Náthán

Jövök a boltból. Kezemben szatyor. Indulok a kastélykert felé.
Mióta a híd mellett Betlehem és feldíszített karácsonyfa áll,
itt Nágocson, a somogyi kis faluban, még szívesebben járok erre.

fa

Aztán meglepődöm. A fenyőben, az ágak között pöttöm legény,
kezében karácsonyfadísz. Megdöbbenek! Olyan finoman van a fa feldíszítve,
s e kisgyerek most begyűjti a szép üveggömböket.

Első indulatomban szinte rádörrennék! De hát mégiscsak kisgyerek!
Szelídre veszem: „Hát te mit csinálsz?”
Váratlan a válasz: „A szél leverte a díszeket, s próbálom visszatenni.”

Elönt a szégyen, s vén koromra majd belepirulok!
Magamban meggyanúsítottam egy pöttöm legényt,
aki feltételezésemmel ellentétben éppen a szépet állította helyre
mint a falu apró polgára.

Körbenéztem. A fa mellett 6-7 dísz hevert, a szél által leverten.
Kicsit megszégyenülve, s nem kevés csodálattal beálltam mellé segítőnek
a díszeket visszailleszteni.

Aztán rájöttem, hogy nem az ág végére, hanem közvetlenül
az utolsó leágazások elé kell helyezni a zsinórt: így a szél nem tudja letépni.
Neki is megmutattam. S közben megkérdeztem: hogyan hívnak?

Náthán – hangzott a válasz. S nem volt kérdéses, hogy az adventisták közül való.
Beszéltünk még néhány mondatot, de nem ez a lényeg.
Náthán közben szólt, hogy két dísznek nincs meg a zsinórja.
Felvettem őket és betettem a Betlehem elé a kosárba.
Náthán annyit mondott: „De szépek itt is!”

Azért később erre járván Nóritól a boltban kértem
két gemkapcsot, s hajlítottam belőlük függesztőt.
Így hát a díszek a helyükre kerültek.

Én meg tanultam Náthántól, a pöttöm legénytől emberséget,
tisztességet, hitet az emberi becsületben.