

Megdöglött a politika?

Az LMP lehet, hogy hét végén szakad. Mondják, ugyan hogyan lehet két „Legyen Más a Politika”? „Legyen Kétféle a Más Politika?” Pinokkió orra sok helyen kinőhetett volna. Nőjön ki hát más helyeken is! Bajnai baja, hogy a két hét fellendülés után parlamenti küszöbszintre süllyedtek. A nyugati befektetők pénzügyi szempontjából aligha a legmegtérülőbb beruházás.

A KDNP az igazak álmát alussza. Bár néha mordul egyet! Errefelé az iszlám ritkán ébreszti fel. A FIDESZ pihen babérjain: kétségtelen rohammunkában - és sikeres rohammunkában - megdolgozott érte! Az MSZP bízik választóiban – évi 2% hal ki csak belőlük, s lehetőleg százezrével adódik a mindig elégedetlenkedőkből. Felbérelték Ron Werbert, az elégedetlenkedők mozgósításának nemzetközileg elismert nagy mágusát. Lenin tehetségtelen kezdő volt hozzá képest. Csak nem értem, mitől nő az antiszemitizmus!

Mi félév múlva már nem lehetünk objektív szavazók! Igyekezni fognak mindenkit polarizálni, megosztani, befolyásolni!

Árokásás kétezerrel

Zavaróan korán elkezdődött a 2014-es választási kampány. Kezdte Bajnai fellépése, amire válaszként egy civil csoport megjelentette a pesti buszokon a Gyurcsány-Bajnai-ellenes plakátokat. Gondolom ezen az ötleten kapva-kapva, mozgásba lendült az MSZP is. Plakátolnak. Civilek pénzelik, mondják. Talán azok a pályázatokból, állami megrendelésekből kiszorult „baloldaliak” ők, akiknek egyetlen reményük az MSZP visszatérése. Szerencsére nincsenek sokan.

Annyian azért mindig lesznek, hogy beindítsák ezt a gyűlöletkampányt. Visszataszító ez több okból is. Az egyik az időpont. Másfél évvel a választások előtt kampányolni egyenesen nevetséges. Ma kiplakátolnak olyasmit, ami pár hét, pár hónap múlva már nem lesz aktuális. Jó példa erre a Hoffmann Rózsa-ellenes plakát. Tandíjjal riogatnak, rájátszva az egyetemi tüntetésekre. Mikor megrendelték a plakátokat, nem is sejtették, hogy a kormány közben megállapodik a hallgatói önkormányzattal, meg a pedagógusokkal is. Így ezek a plakátok máris idejét múlták, és más célt, mint a gyűlöletkeltést, nem szolgálnak. 

Még felháborítóbb a Matolcsy-ellenes akció. Mégpedig azért, mert ha valamiben az MSZP sáros, az bizony a magyar gazdasági élet padlóra küldése és az ország eladósítása. Gazdasági állapotunk helyzetéről nekik igazán illedelmes lenne mélységesen hallgatniuk. De képtelenek felvállalni a múltbeli felelősségüket. Hogy egyszer elképzeléseikkel már a csőd szélére vitték az országot.

Média! Van-e ennél lejjebb?

Barangolok a neten és egyszer csak megáll a kezemben az egér. Kétszer is elolvasom a címet, megdörzsölöm a szemem, talán mégsem jól látok. De, bizony, jól látom a címet. Pákóval égette a Himnuszt a BTL! Rákattintok és elkezdem olvasni a cikket.

„Méltó módon ünnepelte” a BTL-klub a Himnusz 190. évfordulóját. Kölcsey Ferenc művét ugyanis Fekete Pákóval énekeltették el. Nem szeretném, ha most Fekete Pákóról zengne minden és bőrszínével vagy értelmi képességével foglalkoznánk. Biztos vagyok benne, hogy ezt a szereplést nem ő kérte.

Talán mindenki egyetért velem, hogy ennél már nem lehet lejjebb!

Nem szeretnék lázítani vagy tüntetésre buzdítani, de ugyanez a média nemrégen, bizonyos dolgokon igen csak kiakadt. Persze, az sem volt helyes! Megvannak a megfelelő szervek, hogy ez mellett se menjenek el. A vétkes vagy vétkesek nyerjék el méltó büntetésüket.

És soha senki NEMZETI IMÁNKAT ne használhassa fel ilyen célokra!

