Hobbit ház mint álomház

Nem tagadom, amikor filmet nézek, külön élményt jelent számomra a filmbéli környezet felfedezése. Szeretem, ha hatással van rám, szeretem, ha „elhiszem”, amit látok. Még akkor is, ha mese.

Tolkien regényei alapján olyan mesevilágot mutatnak be nekünk a filmben, amit már csak a helyszínek miatt mindenképpen érdemes végignézni. Körbekalandozhatnánk az összes állomáson, hogy átbeszéljük, melyik mitől fantasztikus, de én most mégsem mozdulnék a legbékésebbtől. „Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy babó. Nem volt ez a lyuk rút, mocskos, nedves, teli féregmaradékkal, dohszaggal, sem száraz, csupasz homokos lyuk, ahol se leülni, sem enni nemigen lehet: ez babólyuk volt, ami egyértelmű a kényelemmel.” (Tolkien: A babó)

A hobbit házak láttán mindenkiben kicsit megmozdul a gyerek. Visszaemlékszünk kedves bunkikra, kuckókra, búvóhelyekre, amelyeket szerettünk volna minél otthonosabbá tenni. Olyan jó lehet Bilbonak, aki a legtökéletesebb kényelemben élt a Domb fölbe vájt, kacskaringós folyosókkal kialakított lakjában! Az ő csodakuckóját felnőttként is szívesen birtokolnánk.

Fogd a pénzt és fuss (vagy legalább lépj ki!)

Na, ez az, ami nem mindig sikerül. Sajnos a magyar közélet és a fokozódó helyzet feldobott megint egy témát, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Egy éve írtam egy blogot Hasmenet címmel, amely nem mindenkinél aratott sikert. Akár elégtételt is érezhetnék, hogy az egyik főmenetelőről derült ki, már akkor is 240 millió forintnyi valutát tartott egy eltitkolt bankszámláján. Nos, sokan követelik a magyarázatot a pénz eredetére, a meneten való részvétel azonban arra is utalhat, a hasán spórolta meg azt a kis konyhapénzt.

Valószínűleg pártja, illetve bocsánat, már csak volt pártja is így gondolja, hiszen Simon Gábor ugyan semmit nem magyarázott meg nyilvánosan, ám megnyugtatta Attilát és barátait, hogy közéleti tevékenységéhez nincs köze a pénznek. Ezt én már csak azért is vitatom, mert az MSZP rendezvényein köztudottan jó a koszt, ezért könnyen takarékoskodott Gáborunk a gyomrán, hiszen behozta az otthoni étkezéseket a pártbulikon. Tehát mégis csak lehet köze a közéleti tevékenységéhez már, ha az éhségmenettől a 240 millióig vivő utat logikailag vizsgáljuk.

Valószínűleg ezért is lépett ki a pártból, hogy ne terhelje tovább a kampányt a babgulyásból eredő utóillatokkal. Szóval, ha valaki azt gondolta, valami bűzlik, az rosszul gondolta és kész.

Kívánatos

Tisztában vagyok vele, hogy nagyon ritka. Igen, tudom. S boldog is vagyok, nagyon. Mert azt sem tudtam eddig, hogy létezik. Létezik az a szerelem, amelyik állandóan kívánóssá és kívánatossá tesz.

Kívánom, hogy fogja a kezem, hogy nézzen, lásson, hogy beleszagoljak a nyakába, hogy csókoljon, hogy beszéljen, hogy mondja, hogy halljam, hogy fogjam, hogy szeressen, hogy szeressem. S bármilyen fura, ezek közül bármelyik elegendő ahhoz, hogy megmozduljon bennem a minden. Elég, ha belenéz a szemembe, s pendíti bennem a nőt.

Azt a nőt, aki soha nem érezte magát ilyen szépnek, elégedettnek, kívánatosnak. S aki olyan önfeledten és állandóan élvezné „azt”, hogy talán az már orvosi eset. Mert igenis az kell a nőnek, hogy érezze, hogy annak a valakinek tökéletes.

Nemzetmocskolás politikai indíttatásból?

