A karácsony igazi csapatmunka

A karácsony igazi csapatmunka. Persze, persze ünnepelünk, és nem dolgozunk, de valahogy mégis eszembe jutnak olyan szavak, melyeket a munkavégzéssel kapcsolatban szoktunk említeni. A hatékonyság, a közös cél, az együttműködés, a stratégia, vagy a megfelelő kommunikáció a „sikeres” karácsonyhoz is elengedhetetlenek.

Ilyenkor megmozdul a világ, a jó szervezésnek és csapatmunkának köszönhetően játékokkal megpakolt cipősdobozok, különböző adományok és felajánlások jutnak el egyik idegen embertől a másikig. Megkeressük a megfelelő embereket és szervezeteket, a jól működő kapcsolatokat, és örömmel vesszük ki részünket a feladatokból, pedig nem is ismerjük a „teljes csapatot”. Mindenkit ugyanaz a nemes cél motivál: legyenek boldogabb és szebb pillanatai másoknak is.

Karácsony

Általában a tenyerén hordoz a sors, de van, amikor megpróbál, néha nagyon, néha kicsit. Most csupán egy apró próbát kaptam, pont Szenteste napjára esik a blogom, persze ez nem véletlen, hanem a naptár adta adottság.

Mit lehet ilyenkor írni? Lehet persze sok mindent, de mivel ez egy internetes fórum, szinte mindegy, mit ír az ember, hiszen elveszik, a jókívánságok, bölcsességek, könnyes történetek sűrűjében.
Ám olyat sem szívesen írnék, amivel megsértem, vagy csupán átértékelem az ünnepet. Ezt a feladványt dobta a Gergely naptár, ezt kell most megoldanom. Azt, hogy miként ünneplek a családommal, nem szeretném megosztani, egyrészt azért, mert ez csak ránk tartozik, másrészt azért, mert semmi különleges nincsen benne, de éppen azért jó.

Marad tehát a személyes, ám sokakat érintő vonatkozás. Megleptem magam egy új weboldallal.

Ígéret

Ez már nagyon régen történt. Szinte teljesen elfelejtettem. Azt hiszem, tudatosan száműztem a passzív emlékezetembe. De valamiért a napokban előre tolakodott.

Egyetemista koromban vonattal utaztam, és akkoriban még nem volt laptop meg okostelefon, de még sétálómagnó sem, az emberek egymással beszélgettek. Ezek a kapcsolatok persze rendre kérészéletűek voltak, de volt egy, ami kivételesnek bizonyult az életemben.

Csak egy sütivel kínált meg. Aztán már Proustról beszélgettünk, arról, hogy ő sem szereti a telet, mert náluk a hegyekben kegyetlen tud lenni.

Két óra múlva már tudtuk egymásról a legfontosabbat:  szeretjük egymás gondolatait. Szeretjük, mert olyanok, mintha a sajátjaink lennének.

Három és fél óra beszélgetés után közel fél év levelezés következett.

Jöttek-mentek a fehér borítékok, milliónyi titkot rejtve, cserélve.

Aztán a nyári szünet ígérete, hogy egy délutánt együtt tölthetünk, míg ő átutazóban a városomban lesz.

A kicsit fogyatékos karácsonyi láv sztori

Halálosan komolyan veszünk dolgokat, ragaszkodunk, határokat szabunk, elveket kreálunk.

De minek is?

A komoly dolgok évek múltával jelentéktelenné válnak, a ragaszkodás eltűnik, a határokat átlépjük, az elveket magunkra szabjuk.

Egyszerűbb hagyni csak, had szaladgáljon a szív, görbüljön a mosoly, törjön a porcelán. Ez ilyenkor karácsony előtt mindig könnyebb. Ez a legjobb tesztidőszak. Bár ez nálam nem volt tudatos, inkább ösztönös.

Nem azért kell mosolyogni, hogy visszamosolyogjanak, nem azért kell szeretni, hogy szeressenek, nem azért kell kedvesnek lenni, hogy kedvesek legyenek velünk. Ha nem vársz semmit, nem tervezel előre semmit, megkapsz mindent. Jó, majdnem mindent.