Hová forduljon az ember?

Igen, a kérdés jogos, mert miután túlestünk a karácsonyi várakozáson, a bejgli elfogyott, elrobbantak a szilveszteri petárdák, a vízkereszt is emlék már, karácsonyfánk bánatosan várja a KVG gépét, nos, akkor hova forduljunk?

Hiszen 2013 bár elkezdődött már, mégis oly távolinak látszik. A borongós ég mögül még nem les ránk a jövő, csupán a most leesett hóban csúszkálva révedezünk, ha ez lehetséges egyáltalán. Nem, hiába ígérnek béremelést a nemzet napszámosainak, vagy cáfolnak bőszen híreket, a valóság másként gondolja elrendezni napjainkat.

Nincs most fontosabb a hírekbe hallgatva, mint hogy esik, vagy nem esik, s ha igen, mennyi. A hó oly nagy szenzáció így januárban mifelénk, mintha mondjuk Tahiti napfényes egéből hullna, jéggé dermesztve a vidám pálmafákat.

Persze, mit is várjunk egy olyan világban, ahol a semmi lajtorjáján, senkik másznak a semmibe vezető népszerűségig, s meglepődnek, hogy ott fent az áhított csúcsokon nem várja őket senki, csak a bekapcsolva felejtette taps generátor dübörög.

Predomestos-kori étkezési kultúránk

A héten leesett a hó, így a „női sofőr” sztereotípia mögé bújva elő sem vettem a kocsimat, hagytam, hogy a családi járattal fuvarozzanak reggel és este. Ennek voltak persze hátrányai is, például reggel időre elkészülni (a gyerekek ugyebár nem késhetnek el a sminkem miatt az iskolából), vagy éppen az, hogy a folyamatos utánpótlás híján péntekre teljesen leürült a hűtő.

Engedve hát egy diszkont áruházlánc kihagyhatatlan heti csábításának, pénteken hazafelé hozzájuk tértünk be vásárolni. Retro-fílinget és gyermekkorom alap élelmiszereit kínálták nagy választékban. Legkisebb lányom is lelkesen vetette bele magát a válogatásba, így egy doboznyi retro-csodával álltunk a pénztárszalaghoz. Péntek este tehát dőzsöltünk. Markunkból nyaltuk a limót, habzsoltuk a téli fagyit és szopogattuk a gumi cumit!

Ámulva hallgatták a lila csokin, nyuszis kakaón és a kólán felnőtt gyerekeim a nosztalgikus visszaemlékezéseinket. Én annyira belelendültem az ismeretterjesztésbe, hogy tényszerű bizonyítékok után kutatva egy príma kisfilmre is ráakadtam a neten! Ebből aztán kiderült, hogy „étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap, mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét”, sőt az is, hogy mi mindent éltünk még túl mi, akik mára - ezek dacára - mégis szülők lettünk!

Amikor a hóhért akasztják…

Gáz, amikor az egyik blogger arra vetemedik, hogy egy másikról írjon blogot ugyanannál a lapnál. Na, én most ezt választanám, ha lehet. Egyeztettem Krisztinával, aki nem ellenkezett, de még ellenkezhet, ha nem tetszik neki, amit róla írok. A blog - ugye - egy vélemény, és ez amit most leírok, az én véleményem róla.

2002-t írtunk, amikor először találkoztam vele egy munka kapcsán. Azonnal belém ivódott az energia és nem is a név, ami őt körülvette. Egy ingyenes munkája volt, barátnőjének segített, egy templomfelújítást szerveztek. Kérdezni jött, de nem akárhogyan. Erő, felkészültség és lendület volt mögötte. Már akkor éreztem, hogy ebből „a kislányból” még lesz valami, mert amit a fejébe vesz, azt végigviszi.

Évek teltek el, amikor apósa temetésén láttam viszont immár anyukaként és öntudatos Nőként. Az évek csak múltak, a lányok megnőttek, ő beteljesítette, amit annak idején csak a szemeiben láttam: felelős pozíciót kapott és blogger lett családanyai és hivatali feladatai mellett. Persze ennek a karriernek még nincs vége és én valami nagyot jósolok előre is, ami a mi kis városunk dicsősége is egyben.

Aki még nem találta ki, hogy kiről szól ez a bejegyzés, annak elárulom: