Rögtön jövök…
Kedves Olvasó! Ebben a bejegyzésben engedje meg, hogy kicsit személyesebb legyek, hiszen egy időre elbúcsúzom. Egy éve a Kaposvár Most felkérésére kezdtem a blogolást – nem tudtam, mekkora fába vágom a fejszémet. Nem bántam meg, hiszen egyrészt mindig izgalmas dolog valami újba belekezdeni, valami újban kipróbálni magamat, másrészt sok pozitív visszajelzést kaptam az olvasóktól és a blogtársaktól.
Talán azt is leszögezhetjük, hogy ezalatt az egy év alatt a Kaposvár Most beváltotta a hozzá fűzött reményeket és egy pozitív felhangú hírportál lett – ami ma hiánypótló felület dacára a média túlkínálatának. Ha ebben csak kicsi részem is volt, az már ok az örömre.
De… be kell valljam, hogy a hétről-hétre írás nagyon nyomaszt. Az életem amúgy is egy ugróiskola a határidőnapló rubrikáin. Ezen kívül az írás – akár csak a tervezés - alkotás, amiben el kell(ene) mélyedni. Kiégve, rohanvást pedig nem lehet alkotni.
| Búcsúzás helyett |
|
A Kaposvár Most az elsők között kérte fel L. Balogh Krisztinát, hogy írjon blogot. Az első bejegyzések már akkor megszülettek, amikor oldalunk még nem volt nyilvános. Az elmúlt egy évben Krisztina 47 írással gazdagította lapunkat, kialakult a törzsközönsége, így most a mihamarabbi visszatérés reményében engedjük el őt. Köszönjük! S. Kovács Zoltán |
Viszont… megígérem, hogy 180 nap múlva más formában, megújulva visszatérek. Egyeztettem a szerkesztőkkel, és egy talán sokkal testhezállóbb, a városról szóló fotóbloggal szeretnék újra az olvasók elé állni.
Meggyőződésem, hogy Kaposvár a legszebb magyar városok egyike. A blog indításával erre szeretném majd felhívni a figyelmet úgy, hogy a megszokottá vált környezet dokumentálásán túl elmesélem azokat a történeteket, apró titkokat, amitől beavatottá válunk, így talán újra észrevesszük azt, ami mellett a hétköznapokon elrohanunk. Teszem ezt egyszer mint főépítész, akinek íratlan kötelessége a dokumentálás, és teszem ezt mint magánember, aki egyszerűen szeret Kaposváron élni.
Kérem ezért a kedves olvasót, hogy egy időre engedjen el. Hogy ezalatt anyagot és kedvet gyűjtsek, illetve más kötelezettségeimnek tegyek eleget. Azt mondják, az elengedés a jó irányba történő változáshoz szükséges első lépés! Ezzel búcsúzom tehát – a visszatérés reményében!
| Addig is... |
|
... itt megtalál a kedves Olvasó! |