Fogd a pénzt és fuss (vagy legalább lépj ki!)
Na, ez az, ami nem mindig sikerül. Sajnos a magyar közélet és a fokozódó helyzet feldobott megint egy témát, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Egy éve írtam egy blogot Hasmenet címmel, amely nem mindenkinél aratott sikert. Akár elégtételt is érezhetnék, hogy az egyik főmenetelőről derült ki, már akkor is 240 millió forintnyi valutát tartott egy eltitkolt bankszámláján. Nos, sokan követelik a magyarázatot a pénz eredetére, a meneten való részvétel azonban arra is utalhat, a hasán spórolta meg azt a kis konyhapénzt.
Valószínűleg pártja, illetve bocsánat, már csak volt pártja is így gondolja, hiszen Simon Gábor ugyan semmit nem magyarázott meg nyilvánosan, ám megnyugtatta Attilát és barátait, hogy közéleti tevékenységéhez nincs köze a pénznek. Ezt én már csak azért is vitatom, mert az MSZP rendezvényein köztudottan jó a koszt, ezért könnyen takarékoskodott Gáborunk a gyomrán, hiszen behozta az otthoni étkezéseket a pártbulikon. Tehát mégis csak lehet köze a közéleti tevékenységéhez már, ha az éhségmenettől a 240 millióig vivő utat logikailag vizsgáljuk.
Valószínűleg ezért is lépett ki a pártból, hogy ne terhelje tovább a kampányt a babgulyásból eredő utóillatokkal. Szóval, ha valaki azt gondolta, valami bűzlik, az rosszul gondolta és kész.
Most, hogy Simont és az MSZP-t ilyen szépen kimagyaráztam, mondanék még pár szót a jelenségről, nevezetesen arról, hogy aki közelebb van a tűzhöz, az jobban melegszik. Még nagyon becsületes demokráciákban, pl. Németországban is előfordul, nem is ritkán, hogy egy-egy politikusnak gyanús pénzügyei kerülnek napvilágra, az olasz és más még léhább demokráciákról most ne is beszéljünk.
Nagy a kísértés, és bizony a parlamenti patkóban nem csupa Szent Ferenc meg Gandhi üldögél, van ott bőven náluk esendőbb is.
Szóval nagy a kísértés, és bizony a parlamenti patkóban nem csupa Szent Ferenc meg Gandhi üldögél, van ott bőven náluk esendőbb is. Igen, van, mert az a négy év bizony nem túl hosszú és még az sem biztos soha, egyáltalán meglesz-e az a négy. Ezért, a felbukkanó lehetőségek sokak számára jelentenek fájdalmas próbát, és a fájdalmat nem mindenki tűri jól. Lehet, és persze kell is ez ellen küzdeni és arra szorítani nagyjainkat, hogy legyenek becsületesek. Ám azt azért be kell kalkulálni, hogy a demokrácia költséges játék és a költségek között az így-úgy lenyúlt pénzek is benne vannak. Azonban egy diktatúrához viszonyítva az a jó, hogy néha a Simon-féle éhezőművészek lebuknak. Nem elégszer mondhatja erre az olvasó, de kis káröröm is káröröm, ne legyünk telhetetlenek.
Testvér, segítsd a lebukottakat, írta József Attila, ám láthatólag Simon köreiben kevesen olvassák jeles költőnk proletár költészetét, biztosan inkább a filozofikusabb és Istenkereső verseit kedvelik, megvallom, így vagyok ezzel magam is. Szóval látványosan kihátráltak mögüle, de legyen ez az ő bajuk.
A mi bajunk csupán az, hogy nem tudjuk, melyik szekrényben milyen csontváz lapul, várva, hogy ránk ijeszthessen. Ezért javaslom jóga gyakorlatokkal, Tai Chivel, transzcendentális meditációval és agykontrollal készüljünk a folytatásra, mert azért valljuk be: úgy szép a kampány, ha zajlik.