Munkácsy - Karácsonyi Muzsika

Amikor középiskolás voltam, a decemberi  Karácsonyi Muzsika volt az első, ami az ünnep közeledtét jelezte. Az estén aztán csillagszóróval és gyertyával a kezünkben énekeltünk, mondtunk verset és hagytuk, hogy elfogjon minket az ünnep varázsa.

Idén egy kicsit újra középiskolás lehettem: Katona Erika tanárnő jóvoltából - amit ezúton is köszönök - lehetőségem volt felolvasni egy versemet a hétfői Karácsonyi Muzsikán, a Munkácsy Mihály Gimnáziumban. Két vizsga után majdnem lekéstem a vonatom, a bordó pulóverem Pesten maradt, de töretlenül vártam, hogy megérintsen a rég érzett karácsonyi eufória, hogy elcsendesedjek végre belül is. Azt akartam, hogy amikor felmegyek a mikrofon mögé, akkor a lehető legeredetibben adjam át azt, amit írtam. Csak utólag jöttem rá, hogy ezen az estén én kapok majd.

Amikor Gulyás Luca a capella elkezdte a Moldvai karácsony című dalt énekelni, azt éreztem, hazajöttem. Ugyanolyan izgatott lettem, mint régen, pedig rutinos előadó lévén már nem remeg meg a térdem és nem izzad a tenyerem.

Náthán

Jövök a boltból. Kezemben szatyor. Indulok a kastélykert felé.
Mióta a híd mellett Betlehem és feldíszített karácsonyfa áll,
itt Nágocson, a somogyi kis faluban, még szívesebben járok erre.

Aztán meglepődöm. A fenyőben, az ágak között pöttöm legény,
kezében karácsonyfadísz. Megdöbbenek! Olyan finoman van a fa feldíszítve,
s e kisgyerek most begyűjti a szép üveggömböket.

Első indulatomban szinte rádörrennék! De hát mégiscsak kisgyerek!
Szelídre veszem: „Hát te mit csinálsz?”
Váratlan a válasz: „A szél leverte a díszeket, s próbálom visszatenni.”

Elönt a szégyen, s vén koromra majd belepirulok!
Magamban meggyanúsítottam egy pöttöm legényt,
aki feltételezésemmel ellentétben éppen a szépet állította helyre
mint a falu apró polgára.

Ismét vége egy nehéz, de mégis biztató évnek

Karácsony közeledik, a béke és a szeretet ünnepe. Néhány nap, és vége lesz az évnek is. Alkalom arra, hogy visszatekintsünk, hol is a helyünk a világban. Ahol sajnos nem úgy tekintenek ránk, ahogy mi azt szeretnénk. Furcsa dolgokat olvashatunk magunkról. Antidemokráciáról, rasszizmusról, és egyéb szörnyű állapotokról. Alaptalan vádak ezek.

Magyarországon béke, nyugalom és demokrácia van. Polgári jogállamban élhetünk, ahol nem üldöznek embereket vallásuk, szexuális identitásuk, politikai nézeteik miatt. Az ország az Európai Unió tagja, élvezve annak sok előnyét, és hátrányait is. NATO tagok is vagyunk, ez békénk garanciája. Békében nem hallgatnak a múzsák, de a média sem. Ma nálunk normális sajtó- és médiaszabadság van, ugyanúgy, mint Európa bármelyik fejlett országában.

Nincs dühöngő antiszemitizmus, ahogy azt néhány nyugati honfitársunk és a sajtó híreszteli, legfeljebb néhány hülye van (bocsánat a szóért), aki nem veszi észre, hogy a magyar emberek döntő többsége elveti és megveti a szélsőséges álláspontokat, tetteket. Nehezebb a helyzetünk a cigány embertársainkkal. Minden erőlködés ellenére sem tudja egyik kormány sem megoldani megnyugtatóan a helyzetüket. Feltehetően ezen csak a gazdasági gyarapodás segíthet.