Mióta a nemzeti értékeket és érdeket képviselő kormány átvette a hatalmat a globalista (korábban proletár internacionalista) érdekcsoport, érdekhálózat helyett, folyamatos országunk és nemzetünk lejáratása. Neveztek minket már genetikusan alattvalóknak, moslékevőknek, akik csak röfögnek (íme, a fajelmélet Kertész Ákos Kossuth-díjas író, Budapest volt díszpolgára részéről), s a világsajtó égbekiáltó antiszemitizmusunkról beszél. Hiába mondja a budapesti izraeli nagykövet és Köves Slomó a fiatal, de köztiszteletben álló rabbi, hogy antiszemitizmus ugyan hazánkban is akad, de jóval kisebb, mint a nyugat-európai országokban, a vád azóta sem változik.

Szociológus ismerősöm a múlt évben vendégprofesszorként végigjárta az USA nyugati partját és számos egyetemen tartott előadást, nagy közönség előtt. Több helyen megkérdezték: igaz-e, hogy Budapesten annyira erős a neonácizmus, hogy komoly a veszély, hogy ismét Dunába lövik a zsidókat? Elhűlve hallgatta magánbeszélgetéseken, hogy mennyire elhiszik ezeket a szállongó, pontosabban áradatszerű híreszteléseket.

Angela Merkel kampányának zenei főnöke magyar. Szerinte a kint megjelent cikkeket döntően Budapesten írják, körülbelül hatan. Kertész Ákos kiszólásait már említettem. Heller Ágnes nagyasszony szinte minden külföldi útját felhasználja egy kis magyarozásra, antiszemitázásra. És Konrád György is rendszeres panaszt tesz a náci, fasiszta, antiszemita magyarokra.

A paksi fejlesztéstől reszket az összefogás

Hüledezik a riporternő, hogy "micsoda óriási összeg" az a 3000 milliárd forint, amit az oroszoktól tervezünk felvenni 30 évre azért, hogy fel tudjuk építeni a paksi erőmű második lépcsőjét. "Hogyan fogjuk ezt visszafizetni" – ájuldozott, arról nem is beszélve, hogy "milyen drága lesz majd az áram".

Kíváncsi lennék, hogy a hölgy ugyanígy kapkodta-e a levegőt, amikor Gyurcsányék 2008-ban 5400 milliárd forintos hitelt vettek fel az IMF-től és az EU-tól. Mégpedig a döntő részét négy, azaz 4 éves futamidőre, 2012-ig.

Ez a hitelfelvétel – amelyik sorsáról napok alatt döntött az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció – gyakorlatilag megpecsételte a magyar gazdaság sorsát. A hitelt ugyanis nemcsak példátlanul rövid időre, hanem feltételekkel adták. Mintegy 300 milliárd forintos lakossági megszorítást kellett azonnal a kormánynak bevezetnie. Ennek esett áldozatául a 13. havi nyugdíj, a családi kedvezmények és még sok egyéb.

Szereted a telet?

Én igen… - írta nekünk Laky J. Eszter, aki ezúttal öt költő verséből emelt ki egy-egy versszakot, hogy egy új művet alkotva mutassa be a telet. A főszerepben: Gyurkovics Tibor, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Ada Negri, József Attila.

Kattintsanak a versért!

Ezüst eső

Igen, hullt csak hullt, és belefagyott az ország. Hivatalosan ónos esőnek mondják, de nekem ez az ezüst eső megnevezés jobban tetszik, ha már annyira gusztustalan dolog, legalább a neve legyen szép.

Igen, gusztustalan, mert ha hullni kezd, mindenki életveszélyben van, nem csak az, aki járműben utazik, hanem az is, aki gyalog indul útnak, a szobából nézve viszont szép. A fákon, a földön és mindenütt csillogó jég elfeledteti velünk a veszélyeket. Ez jól is van így, hiszen a média minden sarkából csörömpöl a piros riasztás. Piros, vörös, akkor már inkább ezüst.

Engem igazából nem zavart, pedig itt, ahol én lakom, hepehupásra járt hóbuckákkal teli útra hullik. Tudjuk a múltkori blogból, ilyen helyen, fagyott eső nélkül is lehet igen nagyot esni. Hát hulljon, illetve essen a férgese, gondolják az illetékesek, és lássuk be igazuk van. Aki a jégbuckákon nem tud megállni a lábán, az maradjon otthon, miként én tettem most, nézze és hallgassa az ezüst esőt.

