Hová forduljon az ember?
„Hová forduljon az ember - ismétli megint az ismerős.
Borostás arca mintha látna, de szeme semmit se néz, akár a halé.
Milyen gyönge és bánatos! És bánata mily alapos, erős!
Meghalni semmiért sem tudna, de ha villamos ütné el,
bátran állna a halál elé.”
József Attila: Hová forduljon az ember?
Igen, a kérdés jogos, mert miután túlestünk a karácsonyi várakozáson, a bejgli elfogyott, elrobbantak a szilveszteri petárdák, a vízkereszt is emlék már, karácsonyfánk bánatosan várja a KVG gépét, nos, akkor hova forduljunk?
Hiszen 2013 bár elkezdődött már, mégis oly távolinak látszik. A borongós ég mögül még nem les ránk a jövő, csupán a most leesett hóban csúszkálva révedezünk, ha ez lehetséges egyáltalán. Nem, hiába ígérnek béremelést a nemzet napszámosainak, vagy cáfolnak bőszen híreket, a valóság másként gondolja elrendezni napjainkat.
Nincs most fontosabb a hírekbe hallgatva, mint hogy esik, vagy nem esik, s ha igen, mennyi. A hó oly nagy szenzáció így januárban mifelénk, mintha mondjuk Tahiti napfényes egéből hullna, jéggé dermesztve a vidám pálmafákat.
Persze, mit is várjunk egy olyan világban, ahol a semmi lajtorjáján, senkik másznak a semmibe vezető népszerűségig, s meglepődnek, hogy ott fent az áhított csúcsokon nem várja őket senki, csak a bekapcsolva felejtette taps generátor dübörög. De térjünk vissza a januárhoz.
A borongós ég mögül még nem les ránk a jövő, csupán a most leesett hóban csúszkálva révedezünk, ha ez lehetséges egyáltalán.
A januárhoz, melyről Krisztinánk, ki elhagyni készül vagy már el is hagyott minket, olyan remek bejegyzést írt. A január, mely csupán illúzió, éppen oly kitartó persze, mint az idő, melynek egy szeletét mérni hivatott, egy időpont, amikor nem kezdődik még semmi, és nincs vége semminek, csupán a borzongató reggelek menetelnek csendesen a távoli tavasz felé. Hová forduljon ilyenkor az ember?
Elmehet például egy drangalagi estre, és ott találkozhat Csernák Árpáddal, Rozsos Gáborral és Vass Norberttel. Rácsodálkozhat a tűzre, mely még mindig kiolthatatlanul lobog Árpiban, elgondolkodhat Gábor sztoikus élettapasztalatból és folyamatos művelődésből erjesztett bölcsességén. Ámulhat az ifjan már irodalmi szerkesztőként is munkálkodó Norbi idősebbeknek is becsületére váló éleslátásán, és persze megállapíthatja, hogy Lőrincz Sanyi profi módon irányítja a beszélgetést, felkészülten, a személyes kapcsolatokat nem feledve teremt egyensúlyt, a nemzedékek és személyiségek között.
| A drangalagi estről... |
|
|
Magam örültem, hogy ott lehettem és külön örültem, hogy Rozsos Gábor megosztotta velünk az értelmező kéziszótár mélyén történő búvárkodása során lelt gyöngyszemet. Miszerint: „ brácsás olyan ember a tud vagy szokott brácsázni”. Aki nem hiszi, olvasson utána.
Ismerd meg a telet, mondom én, ismerd meg önmagad, mondja a delphoi jósda felirata. A kettőt összegyúrva: „Ismerd meg önmagad a télben, s a telet önmagadban”, ezzel már a jelenkor prófétáinak sorába emelkedhetek. Kiadók, figyelem, a hókupacok mélyén egy bestseller várja a hókotrókat, hogy némi sóval és nyers erővel kiszabadítsák az idei év nyereségét.
Gondolatok a hó alól, ez is lehetne a címe. Nem csócsálom tovább, a népek megokosítását meghagyom másnak. Inkább elmegyek és főzök egy csésze illatos zöld teát magamnak, s míg kortyolgatom, nem gondolok semmire, csak nézem az etetőben forgolódó madarakat. Persze az ember agya csak nehezen áll meg, pár pillanat, s már azon tűnődöm, a fanyar ízek milyen jól illenek a fehér tájhoz.
Itt kell megállni, mert a tavasz ígéretét nem szabad most kiásni, nem szabad elhinni, hogy semmi értelme a januárnak. Igenis van, lehet, csupán annyi, hogy izgulhasson az ember, mennyi hó esik másnapra, de ez az izgalom ingyen van, s ez manapság nagyon becsülendő.