Rusztikus hangulatban

Amikor elszomorodik, és hűvösödik az idő, egyre kevesebb lehetőségünk van arra, hogy a szabadban legyünk. Munka után bevackolunk, és átadjuk magunkat otthonunknak. Egyszerű, de barátságos környezetre vágyunk, ahol puha takarónkkal, és kedvenc könyvünkkel kényelmes fotelünkbe helyezkedhetünk. A rusztikus otthonok melegségükkel felkínálják nekünk ezt a lehetőséget, csak élni kell vele!

Bár a rusztikus szó jelentése paraszti, falusias, nem feltétlenül kell kizárnunk e stílus jellemzőinek használatát városi otthonunkban sem. Ha nekünk tetszenek a kezeletlen, durvább felületek, az egyszerű és természetes anyagok, akkor bátran gondolkodhatunk rusztikus otthonban – bárhol is lakunk.

Sokan vannak, akiknek az ízléséhez ez a stílus áll a legközelebb, mert olyan hangulata van, ami nem helyettesíthető mással. A fa és a kő eredeti szépsége, a felületeken játszó fény és árnyék különlegessége életet visz környezetünkbe. Mintha a természet eme otthonokon keresztül üzenni is szeretne nekünk: „nem kell mindent átformálni”. Milyen igaz!

Elmélkedés emlékeken

A héten emlékeztünk a rendszerváltozás első miniszterelnökére, Antall Józsefre. Húsz éve 1993. december 12-én gyűrte le őt a betegség. Sokan, sok mindent elmondtak róla a héten, én igazából nem szeretnék csatlakozni a méltatók csapatához. Elismerve érdemeit, annyit tennék csupán hozzá az emlékezésfolyamhoz, hogy hősies kitartása és munkája sajnos minden téren kudarcot vallott. Nem tudott felülkerekedni a súlyos betegségen, de nem tudott felülkerekedni, a koalícióját és pártját belülről rágó tumoron sem, hogy a külső támadókról baloldal, liberálisok és a komcsi sajtómunkások támadásairól ne is beszéljünk.

Ennyi fronton még egészségesen sem könnyű helyt állni, nemhogy ilyen súlyos betegen. Az, hogy megpróbálta, dicséretes, de annak, hogy nem sikerült, máig isszuk a levét. Akkor, a taxis blokád után, amikor már ő is és mindenki tudta, mivel küzd, át kellett volna adnia a stafétabotot másnak. Hogy kik és milyen hátsó szándékoktól vezérelve bíztatták maradásra, mindegy is, a lényegen nem változtat.

Kivándorlók - diákok külföldön

Régi osztálytársak, ismerősök, a srác, akivel táncoltam, akibe titokban bele voltam zúgva, az általános iskolás padtársam. Hogy mi a közös bennük? Csupán a szomorú tény, hogy ők ma már külföldön élnek.

Ez az egész kivándorlás téma nem érdekelt, szégyen ide vagy oda, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert úgy gondoltam, akinek kicsi egy tízmilliós ország, az menjen, az bizony többre hivatott. De rá kellett jönnöm, hogy nem az ország, hanem a lehetőségek száma kicsi, és a fiatalok világot szeretnének látni. A legnagyobb sokk akkor ért, amikor egy nyár alatt három barátom is külföldre költözött a nemzetközi szinten elismertebb diploma és munkahely reményében. És most egészen véletlenül úgy adódott, hogy ez a három fiatal ugyanazon a héten érkezik haza.

Az egyik Bécsben, a másik Svájcban, a harmadik pedig valahol egy folyón ringatózik éppen egy Európa-járó hajón.

Idegenek egy idegen országban. Messze van tőlük minden, amit eddig megszoktak, ami nélkül eddig elképzelhetetlen volt az életük. A barátok, a család több ezer kilométerre vannak tőlük, és minden bizonnyal alig várják, hogy újra lássák és öleljék Tádét, Vilit és Kyrát.