Mert miért is kellene minduntalan valahova menni? Az ember, ha egy helyben ül is, óriási sebességgel száguld a Föld nevű űrhajóval, s ha egy helyben ül, sem kési le a csatlakozást Hádész szekeréhez. Hova mennénk hát, amikor mindenki arra biztat, maradjunk otthon.

Fél pár zokni nyomában - a vendégmarasztaló kutya esete

Egy kedves kis történet ebben az ónos, latyakos nyálkában arról, miként tudja marasztalni egy icipici kiskutya gazdájának szerelmét.

Történt egyszer, vagyis azóta többször is, hogy az ember olyan hirtelen akar megszabadulni a ruhájától. Teszi ezt azért, mert kedve van, mert akarja, mert kívánja. Ilyenkor ugye nem nagyon figyelünk a részletekre, hogy mit, hova. S amikor tombol a vihar, az sem jut el a tudatunkig, hogy ezek a ruhadarabok merre repkednek,süllyednek, mennek, gyűrődnek.

S köztük feltűnik-e egy kiskutya, hogy az néha odasandít-e, s hogy elfoglalja-e magát különböző dolgok rendezgetésével. S amikor aztán lecsendesedik minden, s addig húzza az ember a másik ölelését, hogy aztán rohanás a vége, egyszer csak kiderül, hogy nincs meg egy fél pár zokni. S ez a jobbik eset…

Most éltek, élvezzétek!

A Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában állunk, és nosztalgiázunk. Mint a hosszú évekkel ezelőtt nyugdíjazott nénik szájából, úgy tör elő belőlem akaratlanul a mondat, amire a mellettünk álló szülők válasza egy elfojtott kacaj: öreg vagyok.

Nézem a végzős diákokat, ahogy talpig sminkben, frizurával, csillogó körmökkel és a féltve őrzött családi nyakékkel a nyakukon vonulnak az irreális magas sarkú cipőjükben, attól rettegve, hogy elegánsan a teknősök közé pottyannak, és eszembe jut a saját bálom. Az a nap, amikor én álltam ott ugyanígy, én mentem reggel hétre fodrászhoz, pedig a bál csak este kezdődött, és én féltem minden tánclépésnél, hogy elszúrom.

Tekintetemmel keresem azokat, akikért jöttem, akik meg- és visszahívtak a saját báljukra, majd hirtelen meglátom őket. Mosolyognak, boldogok és nagyon szépek, mikor visszafordulok a vendégekhez, és azon kezdünk el tanakodni, kinek is szól ez az este.

Méltó emlékezés, vagy csatazaj?

Ez évben emlékeznek meg világszerte mintegy 6 milliónyi zsidó elpusztításáról. Az emlékezés monumentális rendezvényekkel zajlik, számomra kérdés, őszinte és méltó-e a főhajtás?  Budapesten - úgy tűnik - majdnem az volt. Aztán Rétvári Bence államtitkár elkötelezett, ráadásul jól pozícionált ortodox zsidó ismerősöm szerint igen hiteles beszédet tartott. Aztán berohant egy huszonéves és több percen keresztül – és programon kívül – számon kérte az államtitkártól, hogyan kerülhet a Szabadság térre a tervezett szobor.

Az, hogy ilyen - azt hiszem egyértelműen provokáció - létrejön, számomra egy választási időszakban, bármilyen sajnálatos, de szinte természetes. (Ha-Ha! - utalnék egy baloldali provo diákszervezetre) De az egyébként oly jól őrzött zsidó objektumokban miért nem érkezett meg a kiemelt rendezvényen egy ügyeletes, vagy éppen felálló tiltakozó? Sőt még tapsot is hallottam a váratlan beszéd után. Nekem bizony itt sok kérdés marad!

Számomra egy ilyen rendezvény nem a külsőségekről, hanem a bensőségességről szól. Az elmélyedés egy pillanata, elgondolkodás múltról, felelősségről és szenvedésekről. S bár nem reménykedem a mai időkben, de akár lehetne a megtisztulás folyamatának kezdete is. Annak a meggyújtott gyertyának fényében magam is szentelnék néhány pillanatot elgondolkodni a világégés, az üldöztetések, a nemzetirtás(ok) súlyos bűneiről és áldozatairól.